PesthidegkútON Kepes Andrással

EGY SZEMÉRMES EXHIBICIONISTA A MAJOMSZIGETRŐL

Ismét megtelt a Klebelsberg Kulturkúria színházterme Őrsi Gergely közéleti beszélgetéssorozata, a PesthidegkútON novemberi alkalmán. A polgármester vendége ezúttal Kepes András író, újságíró, egyetemi oktató volt, aki kalandos ifjúsága állomásairól, legendás műsorairól, írói munkásságáról és kerületi kötődéséről mesélt.

– Mitől lesz jó egy beszélgetés? – tette fel az első kérdést Őrsi Gergely a téma szakértőjének, aki szerint attól, hogy a felek figyelnek egymásra, nyitottak egymás felé és intelligensek. Kepes András talán legnépszerűbb beszélgetős műsorát, a Desszertet hozta fel példának, ahová olyan, sok szempontból egymástól nagyon különböző embereket hívott, akik különben nem ültek volna egy asztalhoz. Felelevenítette azt az adást, amelynek vendége az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor, Soma Mamagésa és egy kukás volt, illetve olyat is, ami végül nem került adásba, mert a beszélgetőpartnerek nem ütötték meg a kívánt szintet, és Kepes nem akarta volna őket nevetségessé tenni. – A riporter felelősséggel tartozik a riportalanyainak, mérlegelnie kell a következményeket. Sohasem éltem vissza az emberek őszinteségével, ez mindig fontosabb volt számomra, mint hogy szenzációt keltsek – vallotta.

A rá jellemző nyitottság és elfogadás családi örökség, szüleitől is ezt látta, akik diplomaták lévén sok országban, sokféle kultúrában éltek. Kepes András az első nyolc osztályt három földrész kilenc iskolájában végezte, ahol ő volt „a magyar gyerek”, és mind a kilenc közösségbe be kellett illeszkednie, és – hol több, hol kevesebb sikerrel – ki kellett vívnia tekintélyét. Hazajőve itthon is idegennek számított, és hamar rájött, hogy ez az állapot (a sehová se tartozom és mindenhová tartozom) szabadságot is ad, de magányra is ítél, és ez a kettőség a mai napig is jellemzi: – Azonnal tudok kapcsolatot teremteni egy másik emberrel, de van egy láthatatlan páncélom – fogalmazott.

Kepes András

Munkája során is számtalan kultúrát ismert és ismertetett meg nézőivel: – Mintha az emberiség tudását elosztották volna a különböző kultúrák között, és ha ezek nem kommunikálnak egymással, nem szerezhetik meg a teljes, a közös tudást – utalt a bábeli zűrzavarra, majd hozzáfűzte: – Nem is kell különböző nyelven beszélnünk ahhoz, hogy ne értsük meg egymást, gondoljunk csak egy kellemetlen szomszédra, főnökre vagy akár a saját gyerekünkre. A kommunikációnak több rétege van, és ha ezeket nem ismerjük, nem tudunk együttműködni.

A televíziós műsorvezetőként, műsorkészítőként népszerűvé vált Kepes András az ELTE Bölcsészkarán szerzett magyar–esztétika szakos diplomát, de egyetemi évei alatt már a rádió külső munkatársa lett, a spanyol szekcióhoz hívták. – Ennek nagy előnye volt, hogy biztosan tudtam, a spanyol nyelvű adásokat senki sem hallgatja – mondta tréfásan, majd elmesélte, hogy Vajda Mártonnak, a kulturális rovat akkori vezetőjének köszönhetően került a kulturális szerkesztőséghez, és lett ott később rovatvezető. – Marci bácsit tartom mesteremnek, ő afféle „tyúkapó” volt számomra. Amikor nyugdíjba ment, azzal nyugtatott, hogy végigjárta a rádiót, és mindenkinek elmondta, nincs még egy ilyen tehetséges ember, mint én – „mi ketten persze tudjuk, hogy ez nem igaz, mondta nekem, de lesz még vagy két éved, mire erre ezek is rájönnek”.

1980-ban csábították át a tévéhez, ahol a Stúdió ’80 egyik műsorvezetője lett. Televíziós munkatársai közül Vitray Tamást és Sugár Andrást emelte ki, mint akiket „nézett”, és akiktől tanult. Sugár riporteri képességeit kimagaslónak nevezte, főleg az nyerte el tetszését, hogy játékfilmes elemeket is becsempészett riportjaiba, de – mint fogalmazott – „mindig a magam útját jártam”. Magát „szemérmes exhibicionistaként” jellemezte, aki meg is akarja mutatni magát, ugyanakkor szeret a háttérbe húzódni, éppen ezért közelebb álltak hozzá a dokumentumfilmek, mint azok a műsorok, ahol arccal is megjelent. Legjobb műsorának is egy dokumentumfilm-sorozatot nevezett, az utolsót, a Különös történetek címűt.

Az írással kapcsolatban elmondta, hogy gyerekkorától kezdve mindig is érdekelte, de szépirodalommal csak azután kezdett el foglalkozni, hogy 2009-ben otthagyta a televíziót. Előtte is jelentek meg könyvei, de azok inkább rádiós és televíziós műsorai alapján készültek. Első regénye, a Tövispuszta 2011-ben jelent meg, akkor, amikor legkisebb, hatodik gyermeküket várták, és mint mondta, „koraszülött” lett (utóbb négyszer írta át), mert még fia születése előtt be akarta fejezni, tudván, hogy a baba érkezése után erre aligha marad ideje és energiája. – Fontos, hogy a szépirodalom is foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, hogy az adott kornak lenyomata legyen – vélte.

Kepes Andrást ezer szál fűzi kerületünkhöz: a Keleti Károly utcában nőtt fel, a Ganz bölcsődéjébe és a rádió Völgy utcai óvodájába járt. Bár a középiskolát Buenos Airesben „lógta végig”, magántanulóként az Adyban (ma Szent Angéla) is tanult. Sokat járt a Budai Táncklubba, ahol a „majomsziget” állományát növelte (ide azok a fiúk tartoztak, akik nem merték felkérni a lányokat), katona pedig Pasaréten volt (eredetileg deszantosnak akarták kiképezni, de tériszonya miatt erre nem került sor, így lett rádiós felderítő). Jelenleg is kerületünk, a Vérhalom városrész lakója, mert mint mondja: – Itt vagyok igazán itthon.

Péter Zsuzsanna