Kapcsolódás a földdel, vízzel, természettel

Lapunk 2002-ben az akkor még pályakezdő, de máris nagyon népszerű és kedvelt színművésszel közölt interjút. Azóta sok minden megváltozott Kecskés Karina életében, eredeti hivatása mellé választott egy másik, nem kevésbé szép és fontos pályát. A háromgyerekes édesanya ma drámapedagógusként és meseterapeutaként segíti a gyerekek szorongásainak oldását, lelki sebeik gyógyulását. Ami azonban változatlan, hogy akkor és most is kerületünk lakója. 

– A Keleti Károly utcában nőttem fel, iskolába az Adyba (a mai Szent Angélába), biciklizni és „bandázni” a Mechwart ligetbe jártam, és ott legeltettem a húsvétra kapott nyuszikat is. Emlékszem, lakott az utcánkban egy vak házaspár egy látó kislánnyal. Neki szerettek volna születésnapjára egy Barbie babát venni a közeli kis trafikban, és én segítettem kiválasztani a babát. Nyolc-kilenc éves lehettem akkor. Igazi kis falu volt a Keleti Károly utca a jellegzetes figuráival, akikkel – még ha nem is ismertük közelebbről egymást – éveken át kapcsolatban voltunk. Másik kedvenc helyem a Gül Baba türbéje; ha jön egy fontos ember az életembe, biztos, hogy oda elmegyünk és letekintünk a városra. Nagyon szeretem a II. kerületet, ahogy Radnóti is írja: „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, / tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton...”

Sikeres és foglalkoztatott színészként miért kezdett bele egy másik hivatásba?

Harmincéves koromban született meg az első gyerekem, majd maradtam vele egyedül, és még a színházi szerződésem is megszűnt. Komoly válaszút elé kerültem: hogyan tovább, mit kezdjek most az életemmel. Gyerekkoromban egy házban laktam Elek Dórával, a Baltazár Színház alapítójával, ő dobott nekem mentőkötelet és ajánlott munkát. Amikor először bementem beszédórát tartani a Baltazár társulatához, elsírtam magam, mert azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá, de ezek a drága emberek átöleltek, ők is sírtak, vigasztaltak, biztosítottak arról, hogy majd segítenek nekem. Így is lett. Később a Marczibányi téren működő Káva Kulturális Műhelyhez csatlakozva jártunk mélyszegény falvakba, és elvégeztem Boldizsár Ildikó meseterápiás képzését. Ebben az útkeresésben derült ki, hogy hozzám a mesék szellemi útja áll legközelebb, különösen a népmese ősi világa, a képi szimbólumok, az archaikus, kollektív tudattalan álomképei.

 

A meséken keresztül kapcsolódott a gyerekekhez?

Értem a gyerekeket, figyelek rájuk. Ha egy autista vagy ADHD-s gyerekkel foglalkozom, meglátom, ki is ő valójában legbelül. A kisgyerekek számára a fantázia világa és a valóság nem különül el. Ők még ki-be járnak a kettő közti kapun, és ezzel a képességgel én is rendelkezem, megvan a kulcsom, így közösen tudunk belépni a másik térbe. Csak akkor tud egy gyerek későbbi életében teremtő erővel bírni, ha képes először a fantáziájában valamit megalkotni. Abban segítem őket a mesék által, hogy merjék használni erőforrásuknak ezt a végtelen kútját, merjenek összekapcsolódni önmaguk belső rendjével.

 

A gyerekeket körülvevő rengeteg okoseszköz éppen ellenkezőleg hat, rombolja és nem építi fantáziájukat.

Sajnos sok szülő gondolja azt, hogy gyermeke attól lesz sikeres, ha már hatévesen két nyelvet beszél, és ügyesen használja a legmodernebb készülékeket. De ez nem igaz. Attól lesz sikeres, ha megtanul felállni a kudarcokból, és a mesék pontosan erre tanítanak. A mesékben a főhős a maga segítőivel még a legmélyebb gödörből is megtalálja a kiutat. Ez egy nagyon fontos tudás, hiszen az életben is állandóan jönnek akadályok, és nem egyszer kell újrakezdenünk. A mesék életünk sorsfordító helyzeteihez adnak kulcsokat.

 

Hogyan segíti a mese a gyerekeket?

