II. kerületi siker Londonban: Szilágyi Áron Pasaréten edz

1908-ban dr. Fuchs Jenő hozhatta haza a versenyszám győzelméért járó aranyérmet, majd 1948-ban a magyar olimpiai mozgalom legeredményesebb nagysága, a hét aranyéremig jutott Gerevich Aladár is megszerezte az első helyet.

Szilágyi Áron immár a harmadik magyar, aki ebben a versenyszámban, Londonban elsőséget harcolt ki. Persze ehhez túl kellett jutnia négy ellenfélen ahhoz, hogy a döntőben a pástra léphessen az olasz Diego Occhiuzzi ellenében. A négy, megelőző asszó közül az elsőn 15-1-es részsikerrel búcsúztatta a malayziai Ju Peng Keant, majd a pekingi olimpia bajnokát, a kínai Csung Mant győzte le. A német Max Hartung elleni diadallal került a negyeddöntőbe, ezután az orosz Mihail Kovaljov következett, akit szoros meccsen, de higgadt játékkal vert meg Szilágyi Áron. 

A döntőben azután fergeteges rajtot vett: 7-0, majd 8-1 is volt az állás:

– Ekkor villant át először az agyamon, hogy ezt a meccset is megnyerhetem, de ezek a reakciók sosem tesznek jót – vallotta utóbb Szilágyi Áron, akihez csak 10-6-ig tudott felzárkózni Occhiuzzi. A kívülről simának tűnő folytatásban 15-8-ra végződött a játszma. 

Szilágyi Áron sikerének számos összetevője van. A legutóbbi időszak egyik fontos tényezőjéről a 2004-es, athéni olimpia kardvívó ezüstérmese, az Olaszországba történt távozásáig ugyancsak egykor a Vasasban versenyző Nemcsik Zsolt így vélekedett:

– A konkrét vívótudás kétségkívül nagyon fontos, de a körülmények legalább annyira befolyásolhatják a történéseket. Áron esetében például rendkívül sokat jelentett, hogy egyáltalán nem volt körülötte médiafelhajtás, így távol a világ zajától, nyugodtan készülhetett.

 

Természetesen ez csak az egyik tényező. Hogy mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy ez a rendkívül nyugodt, fegyelmezett, céltudatos és nem utolsó sorban kimondottan szimpatikus fiatalember idáig eljusson, arról őt magát (hosszas utánajárást követően, Molnár Zoltánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának hathatós segítségével) személyesen sikerült kérdeznem.

– Mint egy igazi álmodozó kisgyerek, már kilencéves koromban én is arról ábrándoztam, hogy egyszer majd olimpiai bajnok leszek. Szerencsémre ekkor a nagy bajnok, Gerevich Aladár fiához, Gerevich Györgyhöz kerültem, aki az édesapja technikáját oktatta. Már 2006-ban, alig tizenhat évesen elértem első, egyéni nemzetközi sikeremet, mégpedig a junior Európa-bajnokságon, Poznańban. Számos, csapatban elért győzelem mellett egyéniben kadet Eb-t (2007, Újvidék) és U23-as Eb-t (2009, Debrecen) is sikerült nyernem, miközben 2007-ben, Szentpéterváron, a felnőtt világbajnokságon győztes magyar válogatottban is helyet kaptam.

2008-ban kijutott a pekingi olimpiára is...

Ott egyéniben 16. voltam, a csapat pedig 7. lett, de ez a történet egészen irreális körülmények között zajlott. Mindössze néhány héttel a pekingi rajt előtt ugyanis meghalt a nevelőedzőm, Gerevich György, és ez az eset nagyon mélyen érintett. Hónapokig hullámvölgyben voltam, míg azután 2009 januárjában Somlai Béla mesteredzőnél köteleztem el magamat. Kapcsolatunk az alkalomszerű nézetkülönbségek ellenére emberileg és szakmailag is jó, egyre jobban kiismertük egymást az eltelt három és fél esztendő során.

Mire készült, mire számított? Belülről hogy látta a történéseket?

A felkészülés során nagyon jót tett, hogy sok versenyen elindulhattam, így azt is felmérhettem – a végére már pontosan tudtam is –, hogy mire vagyok képes, mit hozhatok ki magamból. Éppen ennyire, öt asszóra voltam képes, még egy ellenfél már, úgy érzem, meghaladta volna az erőmet. Egyébként szakmai vezetőm, Somlai Béla mellett számos segítőmnek tartozom köszönettel. Legelőször a családomat és a barátaimat említeném, majd Kárpáti Róbert és Faludi Viktória pszichológusokat, továbbá Preisler Gábor fizikai felkészítőmet, akik ugyancsak sokat jelentettek számomra.

Maradjunk a közeljövőnél. Augusztus 2-án már haza is jött, mi mindenre vágyik itthon?

Nagyon vágytam a hazai környezetbe vissza, elsősorban a családomhoz, de természetesen egészen az augusztus 12-ei zárónapig én vagyok a legnagyobb drukkere a többi magyar versenyzőtársnak. Egyébként pedig két hónapra teljesen szeretnék mentesülni mindenféle kötelezettség alól, hiszen pihenésre és feltöltődésre van szükségem. No, és a legkedvesebb időtöltésem, a csocsózás terén felgyűlt lemaradásomat is szeretném végre bepótolni.

Az ország egyik legjobb középiskolájában, a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult.

Terveim szerint ősztől az ELTE Nemzetközi Kapcsolatok Szakán folytatom a tanulmányaimat. De nagy valószínűséggel ezzel párhuzamosan a Károli Gáspár Egyetem pszichológus szakának óráit is látogatni fogom. Majd elválik, mennyit bírok el a vívás mellett.

A páston hogyan képzeli el a folytatást?

Októbertől gőzerővel folytatom a felkészülést, mert a 2013-as, Budapesten esedékes világbajnokságon való sikeres szereplés igen komoly motivációt jelent számomra. Ami pedig a távlatokat illeti: nagyon sajnálom, hogy csapattársaimmal végül nem jutottunk ki Londonba! Ezért kettőzött erővel azon leszek, hogy 2016-ban a magyar kardcsapat is olimpiai részvevő lehessen.

Fotó és szöveg: JOCHA KÁROLY 

***** 

Az idei londoni olimpián részt vettek a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium volt tanulói is: Gercsák Csaba és Risztov Éva (aki szintén olimpiai aranyérmet nyert) hosszútávúszók, Molnár Ákos úszó, Bor Barna és Mészáros Anett judósok, Dombi Rudolf kajak-kenus, Barta Nóra műugró, Szávay Ágnes teniszező, valamint Csabai Dóra és Kásás Tamás vízilabdázók.

Gondos Flóra műugró szintén kerületi iskolában, a Baár–Madas Református Gimnáziumban  érettségizett két évvel ezelőtt.