Környezetünk
A kerület ékköve: a Bartók Béla Emlékház2011. szeptember 22.
Kerületünkben, a Csalán út 29. alatt található Bartók Béla utolsó magyarországi lakóhelye. A zeneszerző 1932-ben költözött a házba, ahol 1940-ig − amerikai emigrálásáig − élt és alkotott. ![]() A zeneszerző születésének századik évfordulóján, 1981-ben rendezték be egykori
lakóhelyét emlékháznak. A centenárium évében a háromszintes villát Fazekas György
építész tervei alapján
újították fel. Az épülethez − a ház homlokzati falát is megváltoztatva − új, tágas
lépcsőházat toldottak.
Az emeleti szobákat egybetárva, bensőséges hangversenytermet alakítottak ki.
A második emeleten élt és dolgozott Bartók, ott rendezték be a múzeumot. A múzeumban
megtalálhatóak a faragott bútorai, amelyeket Péntek Gyugyi György erdélyi asztalosmester
készített. A falakat szebbnél szebb folklórmotívumok díszítik. A kiállított tárgyak
között látható a népzenei kutatásokhoz nélkülözhetetlen fonográf és a zeneszerző
kedvelt Bösendorfer-zongorája is. Erkelhez hasonlóan Bartók is nagyon szeretett
sakkozni, természetes tehát, hogy a relikviákhoz egy sakk-készlet is tartozik.
Bartók annyira érzékeny volt a külvilág zajaira, hogy a dolgozószobáját párnázott
ajtóval védte. A kertben áll Varga Imre híres egész alakos szobra a zeneszerzőről
(a szobor másolata megtalálható Londonban és Párizsban is).
– Bartók kétségtelenül a legnagyobb magyar zeneszerzőnek számít: honfitársaink
közül ő tette a legmélyebb hatást a világ kultúrájára – mondja Szirányi János,
az emlékház igazgatója. – Ebben szerepet játszott az is, hogy a zenében nem kell
leküzdeni a nyelvi korlátokat. Túl azon, hogy nagyon szerette hazáját, Bartók
felismerte a Kárpát-medencei népek összetartozását. Sokatmondó, hogy a román népzene
tanulmányozása során kicseréltette írógépe billentyűzetét, hogy a román ékezeteket
is használhassa.
BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ, 1025 Csalán út 29.
A múzeum Zeneműboltjában a látogatók Bartók-kottákat és -könyveket, valamint CD-ket, DVD-ket és képeslapokat vásárolhatnak. A BARTÓK-HÁZ OKTÓBERBEN 2011. október 2. vasárnap 18 óra: MOZART HAYDNNAK 3/1 A Bartók Vonósnégyes hangversenye. Tagjai: Komlós Péter, Hargitai Géza (hegedű), Németh Géza (mélyhegedű), Mező László (gordonka). Közreműködik: Kondor Péter (mélyhegedű) Mozart: G-dúr vonósnégyes K.387, Brahms: G-dúr vonósötös op.111 Belépő: 2500 Ft
2011. október 9. vasárnap 18 óra: MOZART HAYDNNAK 3/2 A Bartók Vonósnégyes hangversenye Tagjai: Komlós Péter, Hargitai Géza (hegedű), Németh Géza (mélyhegedű), Mező László (gordonka). Zongorán közreműködik: Fülei Balázs Mozart: B-dúr vonósnégyes K.458, Brahms: g-moll zongoranégyes op.25 Belépő: 2500 Ft
Szegedi Anikó hangversenye Chopin: g-moll ballada Öt Chopin-noktürn F-dúr op. 15. no.1 cisz-moll op.27 c-moll op.48 e-moll op.72 cisz-moll op. post. - - - - - - - - Schumann: Kreisleriana Belépő: 2000 Ft
2011. október 15. szombat 11 óra: SZABÓ CSABA NEMZETKÖZI TÁRSASÁG hangversenye
A Bartók Vonósnégyes hangversenye Tagjai: Komlós Péter, Hargitai Géza (hegedű), Németh Géza (mélyhegedű), Mező László (gordonka) Közreműködik: Kondor Péter (mélyhegedű) Ölveti Mátyás (gordonka) Mozart: C-dúr vonósnégyes K.465 Brahms: G-dúr vonóshatos op.36. Belépő: 2500 Ft
2011. október 19. szerda 18 óra: ROMANTIKUSOK HÁBORÚJA Varga Oszkár (hegedű), Zétényi Tamás (gordonka) és Kiss Péter (zongora) hangversenye Liszt: Obermann völgye Elfelejtett románc Schumann: Három románc Liszt: Die Zelle in Nonnenwerth - - - - - - - Wagner/Liszt: O du meiner holder Abendstern Liszt: Gyászgondola 1. Elégia 2. Elégia Brahms: e-moll szonáta Múzeumi belépővel
2011. október 22. szombat 18 óra: ESTI SUGÁRKOSZORÚ Tóth Árpád és Tóth Eszter verseit elmondja Kövesdy László Közreműködik: Miksch Adrienn - szoprán, Orendt Gyula - bariton, Virág Emese zongora Hollós Máté - Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú Sugár Rezső - Tóth Árpád: Arany felhő Szervánszky Endre - Tóth Árpád: Meddő órán Esti kertben Hollós Máté - Tóth Eszter: Péter-képek Kósa György - Tóth Árpád: Arany felhő Kocsár Miklós - Tóth Árpád: Fájva szeretni 1. Derűt dalolnék 2. Fájva szeretni 3. Az esti felhők... Múzeumi belépővel
2011. október 25. kedd 18 óra: JUNIOR PRÍMA DÍJASOK 5/1 Borbély László zongoraestje Bartók: Szonáta (1926) Liszt: h-moll szonáta
2011. október 28. péntek 18 óra: LISZT ZONGORAÁTIRATAI 3/1 Király Csaba hangversenye Bach-művek g-moll fantázia és fúga orgonára BWV 542 Hat prelúdium és fúga orgonára BWV 543-548 - a-moll, BWV 543 - C-dúr, BWV 545 - c-moll, BWV 546 - C-dúr, BWV 547 - e-moll, BWV 548 - h-moll, BWV 544 Belépő: 2000 Ft.
2011. október 29. szombat 11 óra: A JÖVŐ MUZSIKUSAI 3/1 Cambridge-i fiatalok hangversenye Kurtág György, valamint Rameau, Mozart, Chabrier és Granados műveiből Belépés díjtalan
2011. október 30. vasárnap 11 óra: BEETHOVEN HEGEDŰ-ZONGORASZONÁTÁI 3/1 Ágoston András (hegedű) és Csalog Gábor (zongora) matinéja Három szonáta op.12 D-dúr no.1 A-dúr no. 2 - - - - - - - - - - - Esz-dúr no.3 a-moll szonáta op.23 Belépő: 2500 Ft |
|