Akik emberek maradtak az emertelenségben

Május 8-án, azon a napon, amikor 1945-ben véget ért a II. világháború, egyben a Vöröskereszt világnapján a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat kertjében olyan emberekre emlékeztünk, akiknek sok ezren köszönhették életüket a vészkorszak idején.
Az esemény, amelynek keretében az Embermentők parkjának emlékpadjait és -köveit leplezték le, a Sztehlo Gábor-emlékév – a márciusi konferenciát követő – második rendezvénye volt.

A közönség soraiban egykori Sztehlo-gyerekek is helyet foglaltak

A Kis muzsikusok vetélkedőn első helyezést elért Elkán Lili énekével indult az ünnepi műsor, amelyen Sztehlo Gábor, Salkaházi Sára és Friedrich Born hősies helytállása előtt rótták le tiszteletüket a jelenlévők.

Őrsi Gergely polgármester beszédében elmondta, hogy szomorú, mégis örömteli, hogy van kire emlékeznünk, olyan hősökre, akik „ezer szállal, ezer lélekkel kötődnek Budához, és akik emberek maradtak az embertelenség időszakában”. A megmentett ezrek mellett azokról is szólt, akiket nem sikerült megmenteni, akik az érthetetlen pusztítás áldozatául estek.

– Sztehlo Gábor, Salkaházi Sára és Friedrich Born nem születtek hősöknek, nem arra készültek, hogy hőstetteket hajtsanak végre, de a borzalmak idején ráébredtek, hogy tenni kell, bármilyen veszélyes is az – hangsúlyozta a polgármester, majd saját generációja kapcsán kiemelte, hogy nemcsak lehetőségük, de felelősségük és kötelességük is az emlékezés és az emlékeztetés.

Az emléktárgyak leleplezésében Jean-François Paroz (kép jobb szélén), a Svájci Államszövetség nagykövete is segített

 Az Embermentők parkjának tárgyait jelenleg egy csendes, zárt helyen állították fel, de az önkormányzat célja, hogy minél többen lássák ezeket, ezért azt tervezik, hogy ősszel a Szilágyi Erzsébet fasorban, Raul Wallenberg szobrának környezetében hozzák létre az Embermentők parkját, olyan helyen, ahol a polgármester megfogalmazása szerint, naponta legalább annyi ember látja majd az emléktárgyakat, ahány embert ezek a hősök megmentettek.

Dr. Fabiny Tamás

Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Sztehlo Gáborra emlékezve elsőként egy konkrét esetet mesélt el, ahogy Sztehlo magához vett és ezzel megmentett néhány zsidó gyermeket 1944 őszén. Mint mondta, a zsidóüldözés nem akkor, hanem jóval korábban, a gyűlöletbeszéddel, a karaktergyilkosságokkal, az emberek megbélyegzésével, a könyvek elégetésével kezdődött – és ebben az egyházaknak is felelősségük volt, amit Sztehlo felismert, és ezért megtett mindent, amit csak tudott, hogy megmentse a rászorulókat. Dr. Fabiny Tamás Sztehlo életének további fejezeteit, a népfőiskola, a Gaudiopolis, majd a fogyatékkal élők otthonának létrehozását is felidézte, segítségül hívva az egykori evangélikus lelkész saját szavait.

– Aki bajban van, be kell fogadni – emlékeztetett a püspök Sztehlo Gábor hitvallására, hozzátéve, hogy sokat jelent ez a mondat egy olyan korban, amely hajlamos a befogadás ellen szólni. Végezetül az emlékpad keltette asszociációit osztotta meg hallgatóságával: – A padról eszembe jut az iskolapad, a nagytarcsai népfőiskola padjai; a templompad, például a haslibergi templom padjai, ami utolsó szolgálati helye volt, és ahol tavaly pünkösdkor emléktáblát helyeztünk el, és végül az utolsó pad Interlakenben, amelyen – éppen ötven éve – 1974 májusában megpihent, majd kezében az otthonról kapott levelekkel elhunyt.

A Schlachta Margit vezette Szociális Testvérek Társasága 1944-ben szintén sokat tett az üldözöttekért. A társaság tagja volt Salkaházi Sára, akit védenceivel együtt hurcoltak el és lőttek a Dunába a nyilasok. Dr. Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója az egykori nővér emlékét idézte fel.

