Képekkel
Képek nélkül
Nyomtatás
Változatos, divatos, fenntartható
2023.04.03. hétfő15 :37

A Swappis Ruhaforgó a fenntarthatóság jegyében ösztönöz minket a megfontolt ruházkodásra.

Melyik nő ne vágyna szép, új ruhákra, ki ne szeretne csinosan, divatosan öltözködni? Ennek általában két akadálya van, a pénztárcánk és a ruhásszekrényünk mérete. A Lövőház utcában novemberben nyitott Swappis Ruhaforgó Buda mindkét problémára gyógyír, sőt, ennél sokkal több: a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében ösztönöz minket a körforgásos ruházkodásra.

A ruhacserebolt egy igazi barátságos, otthonos kis helyiség, ahol lágy zeneszó mellett nemcsak blúzok, pólók, szoknyák és nadrágok közül válogathatunk, de külön sarok van berendezve a kiegészítőknek is. Elegáns kalapok, vagány sálak, trendi táskák, színpompás ékszerek kínálják magukat, de időnként esernyők és napszemüvegek is bővítik a választékot, tudom meg a tulajdonostól, Hernádi Anna Borbálától, akit pénztárca- és környezetbarát divatvállalkozásáról kérdeztünk.

Hernádi Anna Borbála 

– A Swappis Ruhaforgó öt éve működik Magyarországon, egy Svédországból hazatelepült vállalkozó, Fritzson-Bajdor Tünde indította, akinél még az egyetemi éveim alatt dolgoztam – meséli Panka. – Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én is örömmel nyitnék egy ilyen üzletet, mert érdekelt a divat és fontosnak tartottam a fenntarthatóságot. Végül néhány év kitérőt követően sikerült megvalósítani az álmomat. A Swappis Ruhaforgó első üzletét a pesti oldalon nyitotta meg és vezeti azóta is Tünde, én pedig novemberben nyitottam Budán. A két bolt franchise-partnere egymásnak. Az ezekben megforduló darabok nyolcvan százalékban női holmik, de férfi és gyermekruhák csereberéjére is van lehetőség.

Mennyiben más a körforgásos kereskedelem, mint a hagyományos, a rendszerváltást követően nálunk is népszerűvé vált használtruha-kereskedelem?

A ruhaipar káros környezeti hatásai mellett, amelyek az előállítás és a már hulladékká vált darab megsemmisítése során keletkeznek, az ott dolgozókkal szemben is igen kizsákmányoló. Az egyre több új ruhaipari termék előállítása tehát nem kívánatos. A klasszikus használtruha-kereskedelem azt jelenti, hogy valamely jóléti országból bálákat importálnak, és az azokban érkező ruhaneműt árusítják. Már ez is egy lépés abba az irányba, hogy ne vegyünk újat, de még ennek is nagy az ökológiai lábnyoma, hiszen a bálákat utaztatni kell. A mi üzletpolitikánk lényege, hogy a helyben lévő használt, de jó állapotú ruhák cseréljenek gazdát, és hogy biztosítsunk egy olyan helyet, ahol a már nem szükséges holmit le lehet adni és ugyanott válogatni is lehet a mások által behozott ruhákból.

Milyen minőségű ruhát vesznek át?

Kizárólag kifogástalan állapotú, hordható, szezonális felsőruházati cikkeket és kiegészítőket veszünk át, olyanokat, amilyeneket a leadó is szívesen viselne, csak ráunt, esetleg a méret nem megfelelő vagy a színe, stílusa nem tetszik. Elhordott, kidobásra szánt, piszkos, foltos, szakadt ruhát természeten nem tudunk átvenni – ettől életképes a ruhacsere koncepciója. A leadott ruhákat pontokra lehet váltani, ami kedvezményesen levásárolható a Swappis Ruhaforgó bármelyik boltjában. Egyelőre két boltunk van, de távlati terveim szerint Budapest több pontján és vidéki városokban is szeretnék hasonló üzleteket nyitni, így a hálózat a fenntartható ruházkodás bázisa lehetne Magyarországon.
Környezetbarát és takarékos megoldás.
Vállalkozásunkban ez a két kulcsszó, ugyanakkor az is cél, hogy a helyi közösség erősítését szolgálja az üzlet, ezért workshopokat is tervezünk, amelyek tematikája mindig igazodik a felmerülő vásárlói igényekhez és ötletekhez.

Igazi közösségi akció volt a Marczibányi Téri Művelődési Központban március 12-én tartott ruhacsere. Hogy sikerült a délután?

Nagyszerűen! Az akcióban egy ötszáz forintos belépőjegyért cserébe mindenki hozhatott is, vihetett is ruhát. Szervezőként nagy öröm volt számomra, hogy ilyen nagy számban – közel háromszázan – jöttek érdeklődők, és hogy népszerűsíthettük a körforgásos ruházkodást. Becsléseink szerint több tonna ruhából válogathattak a résztvevők, akik elégedetten, sok új szerzeménnyel mentek haza.

Nagy siker volt a Marczibányi téren tartott ruhacsere, közel háromszázan
vettek részt az akcióban 

A sikert látva terveznek hasonló akciókat?

Mindenképpen. Legközelebb a Föld napjához kapcsolódva, április 23-án lesz egy hasonló rendezvényünk ugyanitt, a Marczin, 15–17 óra között, de más budai helyszínekkel is tárgyalunk, és reményeink szerint havi rendszerességgel tudunk majd jelentkezni egy-egy környezetbarát ruhás eseménnyel.

A változatosság gyönyörködtet – ahogy már az ókori rómaiak is megmondták, és ez nekünk, nőknek, elsősorban az öltözködést jelenti.

Sokan keresik az izgalmas, egyedi darabokat, szeretnek többféle stílust kipróbálni, követni a divattrendeket. Én magam is, ahogy a legtöbb nő, szeretek csinosan öltözködni, és ezt a vágyunkat nem kell megtagadni magunktól. A fontos csak az, hogy megtaláljuk ennek a legfenntarthatóbb módját; hogy ne vegyünk minden szezonban újat, ne dobjuk a kukába a már megunt ruháinkat. Ha körforgásban tartjuk a tárgyainkat, a ruhadarabjainkat, azzal mindenki nyer.

Néhány hónapja működik a budai üzlet. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Csak pozitívumokról tudok beszámolni. Sok kedves visszajelzést kaptunk, sokak tetszését elnyerte a koncepció, ami itthon még újdonságnak számít, és máris vannak visszajáró vendégeink. A leadott ruhaneműk minősége is nagyon jó, szép holmikat kapunk, amelyek hamar új gazdára találnak.

Péter Zsuzsanna

II. kerületi portál