Bábelőadásaikkal negyven éve járják az országot és a magyarlakta helyeket szerte a világban. Az alkotókkal a gyerekekről, a mesék tanulságáról és otthonukról, a II. kerületről beszélgettünk.

Cs. Szabó István nemcsak játssza és rendezi, hanem sok esetben írja is azokat a mesés darabokat, amelyeket a Budai Bábszínház bemutat. Mikor jött rá, hogy az íráshoz is van tehetsége?

Édesapám szintén értett a betűvetéshez, és magam is hamar ráéreztem az ízére. A mesedarab-írásnak külön története van. Az Állami Bábszínház évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy feladja a „tájolást”, és nem utaztatja az előadásait vidékre. Ekkor hívtuk életre a feleségemmel, Klárival a saját színházunkat, amellyel a mai napig járjuk a nagyvilágot, és hazánk vidéki településeit. Úgy döntöttünk, hogy az ízlésünknek megfelelő darabokat viszünk a művelődési házakba, óvodákba, iskolákba. Olyan meséket akartunk játszani, amelyek nem azt sugallják, hogy mindenki jó, hanem azt, hogy a jó győz, a gonosz pedig rút, és elnyeri méltó büntetését.

Melyik meséjére a legbüszkébb?

Úgy érzem, hogy a közönség a 18 darabom közül mindegyiket a szívébe zárta, számomra ez óriási elismerés. A beszélgetésünkre magammal hoztam az egyik kedvenc mesémet, A bátor sünt, amely Füzesi Zsuzsa gyönyörű illusztrációival jelent meg. De írtam nagyobbakhoz szóló történetet is. Évekkel ezelőtt színházunkkal Franciaországban, Bretagne-ban jártunk, ott hallottam egy több ezer éves, ősi kelta legendát. Ebből született a Lok-sziget tündérének verses meséje. 

Magával hozott egy negyvenéves mackót is. Ő melyik darabban játszik?

A legtöbb mesénkben szerepel. Ő képviseli az erőt, amely felsegíti az elesetteket. Örök emlék marad az az előadás, amelyben a jót alakítottam, akinek az volt a küldetése, hogy megvédje a természetet. Az előadás előtt letűztek a színpad közepére egy szál virágot. A történetben a bábom védelmezte a kis növényt a pusztítókkal szemben. Már az előadás felénél tartottunk, amikor a forgatókönyv szerint hátrálnom kellett a színpadon. Elkezdtem hátrálni, és rátapostam a virágra. Hétszáz gyerek egyszerre ordított fel. Rögtön tudtam, hogy óriási hibát követtem el. Utána addig énekelt a bábom, addig élesztgette a virágot, amíg az újra életre nem kelt.

Kínos helyzet lehetett.

Igen, az volt, másrészt felemelő is. Jó volt hallani, hogy a gyerekek a jóért kiáltanak. Hiba ide vagy oda, az az előadás elérte a célját. Ha egy folyóba beledobunk egy kavicsot, az a meder alján marad. Ha gyerekkorunkban jót hallunk, az a tudatunkban marad felnőttkorunkra is. Ezért érdemes bábozni, és a gyerekeknek játszani.

 

Klára is emlékszik hasonló esetre?

Hogyne, nagyon sok szívet melengető élmény ért és ér minket a mai napig! Sosem felejtem el például, ahogy egyszer Tatabányán fogadtak minket a gyerekek. Jól ismertek, mert a helyi kamaraszínház mind a tizenkét darabunkat játszotta. A színház melletti iskolában éppen szünet volt, és a gyerekek az ablakból meglátták, hogy feléjük tartunk. Teli torokból énekelni kezdték az előadásunkban szereplő dalt. Nagyon megható volt.

De izgalmas volt az is, amikor egy lakótelepen működő iskolában kértek fel minket arra, hogy egy éven keresztül rendszeresen játsszunk a diákoknak, 350 gyereknek. Nagyon csibész gyerekek jártak oda. Az első előadásunkon sorra érkeztek a papírgalacsinok. Az utolsó előadásunk végén viszont egy hatalmas virágcsokorral köszöntöttek minket. Kiderült, hogy a gyerekek a zsebpénzükből, a tanárok tudta nélkül vették nekünk. A színház varázsol.

Eredetileg szobrásznak készült. Hogyan talált rá a színházra és a bábra?

