|
Kedves Szomszéd
Elhunyt Frühling János2015. december 10.
Életének 79. életévében elhunyt Frühling János belgiumi magyar orvostudós, rákkutató, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia örökös tiszteletbeli főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Frühling János középiskolai tanulmányait a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte. Orvosi tanulmányait Budapesten kezdte el, majd az első év elvégzése után, 1956-ban elhagyta az országot. Ausztriában folytatott orvosegyetemi tanulmányokat, orvosi diplomáját 1963-ban Bécsben szerezte meg, majd Belgiumban vált a nukleáris medicina, a sugárterápia nemzetközileg elismert tekintélyévé. 1969-ben nevezték ki a Brüsszeli Szabadegyetemhez tartozó Jules Bordet onkológiai intézet izotóposztályának vezetőjévé, 1984-től 2002-ig, nyugdíjba vonulásáig pedig az intézet igazgatója volt.
1995 óta volt a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia tagja, 2005 óta pedig az intézmény örökös, majd tiszteletbeli főtitkáraként tevékenykedett – az első külföldi születésű orvos volt, akit ezekre a tisztségekre megválasztottak. 2001 óta volt a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Az Európai Unió több tagállamában is dolgozott vezető oktatási szakértőként, részt vett egyebek között a csernobili atombaleset egészségügyi következményeinek vizsgálatában. Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársaság Középkeresztjét adományozta Frühling Jánosnak, a kitüntetést 2004-ben Brüsszelben vette át az akadémikus. Dr. Frühling János 8 éves korától külföldre távozásáig a Rózsadombon az Eszter utcában lakott családjával. Általános iskolai tanulmányait az Áldás Utcai Általános Iskolában, középiskoláit a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte. Amikor csak tehette szívesen látogatta meg egykori alma matereit, találkozott egykori osztálytársaival, tanáraival. Erősen kötődött kerületünkhöz, baráti köre és családja, nagyszülei is a kerület lakosai voltak. Emlékét szeretettel őrizzük.
|
|