A doktor úr elköszönt

– Nagyon megható és kellemes meglepetés számomra ez a kitüntetés – nyilatkozta Szecsei doktor, akit több mint fél évszázada avattak orvossá. – Negyvenegy éve dolgozom a kerületben, ebből harminckilenc évet a Lotz Károly utcai rendelőben töltöttem. Mielőtt háziorvosként kezdtem volna működni, a MÁV kórházban dolgoztam, ahol belgyógyász szakvizsgát szereztem. Bár nagyon szeretem a szakmámat, megérett az idő, hogy átadjam a helyem a fiatalabb kollégáknak: augusztus elsejével nyugdíjba vonulok.

A doktor úr nyugdíjas éveiben több időt szeretne magára fordítani. Szeret olvasni, keresztrejtvényt fejteni, de fontos lenne egy kis mozgás is, mondja mosolyogva.

–Kicsit magas a vérnyomásom és a cukrom, meg egy kicsit sánta is lettem. Régebben szívesen jártam a természetet, ez ma már nem megy. Jó lenne több időt tölteni a rokonokkal és barátokkal. Gyermekem sajnos nem született, de a feleségemmel már negyvenhatodik éve élünk együtt. Hűséges természet vagyok!

A doktor úr körzetében van olyan család, ahol már a harmadik generációt gyógyítja Kálmán bácsi.

– Sokan mondták a betegeim közül, amikor nyugdíjazásom hírét vették, hogy az egyik szemük sír, a másik meg nevet. Sír, mert „elhagyom” őket, és nevet, mert végre magammal is törődöm majd.

Visszatekintve pályafutására nem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta. Büszke arra, hogy sem a betegeivel, sem a feletteseivel soha nem került összetűzésbe.

– Mindig nagy együttérzéssel igyekeztem az emberekhez fordulni – vallja. Ahhoz, hogy valakiből jó orvos váljék, három dolog kell: empátia, kompromisszumkészség és remény. Ezt az útravalót adnám az utánam következő fiataloknak.