A legfontosabb, hogy szeresse az ember, amit csinál

– Hetven éve élek a második kerületben. 1948-ban költöztünk szüleimmel a Margit körútra, később Pasarétre, de évek óta már a Budakeszi úton lakom. Két fiam szintén II. kerületi. A munkahelyem is ide köt, hiszen ötven éve a II. kerületi fogászati szakrendelőben dolgozom. Túlzás nélkül mondhatom, hogy szeretem az egész kerületet, a hegyeit, a Dunát, a jó levegőt és a fákat.

Miért választotta ezt a pályát?

A családomban nem volt orvos, gimnazista koromban kezdtem érdeklődni a gyógyítás iránt. Érettségi után az általános orvosi karra jelentkeztem. Nem vettek fel, ezért két évig az Országos Mentőszolgálatnál dolgoztam. Féltem, hogyha behívnak katonának, az akkor szokásos kétéves sorkatonai szolgálattal elveszítem a továbbtanulási lehetőséget. Mivel biztosra akartam menni, a fogorvosi karra jelentkeztem. Utóbb tudtam meg, hogy a mentősöktől olyan ajánlást kaptam, amivel az általános orvosi karra is bekerülhettem volna. A mentőápolói szolgálat igen jó iskola volt. Pasaréti fiatalként először szembesültem azzal, hogy mennyi ember él nyomorban Budapesten. Megrázó élmény volt például a Mária Valéria-telepen járni. A mentős gyakorlat megtanított arra is, hogyan kell gyors és határozott döntéseket hozni.

1964-ben 128-an végeztünk fogorvosként. Hál’ istennek akkor már a korábbi évekhez képest sokan voltunk, ami jó volt, mert a háború után a szakemberhiány miatt fogtechnikusoknak is megengedték, hogy fogorvosként működjenek.

Diploma után rögtön a Kapás utcai rendelőbe került?

Vidéken dolgoztam három és fél évig. A kinevezési okmányomban az állt, hogy ha nem foglalom el a kijelölt álláshelyet, akkor felfüggesztik az orvosi működésemet. Egyik évfolyamtársamat Miskolcra helyezték, ezért disszidált. Engem egy Tolna megyei faluba küldtek, ahol rögtön a mélyvízbe dobtak. A faluban nem volt fogorvosi rendelő, kezdő orvosként nekem kellett berendezni egy komplett fogászatot. A legközelebbi röntgen 40 kilométerre volt tőlünk, ezért, ha szükség volt rá, a páciensnek egy napja ráment a felvételkészítésre. Többségük nem ért rá erre, inkább kihúzatta a fogát.

Ilyen indítás után, hogy lehet az, hogy nem szeretett ki a szakmából?

Soha nem bántam meg, hogy fogorvos lettem. Fizikailag megterhelő ugyan, de nem kell éjszaka és hétvégén dolgozni, mint az ügyeletes orvosoknak. Ugyanakkor a fogászat rendkívül változatos, kreatív munka, ami sok sikerélményt ad. 1968-ban kerültem a Kapás utcába, innen 1974-ben a Tölgyfa utcai rendelőbe. Amikor az egyik érettségi találkozónkon elmeséltem, hogy évtizedek óta ugyanabban a rendelőben dolgozom, és még mindig szívesen megyek be a munkahelyemre, döbbenten néztek rám. Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy szeresse az ember a munkáját! Mindent el lehet végezni ímmel-ámmal, de szívvel-lélekkel is. Ha valaki idejön rossz fogakkal és úgy megy el, hogy visszanyerte a szép mosolyát és az önbizalmát, az ajándék nekem is.

Sokan rettegnek beülni a fogorvosi székbe a fájdalmak miatt…

Ma már olyan hatásos injekciók vannak, amelyekkel szinte fájdalommentesen dolgozhatunk. Amikor kezdtem a pályát, a fecskendőket és a tűket kifőztük, a többszöri használat miatt a végük horgas lett, ezért is volt fájdalmas az injekció. Az egyszer használatos fecskendő és tű – ami nincs is olyan régóta – óriási dolog! A modern eszközök miatt viszont nagyon sokba kerül az egészségügy, a fogászat különösen, és alulfinanszírozottak a beavatkozások. Tavaly valamit javult a helyzet, kaptunk plusz pénzt. Az új, egyesített rendelőintézet felépülése pedig jelentős javulást fog hozni a kerület lakosainak ellátásában, és nekünk, orvosoknak is öröm lesz, hogy végre XXI. századi körülmények között dolgozhatunk.

Sokféle elmélet van arra, hogyan kell jól fogat mosni. Ön mit javasol?

Fontos, hogy naponta legalább kétszer alaposan megtisztítsuk az összes fogunkat. Ez alkalmanként legalább két percet igényel, akár kézi, akár elektromos fogkefével végezzük. Azt szoktam mondani, hogy a padlót is meg lehet tisztítani kézzel is, géppel is, lényeg, hogy tiszta legyen. Gyógyszertárban kaphatók úgynevezett plakkfestő tabletták, ezekkel ellenőrizhetjük, hol maradt lepedék a fogakon, de nagyítós tükörrel is tudjuk ellenőrizni a fogmosás hatékonyságát.

Mit tehetünk még fogaink épségéért?

Nagyon fontos a megelőzés. Gyermekkortól kezdve figyelni kell a fogainkra, és arra is, hogy mit eszünk, mit iszunk. Lényeges, hogy a gyerekek már kicsi koruktól minél többet rágjanak, vitaminokban gazdag, rostos ételeket egyenek, és minél kevesebb cukrot fogyasszanak. Különösen károsak a cukros, a citrusos és szénsavas italok, mert ezek oldják a fogzománcot. Sok gyerek nem ismeri a vizet, csak az üdítőket és a teákat. Fogorvosként én vízpárti vagyok.

Hiába van már fogbeültetés és mindenféle egyéb szükségmegoldás, mire ezekre kerül a sor, addigra már, sajnos, a fogat elveszítettük. A feladat az, hogy ameddig csak tudjuk, őrizzük meg az eredeti fogakat. Ezért nagyon fontos a minőségi iskolai fogászat.

Milyen gyakran javasol ellenőrzést?

Félévente, de legalább évente kellene fogorvoshoz járni. Ennek ellenére vannak, akik akár tizenöt-húsz évig feléje sem néznek a rendelőnek. Hazánk egyedülálló abban, hogy a biztosítottaknak a fogmegtartó kezelések ingyenesek, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni! Romániában és Ukrajnában fizetni kell a fogorvosi kezelésért. Németországban szintén, és mellette rendszeres ellenőrzésre kell járni. Ha nem megy el a beteg negyedévente fogászatra, akkor drágábban kezelik. Itthon hiába ingyenes az ellátás, sajnos rendkívül elhanyagolt az emberek fogazata.

Doktor úr nagyon fiatalos. Mi a titka?

Ez nyilván a géneken is múlik. Mértékletesen élek és sportolok, tavasztól őszig kerékpározom, ősztől pedig futni járok és síelek. Szívesen dolgozom, és örömet találok a munkámban. A betegek bizalma és elégedettsége is fiatalít.

Novák Zsófi Aliz