|
|
„Láttad, hogy nem félek?”
Amíg várom M. Kecskés Editet, az Angolna Úszó-Gyógyúszó Iskola Oktatási és Rehabilitációs
Alapítvány úszóedzőelnökét, egy anyukával beszélgetek. Kiderül, hogy két kislányát
a XVI. kerületből hozza úszni a Bogár utcába.
Egyikük óvatosan meghúzza a pulcsimat, hogy rá figyeljek. Büszkén meséli, hogy
bár korábban nem szeretett úszni, mert mindig a víz alá kellett dugnia a fejét,
most már sose sír, ha vízbe kell csobbannia. ― Láttad, hogy nem félek? ― kérdezi
mosolyogva.
Az úszóalapítvány 3 hónapos kortól tart egészséges babáknak úszóprogramokat,
vízhez szoktatást és úszásoktatást. Ezen kívül idegrendszeri károsodott csecsemők
korai fejlesztését végzi, valamint speciális nevelést igénylő gyermekek úszásoktatását
és vízi tornáját. Ide tartoznak a rendellenességgel született gyermekek, az értelmi
és mozgássérültek, valamint a halmozottan sérült fiatalok.
Hasonló foglalkozásokat kevesen végeznek az országban, mivel ez nem kimondottan
gyógyúszás, személyre szabottan történik az oktatás. Edit előzetes egyeztetés
után a hét minden napján fogadja a gyermekeket. 23 éve van a szakmában, munkásságát
állami kitüntetésekkel is elismerték. Versenyúszó volt, egészségügyi iskolát végzett,
aztán úszóedző lett, majd fogyatékspecifikus oktató.
Edit kislányáról öthónapos korában állapították meg, hogy súlyosan asztmás, ekkor
kezdett el módszereket kidolgozni arra, hogy úszással taníthatók-gyógyíthatók
legyenek a picik. Lánya egyébként szintén úszóedző, de ami igazán fontos: tízéves
kora óta tünetmentes.
—A babaúszás-oktatói státusz a közoktatási törvényben nem szerepel végzettségként,
ezért sokan sokféleképpen taníthatják. Az angolna olyan módszer, amelyet orvosok
véleményeztek, sokszor ők maguk küldenek hozzám gyermekeket ― hangsúlyozza Edit,
aki szerint a napjainkban népszerű, csecsemőkori búvárreflexre építő babaprogramok
nem minden esetben jók. A picik örömként, de negatív élményként is megélhetik,
ha víz alá kell merülniük. Ráadásul Edit szerint, ha megszokják, hogy a fejük
mindig a víz alatt van, és közben az oktatók más ― az úszómozgásra rávezető ―
gyakorlatokat és jelszavakat nem alkalmaznak, később nehezebb lesz úszni tanítani
őket.
Az M. Kecskés Edit által kidolgozott módszer 23 ― jelszavakkal és mondókákkal
kísért ― gyakorlatsorozatból áll, amelyeket a születésnél károsodott csecsemőknél
is lehet alkalmazni. Különböző mozdulatsorokkal a merüléseket is utánozzák, vagyis
éri a gyerekek fejét víz. A légzésvisszatartást így is megtanulják, csak lassabban
és fokozatosabban.
Székely Éva mondása szerint az úszást „csak vízből és vízben lehet” oktatni,
ezt vallja Edit is, aki nem játékbabát mozgat a medence szélén, hanem vízbe csobban
tanítványaival. Például háttal a vállövbe fekteti őket, és „együtt úszik velük”.
—Mozgatom a lábaikat, a gyorsúszás lábtempóját imitálom, és közben éneklem a
feladatot. A sérült kisgyerekekkel egyénileg foglalkozunk, ilyenkor más nincs
a medencében. A vízi terápia sokféle betegségre ajánlott, például veleszületett
idegrendszeri betegségre vagy a gerinchasadék gyógyítására, az ideg-izom átvitel
zavaraira, illetve izomsorvadásra.
A város minden pontjáról érkeznek a tanítványok. Hűségesek oktatójukhoz, aki
időről időre kénytelen ’költözni’. Kevés a megfelelő méretű és vízhőmérsékletű
medence, és nagyon költséges a fenntartás. Edit nemrég talált rá a második kerületi
Bogár utcára, ahol egy játszóház magánmedencéjében tartja óráit.
A sérült gyerekek oktatása Editnek szívügye. Nekik nincs más lehetőségük rajta
kívül.
—Óriási feladat az oktatásuk, de nekem megéri: rengeteg örömöm van bennük! Súlyos
sérültekkel foglalkozni felelősség és lelki megpróbáltatás is. Egy izomsorvadásos
tanítványommal kamaszkoráig edzettem-küzdöttem ― amíg fizikálisan bírta ―, hogy
a megmaradt izmai minél lassabban épüljenek le. Nagyon-nagyon megviselt, amikor
elment ― meséli szomorúan.
Nagyon sok eredményt ért el a gyerekekkel. Volt olyan kerekes székes tanítványa,
aki tetraparesisben (a négy végtag görcsös enyhe bénulása) szenvedett; az izomzata
annyira merev volt, hogy állni-járni nem tudott. A központi idegrendszeri károsodottaknál
a légzéstechnikát nagyon nehéz megtanítani, de neki olyan gyönyörűen sikerült,
hogy végül egy paralimpián harmadik helyezést ért el. A mesébe illő történetnek
van egy kevésbé vidám oldala is. Az egyik sportszövetség ugyanis átcsábította
magához a tanítványt ― vagyis inkább az anyagilag kiszolgáltatott szülőket ―,
így a babérokat már ők aratták le.
Edit egy éve felnőttképzést is tart szakirányú hallgatók és szakemberek részére
az általa kidolgozott két tananyag alapján; a képzés résztvevői az egészséges
és sérült csecsemőknek szóló úszásoktatás módszereit sajátítják el.
Novák Zsófi
Angolna Úszó-Gyógyúszó Iskola Oktatási és Rehabilitációs Alapítvány: 1023 Budapest,
Bogár utca 26/b, M. Kecskés Edit: 06 30 281-3536, www.angolna.hu, e-mail: m.kecskes.edit@freemail.hu. Adószám: 18233566-1-43, számlaszám: 11711034-20851561
|
| |