Ahány ember, annyiféle valóság

A Barcsay-díjas festőművész, Zoltai Bea Átrendeződő történetek című kiállítása volt látható a Vízivárosi Galériában. A művész nem először szerepelt kerületi kiállítóhelyeken, volt már önálló, majd Gulyás Judit textilművésszel közös kiállítsa a Klebelsberg Kultúrkúriában, de rendszeres közreműködője a festészet napja alkalmából a Vízivárosi Galériában évente megrendezett Miniképek kiállítássorozatnak, illetve az önkormányzat Az év képe pályázatának egyik díjnyertes alkotása is az ő munkája.

Zoltai Bea rendkívül sokoldalú, kreatív és termékeny művész, akinek munkái mögött soha nem szűnő kíváncsiság húzódik. Ha valami megfogja fantáziáját, tucatnyi alkotásban – sokszor új technikát is kipróbálva – járja körül témáját. Műveltségére jellemző, hogy térben és időben a legkülönbözőbb irodalmi vagy filozófiai alkotásokból és gondolatokból merít inspirációt – mostani tárlatának művei között az időszámításunk előtt élt kínai filozófus, Lao-ce és a kortárs magyar költő, Molnár Illés verseivel való kapcsolódások egyaránt megtalálhatók. Molnár Illés mind a nyolc, vertikális építkezésű képhez írt egy-egy verset. Zoltai Bea egy kis ajándékkal is készült a kiállítás látogatóinak, a bejárat melletti beugróban a Váratlan ajándékok pillanata című kép alatt olvashatók és haza is vihetők ezek a versek.

Átrendeződő történetek – a kiállítás címét szó szerint kell érteni, hiszen a művész régi újságokból kivett, pontosabban kivágott történeteket rendezett át, azaz készített belőlük különleges, mozgalmas, a befogadó saját értelmezésére váró fotómontázsokat.

A három nagyméretű absztrakt festmény mellett, amelyeknek közös címül egy Lao-ce-idézetet választott az alkotó, képsorozatokat is bemutat a kiállítás.

A híreken túl című sorozat a média tükrözte más-más valóságába vezet: A pádovai Szent Antal bazilika Messaggero (Üzenet) című lapjának két év alatt megjelent számait gyűjtöttem össze, hogy ezekből a világ eseményeiről hírt adó, világunkat tükröző cikkekből, átkeverve, átrendezve egy másik világot hozzak létre a fekete, expresszív jellegű, festett felületekre ráhelyezve – mondja a művész, akinek képein számos, mindenki számára más-más jelentést hordozó szimbólum keveredik. – A keletkezett képeken tehát egy másféle valóságot látunk, nem akarom megmondani, milyet, mert a lényeg maga az átrendezés, a személyre szabás – ahány ember, annyiféle valóság él egymás mellett.

Hasonló technika és hasonló szellemiség jellemzi a Nyitott ablak a világra című sorozatot is, amelynek alapjául a Le Courrier 1973-as, 1974-es és 1975-ös lapszámai szolgáltak. – A kollázs műfajának sok esetben része valamilyen mértékű szürrealisztikus érzés – állítja Zoltai Bea. – Ez a felhasznált képek szubjektív társításából és a dekódolás lehetetlenségéből is adódik. Jelenlegi életünkre, a körülöttünk kibontakozó folyamatokra ez utóbbi állítás teljes mértékben igaz.

Legújabb munkái a Kövek és fák vándorlása összefoglaló címet kapták, és egyforma méretű kis dobozokba rejtett, sokszor hétköznapinak tetsző világot mutatnak be. A kiindulópont egy különleges, XVIII. századi kínai könyv, A vörös szoba álma volt, aminek „sajátos ritmusa és szemlélete van, ami miatt jó volt olvasni, és nagyon erős képeket hozott bennem létre” – hangsúlyozza az alkotó. – A háttereket suminagashi technikával hoztam létre, ami egy japán festészeti eljárás; szó szerint lebegő tust jelent. A víz felületén két ecsettel finoman mozgatom a tusfoltokat, és amikor úgy érzem, hogy éppen megfelelő a látvány, rögzítem. Az idővel való törékeny játék ez, amit régóta terveztem használni és ezeknél a térbeli munkáimnál éreztem, hogy megfelelő helyük lett. A dobozképekhez különféle anyagokat használtam fel, elsőként a Balaton-felvidék jellegét, hagyományát meghatározó borvidék több száz éves szőlőtőkéit. Összegyűjtöttem a sajnálatos módon kivágott, kidobott öreg töveket, válogattam, méretre vágtam, lehántoltam, lecsiszoltam és beleragasztottam őket a képkeretekbe, így a mikro történetekben fontos szerepük lett.

Lehetetlen vállalkozás lenne összeszámolni, hogy hány képet vonultat fel a kiállítás, hogy hány képből is áll egy alkotás, hiszen mindegyik dobozképben vagy montázson rengeteg, önmagában és együttesen is értelmezhető elemet – figurákat, tárgyakat, szimbólumokat – láthatunk, és gondolkodhatunk el azok jelentéséről vagy hagyhatjuk, hogy a hatásuk alá kerülve további asszociációk és érzések keletkezzenek bennünk.

Zoltai Bea szavaival így foglalható össze az elmúlt hat év, és benne a jelen kiállítás üzenete:
„Építsük meg saját világunkat, valóságunkat a még meglévő elemek, tárgyak tiszteletben tartásával, a biztos pontok megragadásával”.                 

Péter Zsuzsanna