Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Támogatás aknázómoly ellen

2024. március 13.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is harmincszázalékos támogatást nyújt a II. Kerületi Önkormányzat helyi magánszemélyeknek, illetve társasházaknak

Komoly segítség a fehér virágú vadgesztenyefákat károsító levélaknázó moly elleni védekezés. A tavalyi akció keretében közel 400 fát permeteztek vagy injektáltak. A hatékonyság érdekében a II. Kerületi Önkormányzat kezelésében lévő utcai sorfákon szintén elvégzik a műveleteket.

A hazánkban már 25 éve jelen lévő kártevőkkel szemben két hatékony módszer létezik.

Az egyik a permetezés, ami a levelek felületére felvitt szerrel hat a molyok kirajzásakor oly módon, hogy gátolja a kártevő szárnyainak képződését. Előnye az is, hogy a permetanyag tápoldatot is tartalmaz, mely segíti a fa fejlődését. Évente háromszor célszerű permetezni, hogy a kártevő évi mindhárom nemzedéke elpusztuljon.

A másik védekezési módszer, amikor a fa kérge alá injektált anyag a növény ágrendszerébe felszívódva jut el a levelekig, ahol megakadályozza a rovarok kifejlődését. Az injektálás rügyfakadáskor a leghatékonyabb, és egy alkalommal elvégezve egész évre védelmet nyújt. A nehezebben megközelíthető (permetezhető) egyedeknél ez a módszer a könnyebben elvégezhető.

A szakemberek a permetezés vagy injektálás költségének hetven százalékáról (pl. egy 70 centiméteres törzsátmérőjű, jól megközelíthető helyen álló vadgesztenyefa egyszeri permetezése 11 900 Ft, injektálása pedig 24 500 Ft) a beavatkozást megrendelő lakó vagy társasház nevére számlát állítanak ki. Az elvégzett munkák ellenértékének fennmaradó 30%-át az önkormányzat fizeti a vállalkozóknak.

Az akcióra jelentkezés és a munka megrendelésére az alábbi elérhetőségeken lehetséges:

Permetezés:
Kiss András (1025 Szikla utca 10.), telefon: (06 20) 977-2621,
e-mail: plantambulance@gmail.com.

Injektálás:
Oberleitner-Agro Bt. (8754 Galambok, Ady utca 105.)
Kovács Zoltán, telefon: (06 30) 237-2829, e-mail: injektalas@vadgesztenye.eu.

 

 

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg