|
|
Immáron negyedik alkalommal hirdették meg a baráti társaságok és céges résztvevők számára a pasaréti lecsófesztivált, melyre összegyűlt a kerület apraja-nagyja a Nagy Lajos téren, és újra bebizonyosodott: együtt főzni, beszélgetni, kóstolni jó!
Érdeklődőből most sem volt hiány, közel harminc csapat nevezett a jó hangulatú rendezvényre – köztük ezúttal szerkesztőségünk is. „Van olyan résztvevőnk, például a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület, akik már az első fesztiválon is ott voltak, amikor összesen csak nyolc bogrács állt, mások viszont most neveztek először – mondta el lapunknak Laczay M. Ádám főszervező. – Mi nem egy finomkodó gasztrofesztivált akartunk létrehozni, hanem egy olyan vidám eseményt, amely összehozza a közösséget: jó volt látni most is, milyen sokakat megmozgatott ez a rendezvény.
Munkáját sokan segítették, legfőképpen Fodor Fanni önkormányzati képviselő, valamint Parragh Andrea és családja. Támogatóként a II. Kerületi Önkormányzat és intézményei mellett pedig sok helyben működő cég is ajánlott fel értékes tombolaajándékokat.
És hogy mi főtt a bográcsokban? Igazi különlegességek! Minden csapat kitett magáért: volt, aki a lehető leghagyományosabb lecsót főzte, mások viszont ajvárral, gyalult tökkel vagy káposztával, sőt aszalt szilvával fokozták az ízharmóniát.
Fő a káposztás lecsó!
Az egyik bográcsban olaszos arancinikbe – azaz rizsgombócokba – rejtették a lecsót, a Budai Polgár pedig egy saját fúziós recepttel, vegán, indiai fűszerezésű különlegességgel, „Amrita lecsójával” nevezett a versenybe, amelyre a tálaláskor még joghurt, karamellizált lilahagyma, kesudió, reszelt limehéj, igény szerint chilipehely és friss petrezselyem is került.
A Budai Polgár vegán lecsója
Egyszóval nem volt könnyű dolga a háromfős zsűrinek, Őrsi Gergely polgármesternek, Veégh Attilának, a Buja Disznók társtulajdonosának és Varju „Vili” Viktor séfnek, aki a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja is.
Veég Attila, Varjú „Vili” Viktor, Őrsi Gergely
A szoros versenyben győztesként a Fakanállal suttogók csapata állhatott a dobogó legfelső fokára: egy szülőtársakból szerveződött jókedvű csapat, akik idén karakteres ízű, káposztás cigánylecsót készítettek. (Tavaly egyébként ők kapták az egyik különdíjat.)
Bronzérmesként a Lecsó de finom formáció örülhetett az ajándékoknak. És – olvasóink most képzeljenek dobpergést – nagy büszkeséggel adjuk hírül, hogy a Budai Polgár csapata nyerte el az ezüstérmet különleges vegán lecsójával, mindössze egy ponttal maradva el a győztestől.
A IV.Pasaréti Lecsófesztivál dobogósai
A Budai Polgár – II.kerületi lap – lelkes csapata
Az eseményen természetesen az értékes nyereményeket felvonultató tombolahúzás sem maradhatott el, de újra hallhattunk lecsótörténeti érdekességeket is Katona Csaba történésztől.
Katona Csaba történész és Fodor Fanni önkormányzati képviselő
Tombolt a tombolaláz
Egyéb kulináris élvezetekben sem volt hiány, és a gyerekek is játszhattak tűzoltósdit a Szomjoltósággal vagy kérhettek arcfestést, csillámtetoválást a Zsúrvarázs asztalánál. Hiszen a pasaréti lecsófesztivál elsősorban egy vidám, oldott hangulatú családi nap, amely legfőképpen a közösségépítésről és a közös főzés élményéről szól.
VZs
Többen kérték a helyszínen és azóta is, így a nagy érdeklődésre való tekintettel, olvasóinkkal megosztjuk a Budai Polgár szerkesztőségének saját receptjét, amely a hagyományos, jellegzetes magyar alapanyagokat ötvözi pár egyéni elgondolásból kiemelt keleti fűszerrel és alapanyaggal.
A versenyen rotyogó bográcsunk tartalmának az Amrita lecsója fantázianevet adtuk, utalva a 20. század híres festőművésznőjére, Amrita Sher-Gil-re, akinek magyar és indiai vér csörgedezett ereiben. Ebből merítettünk inspirációt, és így keveredtek a fesztivál vendégeinek szánt ételünkben a magyar és az indiai konyha ízei, aromái is.
Amrita Sher-Gil (született: Budapest, 1913. január 30., - elhunyt: Lahor, 1941. december 5.) életműve hazánkban kevésbé ismert, de Indiában a 20. század egyik legnagyobb modern festőjeként tartják számon, aki új festészeti irányzatokat hozott létre.
Az ő nevét viseli a II. kerületben található Indiai Kulturális Központ is.
Receptünk különlegessége, hogy vegán és gluténmentes, így semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmaz.
AMRITA LECSÓJA
Hozzávalók /kb 8 főre/:
2-3 fej vöröshagyma (mérettől függően) 2-3 fej lilahagyma (mérettől függően) 1 kg paprika (vegyesen: lecsó, kápia, piros és sárga pritamin) 1 kg paradicsom 0.5 kg rizs 1 cm reszelt gyömbér 2 gerezd fokhagyma 3 dl narancslé 2 dl kókusztejszín 1 ek kókuszolaj só, kurkuma, rómaikömény, porított koriander, curry A díszítéshez: vegán joghurt, karamellizált lilahagyma, lime, friss petrezselyem/zöld koriander
A hagymákat megpucoljuk, majd cikkekre szeleteljük és felhevített serpenyőben a kókuszolajon megpirítjuk, megszórjuk 1 tk. őrölt rómaiköménnyel, őrölt korianderrel, pirítva átforgatjuk, sózzuk. Ezt követően hozzáadjuk a felkockázott paprikákat, a gyömbért és a vékonyra szeletelt fokhagymát, ismét kissé sózzuk, fűszerezzük. Mikor a fokhagyma illata árad, de még roppanósak a paprikák, hozzáadjuk a felcikkezett (héjas) paradicsomokat is, majd olykor átkeverve kis ideig dinszteljük. Amikor levet enged megszórjuk a rizzsel, átforgatjuk, majd felöntjük a narancslével, meghintjük 1 tk. őrőlt kurkumával, curryvel, elkeverjük.
Amikor a rizs duzzadni kezd hozzáadjuk a kókusztejszínt is, a rizs kedvező puhulásáig főzzük.
Ezen a ponton még finomhangolhatjuk az ízeket, amennyiben a lecsó igényli a folyadékot, dúsíthatjuk még narancslével, kókusztejszínnel. A végeredmény akkor ideális, ha egy selymes, aranylóan sárgás, kissé rizottó szerű állagot kapunk.
Tálalásnál csurgatott vegán joghurttal díszítjük (aki nem ragaszkodik ehhez a verzióhoz, az helyettesítheti natur görög joghurttal), mellé kevés karamellizált lilahagyma, aprított kesudió, reszelt limehéj és zöld petrezselyem/koriander is kerülhet rá, továbbá igény szerint chilipehely.
Mindezek a feltétek fokozzák a vizuális megjelenést, ízeikkel pedig újabb ízlépcsőkkel, szintekkel egészítik ki, teszik teljesebbé ételünket.
Receptünk mellé kellemes főzési élményt és jó étvágyat kívánunk!
|
| |