Özvegy Mákné a Mák utcából

Margitai Ági és Bodrogi Gyula színművész, Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája című darabjából, 1961-ben a Petőfi (mai Thália) Színházban

Elismerem, hogy a fenti cím kissé talányos, és nem is hangzik életszerűnek, de ettől még szó szerint igaz.

Özvegy Mákné nem más, mint Fejes Endre író Vonó Ignác című darabjának női főszereplője, akit anno a Józsefvárosi Színházban Margitai Ági alakított.
S mily véletlen, Margitai Ági – alias Mákné – a Mák utcában lakott abban az időben. 

Mák utca! Létezik egyáltalán ilyen? Divatos szóval élve mákom van, hiszen éppen a mi kerületünkben, a Vérhalom városrészben található Budapest egyetlen Mák utcája. Történetéről annyit tudunk, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1909 novemberében adta ezt a nevet a Bogár és a Tövis utca közötti kis névtelen köznek. Ennek a rövid utcácskának egyik társasházában lakott a népszerű színésznő.

A fenti színdarab blikkfangos apropóján, éppen negyven éve készítettem először interjút Margitai Ágival, aki mellesleg akkor ünnepelte negyedszázados színészi jubileumát, hiszen 1958-ban kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 

Bátor kislány volt, mert a főiskolára úgy jelentkezett, hogy nem volt érettségije. Kislánykori álma volt, hogy balett-táncosnő lesz, de a balettintézetből eltanácsolták, mert kissé dundinak találták. Mégis hivatásos táncos lett a SZOT néptánccsoportjában.

S hogyan lett végül színésznő?
„A főiskola folyosóján elcsíptem Básti Lajost, akit megkértem, hogy hallgasson meg. Teljesítette a kérésemet, meghallgatott. Örök hálával tartozom neki” – emlékezett a kezdetekre. Akit a szigorú, kemény kritikus Básti tanár úr tehetségesnek talált, abból csakis nagy színésznő lehetett.
Margitai Ági, aki a filmes és színházi szerepeiben többnyire lompos, agyonhajszolt proletár asszonyokat játszott, civilben egy cseppet sem emlékeztetett ezekre a figurákra.
Divatosan öltözködött, látszott rajta, hogy gyakran jár kozmetikus- és fodrászszalonokba. Megkérdeztem tőle, hogyan viseli el ezeket a nőietlen, visszataszító szerepeket.
Meglepő választ adott. „Imádom őket. Ezek a legjobban megírt, színes szerepek.” A színésznő legnagyobb erénye volt a nyitottság. Minden szerepében képes volt megújulni, átváltozni. Nem voltak megrögzött szokásai, előítéletei.

Amikor legközelebb 27 év múlva, 2010-ben találkoztam vele, egy másik jelentős esemény kapcsán, ezt adtam a beszélgetés címének: Végre megkapta a magáét!
Jó, jó, tudom, a cím kissé félrevezető volt, de a művésznő valóban megkapta a magáét, amit már régóta megérdemelt volna: a Kossuth-díjat. 

Kitüntetéseinek arzenáljából csak ez az egy elismerés hiányzott. Egyébként megkapott minden díjat, amit egy kiváló művészegyéniség kiérdemelhet. Vitrinjében őrizhette a Jászai- és a Déryné-díjat, a kiváló- és érdemes művész kitüntetéseket, több színházi és filmfesztivál elismeréseit. A Kossuth-díjra a többi elismerés után tizenöt évig kellett várnia, 73 éves korában kapta meg.

„Talán azért is, mert nem volt szerződésem egyetlen színházban sem. Nyugtalan természetű vagyok, nem köteleztem el magam. Szabadúszóként elfelejtettek felterjeszteni” – mondta akkor.

Margitai Ági a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt már itt, a Földön is, s kilenc éve, hogy az égi társulathoz szerződött...

Kemény György