Budai polgárok a kerületből...

Emellett néprajzkutató és némettanár, aki 2012-ben Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést kapott. Énekel a Horsa Bandában, a „Havay Viktória és a Cápok” formációban, de szerepelt korábban a Tallabille, a Csürrentő és Fiastyúk Énekegyüttesben is. A színpadokra lassan visszatér az élet, a nyári táborok, fesztiválok is végre nyithatnak, így őt is sokfelé hallhatjuk majd énekelni a következő hónapokban.

– Családilag ezer szállal kötődöm a II. kerülethez, mindkét nagyanyám a Széna tér környékén gyerekeskedett. Anyai ágon pedig pesthidegkúti svábok voltak az ükszüleim. Én magam is Pesthidegkútra születtem, a régi családi házba, és azután a Községház utcai óvodában cseperedtem. Iskolába Solymárra jártam, mert a rendszerváltás után először ott volt német nyelvi képzés már első osztálytól, és a családomnak fontos érték a nyelvtudás. Csodálatos iskola volt! Tanítónőnk, Dinda Ilona akkor végezte a népi játszóházvezetői képzést, és rögtön át is adta nekünk a tudást. Így mi szőttünk-fontunk, csuhébabát készítettünk, gyöngyöztünk (a fiúk is!), rengeteget kézműveskedtünk. Mellette volt nemzetiségi tánc és magyar néptánc is, így nagyon gazdag alapokat kaptam a népi kultúrából. Már egészen kicsiként elkezdtem énekelni is, hároméves koromtól jártunk rendszeresen táncházakba, aztán pedig a nyári Téka-táborokba is. Hatosztályos gimnáziumba a Baár–Madasba kerültem, közben két évet Németországban töltve, mert anyukám oda ment újra férjhez. Amikor pályát kellett választani, igazából nem volt kérdés: a német és a néprajz az én utam, valóban ezen a két szakon is végeztem az ELTE BTK-n. Diplomatémám Gaal György első, még német nyelven, gót kézírással lejegyzett, majd Bécsben 1822-ben kiadott magyar mesegyűjteménye volt, mely a doktori disszertációm témája is egyben. Szeretném, ha sokan megismernék ennek a fantasztikus polihisztornak, az Esterházyak bécsi könyvtárosának a munkásságát, ami valóban a Grimm testvérekéhez fogható.

Sokszor fel szokott merülni a kérdés, hogy mi a helye a népi kultúrának a XXI. században? A népdal igazi értéke a közösségiségében van, tehát abban, hogy mindenkié, és így tökéletes eszköz arra, hogy összekapcsolja az embereket. Olyan érzéseket közvetít olyan formában, ami mindenkinek elérhet a lelkéhez, ha akarja, egyszóval egyfajta mentálhigiéniás eszköz is. Hiszem, hogy mindenki meg tudja találni az életéhez, élethelyzetéhez, személyiségéhez, gondjához vagy éppen öröméhez aktuálisan illeszkedő dalt, hiszen ez egy nagyon gazdag kincsesbánya.

Több zenei együttessel is készítettem CD-ket, és éppen a járvány előtt, 2019 novemberében jelent meg első szólólemezem „Felültem a széles világ lovára” címmel. Sajnos, a tavaszra tervezett bemutatókat már le kellett mondani, és az elmúlt év is nehéz volt, hogy nem énekelhettem közönség előtt. Online több koncertünk is volt, de az nagyon nem ugyanaz, hisz ott nem érezzük a hallgatóktól visszaérkező figyelmet, szeretetet. A lemezemen nem egy tájegység dalai vannak, hanem azok, amelyek nekem valamiért fontossá váltak – hisz én magam is a népdalokban találom meg a támaszt akár a nehezebb időszakokban is.