A gyerekek – függetlenül attól, hogy mélyszegénységben vagy egy rózsadombi villában élnek – tele vannak szorongással és félelemmel. A mesékben „találkoznak” félelmeikkel, de mindig van megoldás, a szorongató helyzetből, ha küzdelem, nehézség és harc árán is, de kijut a főhős. Az olvasott és hallgatott mese során egy történet nem tud olyan félelmetes lenni, mert a gyerekek azon a szinten képzelik el a hallottakat, amit fel tudnak dolgozni. A tévében vagy okoseszközön látott mese azért félelmetes, mert felnőttek alkották meg a figurákat, nem egyénre szabottan, a befogadó érzékenységét figyelembe véve. Ez tovább fokozza a gyerekek szorongásait. Ráadásul sokszor csúnya, torz alakokkal rombolják a rajzfilmek gyerekeink szépérzékét…

 

Milyen meséket ajánlana?

Elsősorban a népmeséket, amelyek meseképei a kollektív tudatalattiba nyúlnak vissza, és amelyekben ősi tudás és bölcsesség hagyományozódik generációról generációra. A szimbólumok egyetemes kódokat nyitnak meg, ezek érzéseket generálnak, és ha erre figyelünk, megfejthetjük, hogy nekünk mit üzen a történet.

Megjelent egy CD-m Mesékbe zárt titkok címmel, ami a Spotifyon is hallgatható. Olyan népmeséket, dalokat, mondókákat válogattam össze, amelyekben az elveszőben lévő emberi, morális értékeinket szeretném megerősíteni.

 

Nemcsak CD-n, élőben is találkozhatnak Önnel a gyerekek.

Van egy állandó meseterápiás csoportom 5-8 éves gyerekeknek Hűvösvölgyben, a DownDog Jógastúdióban. Együtt játszunk, varázsolunk és fejtjük meg a népmesék kódjait. A Lélekmadár című előadást Karsai Veronika pantomimművésszel készítettük, és meghívásra visszük alsó tagozatos iskolás gyerekeknek. Ez az előadás arról szól, hogyan tudják a gyerekek a bennük dúló érzéseket felismerni, ezekkel kapcsolódni, ezeket értelmezni és használni. Döbbenetes tapasztalatom, hogy milyen nehéz a gyerekeknek megfogalmazni érzéseiket, mennyire nincsenek erre szavaik. A Lélekmadarat május 25-én 16 órától a Pasaréti Közösségi Házban is meg lehet majd nézni. A Bajor Gizi Színészmúzeumban Fehérváry Lillával mesés-zenés előadást tartunk Fényből szőtt mesék címmel elsősorban óvodáskorú gyermekek részére, de kívánságra örömmel elvisszük a programot óvodákba is. Június végén tervezek idén is gyerektábort 5-9 éves gyerekekkel a Hárs-hegyen, ahol a mesék segítségével kapcsolódunk önmagunk és ezen keresztül a világ természetéhez.

Felnőtteknek is tart foglalkozásokat?

Jelenleg éppen egy felnőtteknek szóló meseelőadáson dolgozunk meseterapeuta kolléganőmmel, amelynek a témája az életközepi válság. A történetben Hófehérke és Hamupipőke találkozik egymással a „boldogan éltek…” és az „ásó, kapa, nagyharang” közötti időszakban, és megosztják tapasztalataikat, megküzdési stratégiáikat egymással. A másik felnőtteknek szóló projektem pedig egy workshop, amit egy anyukatársammal indítottunk szülőknek. Ennek keretében arról beszélgetünk, hogy mit jelentenek a mesék, milyen erőt hordoznak, és hogy melyik korosztálynak mit érdemes olvasni. Hiánypótlónak érzem az ilyen témájú foglalkozást, ezért szeretnénk eljutni különböző óvodai vagy iskolai szülői közösségekbe. Csak hívjanak, és mi boldogan megyünk!

A mesék mellett azt is fontosnak tartom – és üzenem a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak –, hogy sokat vigyük a gyerekeket a természetbe, télen-nyáron, hóban-sárban. Még egyetlen egy gyerektől sem hallottam soha, hogy „jaj, esik az eső, sár van, ne menjünk ki!” – dehogynem, menjünk csak, egyenesen a pocsolya közepébe! Kapcsolódnunk kell a földdel, a vízzel, a természettel, hogy megértsük a helyünket a világban. Egy magas hegyre felmászva vagy egy nagy tóba beúszva megérezzük kicsinységünket, hogy hol is a helyünk ebben a nagy egészben.

Péter Zsuzsanna

 

Amennyiben a téma vagy valamelyik foglalkozás felkeltette érdeklődését, a kecskeskarina.budapest@gmail.com e-mail-címen veheti fel a kapcsolatot Kecskés Karinával.