– A másik ember megmentéséért érdemes kockára tenni saját életünket. Ezt tette az éppen 125 évvel ezelőtt született és 80 éve vértanúhalált halt Salkaházi Sára – mondta az elöljáró, akitől megtudtuk, hogy a kassai születésű Sára 31 évesen lépett be a testvérekhez, előtte tanítónőként, könyvkötőként és újságíróként is dolgozott. Dr. Németh Emma ismertette a társaság és Salkaházi Sára embermentő tevékenységét a háborús évek alatt, és elmondta, hogy azért is különleges számára a helyszín, mert mindkét, ma is meglévő szomszédos épületben bújtattak menekülteket a szociális testvérek.

Dr. Németh Emma

– Napjainkban, amikor – Ferenc pápa szavaival – a történelem visszafordulni látszik, különösen nagy szükség van az emlékezésre: ma is vannak ártalmas eszmék, szűkebb és tágabb világunkban az önfeláldozó szeretet helyett gyakran gyűlöletet tapasztalunk, nincs béke a közösségekben, lövészárkok várnak betemetésre a különböző politikai nézeteket valló emberek között.

 

Rauh Edit

Rauh Edit, a társszervező Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület képviseletében büszkeségének adott hangot, amiért a mai világban, amelynek eseményei leginkább „az ember által megszerezhető hatalomról szólnak, és figyelmen kívül hagyják az alapvető emberi értékeket”, megrendezhetik az emlékévet, és ennek keretében megemlékezhetnek a holokauszt nyolcvanadik évfordulójáról és a vészkorszakban hősies munkát végző embermentőkről. Beszélt az egyesület hitvallásáról, célkitűzéseiről és elmondta, hogy Raul Wallenberg szintén nyolcvan évvel ezelőtt, július 9-én érkezett hazánkba, és kezdte meg tevékenységét. Szobrát nyáron tervezik megkoszorúzni, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy legfőbb kötelességünk embernek maradni minden körülmények között.

Friedrich Born, mint a Nemzetközi Vöröskereszt delegáltja 1944 májusától 1945 júniusáig tevékenykedett Magyarországon. Ez idő alatt kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, illetve több ezer menlevél kiállításával segítette a zsidó lakosságot.

Sophie Goyet Celebic

Rá emlékezett ünnepi beszédében Sophie Goyet Celebic, a Nemzetközi Vöröskereszt Európa és Közép-Ázsia ügyeiért felelős regionális igazgatóhelyettese, aki kiemelte Born erőfeszítéseit, hogy teljesíthesse humanitárius küldetését: zsidó emberek életének megmentését. Born, Sztehlo és a többiek rendkívüli bátorságának és elkötelezett embermentő tevékenységének hála több ezer magyar zsidót, köztük mintegy hétezer gyermeket sikerült megmenteni a biztos haláltól, ugyanakkor a Nemzetközi Vöröskereszt több alkalommal is kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a II. világháború idején nem tett többet az üldözöttek védelmében – hangsúlyozta Sophie Goyet Celebic.

Horváth Péter Zsolt

Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese felidézte a Nemzetközi Vöröskereszt 1859-es születését a solferinói csatatéren, ahol mintegy negyvenezer halott és sebesült feküdt. Ezt látva egy svájci üzletember, Henry Dunant önkéntes segélycsapatokat szervezett a még életben lévők ápolására, majd a megrázó élmény hatására kezdeményezte egy segélyszervezet létrehozását. Így alakult meg a Nemzetközi Vöröskereszt, amelyhez a Magyar Vöröskereszt 1881-ben csatlakozott. Az azóta eltelt „zivataros századok” háborúiban, forradalmaiban a Magyar Vöröskereszt mindig jelen volt, hogy enyhítse az emberek szenvedését és segítse azokat, akik bajban vannak, mondta Horváth Péter Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy önkéntesek nélkül a Vöröskereszt nem tudná ellátni a feladatát, ezért is fontos, hogy megemlékezzünk róluk is, a névtelen hősökről.

Az ünnepségen a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat fogyatékossággal élő lakóinak kórusa nyújtott át egy dalcsokrot, majd Berki Benedek, a Szindra társulat színésze énekelt részleteket a Valahol Európában című musicalből. Az ünnepség moderátora Kovács Máté színművész volt, a nézők soraiban helyet foglalt Jean-François Paroz, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete, Sipos András, a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület elnöke, valamint II. kerületi egyházak képviselői, egykori Sztehlo-gyerekek és a házigazda Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársai és lakói.

Péter Zsuzsanna