|
|
Az emléktábla-avatáson a hideg, szeles idő ellenére is sok barát, tisztelő gyűlt össze, többek között Gyémánt László festőművész, Érdi Sándor és É. Szabó Márta újságíró-szerkesztő.
November 26-tól emléktábla hirdeti a Felvinci út 7. szám alatt, hogy itt állt az a ház, amelyben Görgey Gábor író fiatalkorát töltötte és ahonnan 1951 nyarán kitelepítették.
A táblát a II. Kerületi Önkormányzat és a család tagjai állították, avatóbeszédében Őrsi Gergely polgármester elmondta, írói munkásságával Görgey Gábor egy olyan világot adott nekünk, amitől gazdagabbak lettünk, és példát mutatott, hogyan lehet az ország és a közösség érdekében, minden alsóbbrendű célt félretéve tevékenykedni. – Nem azért vállalt el egy közjogi pozíciót, hogy egyik vagy másik oldalnak, egy pártnak politikai hasznot szerezzen, hanem azért, mert független értelmiségiként és íróként tenni szeretett volna az országért. Hozzátette, Görgey a munkaszolgálatosként eltöltött három évre is bosszúvágy nélkül emlékezett vissza, a nehéz helyzetekben is a jó dolgokat próbálta meglátni. A tragikus, sorsfordító események pedig megerősítették, és gazdagították írói munkásságát.
Lukács Sándor színművész
A kitelepítés idején Görgey Gábor 21 éves volt, szüleivel 24 óra alatt voltak kénytelenek összecsomagolni, és elhagyni a Felvinci úti családi házat. Ennek a napnak történetét olvashatjuk az Utolsó jelentés Atlantiszról című regényciklusában, amelyből Lukács Sándor színművész olvasott fel részleteket.
„(...) Anya befejezte a csomagolást, apa a fotelben szívta egyik cigarettáját a másik után és némán nézett a semmibe. Az utazókosár, a bőröndök, a zöldposztós kártyaasztal és a három szék úgy állt összekészítve, mint egy Csehov darab fináléjában. Majd jön az utolsó szereplő, aki bedeszkázza az elhagyott ház ablakait.”
Végül Görgey barátja, Sumonyi Zoltán író mondott beszédet. Mint mondta, ünnep ez a nap, hiszen Görgey Gábor, vagy ahogyan a család és a barátok hívták, Artúr 72 év után, még ha csak képletesen is, de visszatér a szülői házba. – Képletesen, hiszen a villa már nem áll, a helyén azóta új házak épültek. Először 1999-ben, az Adria szirénje című művében jött ide vissza, majd ezzel az emléktáblával szimbolikusan is hazatért.
Ezt követően Görgey Gábor lánya, Anna és özvegye, Iván Ildikó operaénekes mondott köszönetet a résztvevőknek.
Fonyódi Anita
Görgey Gábor
(1929–2022) Kossuth- és Prima Primissima díjas író, költő, műfordító, dramaturg, rendező, a nagy múltú Görgei család leszármazottja. Miután 1949-ben kizárták a bölcsészkarról, statisztaként dolgozott a Nemzeti Színházban. 1951 nyarán családjával együtt kitelepítették a fővárosból egy jászsági tanyára. A kényszermunkáról 1954-ben tért vissza, eleinte műfordításból élt. Újságíróként a Magyar Nemzetnél, dramaturgként a Pannónia Filmstúdióban dolgozott. Első verseskötete Füst és fény címmel 1956 októberében jelent meg. Máig legismertebb, Komámasszony, hol a stukker? című színművét (1969) itthon és külföldön is nagy sikerrel játszották a színházak. A Galopp a Vérmezőn című drámájában a kitelepítéssel kapcsolatos emlékeit írta meg. Színházi munkássága is jelentős, évekig irodalmi vezetőként és rendezőként tevékenykedett. Önéletrajzi ihletésű, öt kötetből álló regényciklusát 1987-ben kezdte írni és 2000-ben Utolsó jelentés Atlantiszról címmel publikálta. Az 1990-es években a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, az MTV művészeti vezetője volt. 1994-től a Magyar Pen Klub alelnökeként, később elnökeként dolgozott 2010-ig. A Medgyessy-kormány idején, 2002–2003 között a nemzeti kulturális örökség minisztere is volt.
|
| |