Az iskolám épületében egy színház működött, tagokat kerestek. Jelentkeztem, és felvettek. A Török Pál utcai Pinceszínház egy romos raktárhelyiségből vált a fiatalok színházává, annak idején magam is részt vettem a felújításában. Az Astra Marionett Stúdió, amelynek alapító tagja voltam, 1966-ig működött itt.

Később elvégeztem az Állami Bábszínház színészképzőjét. Aztán sok helyen megfordultam, például a Pannónia Filmstúdióban rajzoltam. A pécsi Nemzetközi Bábfesztiválon ’69-ben ismertem meg Istvánt, azóta együtt élünk, és dolgozunk. Két lányunk született, a nagyobbik újságíró, a kisebbik művelődésszervező, és elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet.

Mióta élnek a II. kerületben?

Ős budaiak vagyunk! Tibeti terrierünkkel, amit a Láma kutyájaként is emlegetnek, bejártuk az egész kerületet, a Duna-parton már megismernek a kutyatulajdonosok. Szüleink is itt születtek, gyerekkorunk óta a II. kerületben élünk, ide jártunk iskolába. Gyerekeink is itt laknak, és hála nekik, három gyönyörű unokánk – Boglárka, Hajnalka és Gellért – is budai lakos. 

Novák Zsófi Aliz

Cs. Szabó István a Magyar Állami Bábszínház tagja, majd a Budapesti Gyermekszínház (később Arany János Színház) színésze. Színházi előadások, televíziós mesesorozatok írója, rendezője és színésze. Felesége, Kovács Klára szobrásznak tanult, majd színész lett. A Pannónia Filmstúdió rajzolója, később népszerű mesék szinkronhangja (például a Pom Pom meséi rajzfilmsorozat Picurjának a hangja). A házaspár darabjainak zenei gondozója az a világhírű Pethő Zsolt, aki a Frakk, a Vízipók-csodapók és más rajzfilmek zeneszerzője is. István és Klára 1991-ben alapította meg az első magyar magánszínházat, a Budai Bábszínházat.

www.budaibabszinhaz.hu

A Budai Bábszínház mesedarabjai: Bubu kalandjai, Kalap kaland, A bátor sün, A nagy utazás, A foltos hiéna, A telhetetlen nyúl, Kígyóbalzsam, Próbatétel, Majális, Két Mikulás egy erdőben, A kék nyúl, Az adott szó, Farsang.

Bábelőadásaikkal negyven éve járják az országot és a magyarlakta helyeket szerte a világban. Az alkotókkal a gyerekekről, a mesék tanulságáról és otthonukról, a II. kerületről beszélgettünk.

Cs. Szabó István nemcsak játssza és rendezi, hanem sok esetben írja is azokat a mesés darabokat, amelyeket a Budai Bábszínház bemutat. Mikor jött rá, hogy az íráshoz is van tehetsége?

Édesapám szintén értett a betűvetéshez, és magam is hamar ráéreztem az ízére. A mesedarab-írásnak külön története van. Az Állami Bábszínház évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy feladja a „tájolást”, és nem utaztatja az előadásait vidékre. Ekkor hívtuk életre a feleségemmel, Klárival a saját színházunkat, amellyel a mai napig járjuk a nagyvilágot, és hazánk vidéki településeit. Úgy döntöttünk, hogy az ízlésünknek megfelelő darabokat viszünk a művelődési házakba, óvodákba, iskolákba. Olyan meséket akartunk játszani, amelyek nem azt sugallják, hogy mindenki jó, hanem azt, hogy a jó győz, a gonosz pedig rút, és elnyeri méltó büntetését.

Melyik meséjére a legbüszkébb?

Úgy érzem, hogy a közönség a 18 darabom közül mindegyiket a szívébe zárta, számomra ez óriási elismerés. A beszélgetésünkre magammal hoztam az egyik kedvenc mesémet, A bátor sünt, amely Füzesi Zsuzsa gyönyörű illusztrációival jelent meg. De írtam nagyobbakhoz szóló történetet is. Évekkel ezelőtt színházunkkal Franciaországban, Bretagne-ban jártunk, ott hallottam egy több ezer éves, ősi kelta legendát. Ebből született a Lok-sziget tündérének verses meséje. 

Magával hozott egy negyvenéves mackót is. Ő melyik darabban játszik?

A legtöbb mesénkben szerepel. Ő képviseli az erőt, amely felsegíti az elesetteket. Örök emlék marad az az előadás, amelyben a jót alakítottam, akinek az volt a küldetése, hogy megvédje a természetet. Az előadás előtt letűztek a színpad közepére egy szál virágot. A történetben a bábom védelmezte a kis növényt a pusztítókkal szemben. Már az előadás felénél tartottunk, amikor a forgatókönyv szerint hátrálnom kellett a színpadon. Elkezdtem hátrálni, és rátapostam a virágra. Hétszáz gyerek egyszerre ordított fel. Rögtön tudtam, hogy óriási hibát követtem el. Utána addig énekelt a bábom, addig élesztgette a virágot, amíg az újra életre nem kelt.

Kínos helyzet lehetett.

Igen, az volt, másrészt felemelő is. Jó volt hallani, hogy a gyerekek a jóért kiáltanak. Hiba ide vagy oda, az az előadás elérte a célját. Ha egy folyóba beledobunk egy kavicsot, az a meder alján marad. Ha gyerekkorunkban jót hallunk, az a tudatunkban marad felnőttkorunkra is. Ezért érdemes bábozni, és a gyerekeknek játszani.

 

Klára is emlékszik hasonló esetre?

Hogyne, nagyon sok szívet melengető élmény ért és ér minket a mai napig! Sosem felejtem el például, ahogy egyszer Tatabányán fogadtak minket a gyerekek. Jól ismertek, mert a helyi kamaraszínház mind a tizenkét darabunkat játszotta. A színház melletti iskolában éppen szünet volt, és a gyerekek az ablakból meglátták, hogy feléjük tartunk. Teli torokból énekelni kezdték az előadásunkban szereplő dalt. Nagyon megható volt.

De izgalmas volt az is, amikor egy lakótelepen működő iskolában kértek fel minket arra, hogy egy éven keresztül rendszeresen játsszunk a diákoknak, 350 gyereknek. Nagyon csibész gyerekek jártak oda. Az első előadásunkon sorra érkeztek a papírgalacsinok. Az utolsó előadásunk végén viszont egy hatalmas virágcsokorral köszöntöttek minket. Kiderült, hogy a gyerekek a zsebpénzükből, a tanárok tudta nélkül vették nekünk. A színház varázsol.

Eredetileg szobrásznak készült. Hogyan talált rá a színházra és a bábra?

Az iskolám épületében egy színház működött, tagokat kerestek. Jelentkeztem, és felvettek. A Török Pál utcai Pinceszínház egy romos raktárhelyiségből vált a fiatalok színházává, annak idején magam is részt vettem a felújításában. Az Astra Marionett Stúdió, amelynek alapító tagja voltam, 1966-ig működött itt.

Később elvégeztem az Állami Bábszínház színészképzőjét. Aztán sok helyen megfordultam, például a Pannónia Filmstúdióban rajzoltam. A pécsi Nemzetközi Bábfesztiválon ’69-ben ismertem meg Istvánt, azóta együtt élünk, és dolgozunk. Két lányunk született, a nagyobbik újságíró, a kisebbik művelődésszervező, és elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet.

Mióta élnek a II. kerületben?

Ős budaiak vagyunk! Tibeti terrierünkkel, amit a Láma kutyájaként is emlegetnek, bejártuk az egész kerületet, a Duna-parton már megismernek a kutyatulajdonosok. Szüleink is itt születtek, gyerekkorunk óta a II. kerületben élünk, ide jártunk iskolába. Gyerekeink is itt laknak, és hála nekik, három gyönyörű unokánk – Boglárka, Hajnalka és Gellért – is budai lakos. 

Novák Zsófi Aliz

Cs. Szabó István a Magyar Állami Bábszínház tagja, majd a Budapesti Gyermekszínház (később Arany János Színház) színésze. Színházi előadások, televíziós mesesorozatok írója, rendezője és színésze. Felesége, Kovács Klára szobrásznak tanult, majd színész lett. A Pannónia Filmstúdió rajzolója, később népszerű mesék szinkronhangja (például a Pom Pom meséi rajzfilmsorozat Picurjának a hangja). A házaspár darabjainak zenei gondozója az a világhírű Pethő Zsolt, aki a Frakk, a Vízipók-csodapók és más rajzfilmek zeneszerzője is. István és Klára 1991-ben alapította meg az első magyar magánszínházat, a Budai Bábszínházat.

www.budaibabszinhaz.hu

A Budai Bábszínház mesedarabjai: Bubu kalandjai, Kalap kaland, A bátor sün, A nagy utazás, A foltos hiéna, A telhetetlen nyúl, Kígyóbalzsam, Próbatétel, Majális, Két Mikulás egy erdőben, A kék nyúl, Az adott szó, Farsang.