Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Édes élet Pesthidegkúton

2022. március 29.

Öt évvel ezelőtt nyílt meg a Lovas cukrászda a Hidegkúti út 140. szám alatt.

Ezzel nemcsak a tulajdonos házaspár, Lovas Dénes és Melinda húszéves álma vált valóra, de a környéken lakók is hamar felfedezték és megszerették a barátságos kis helyet. A cukrászmester pár a legjobb helyeken sajátította el a szakma fortélyait, kínálatukban finomabbnál finomabb édes és sós sütemények, torták, fagylaltok szerepelnek, amelyekhez mindig jár egy jó szó, egy kedves mosoly is.

– Tősgyökeres hidegkúti vagyok – vallja Dénes. – Itt nőttem fel, ide kötnek gyerekkori emlékeim, és mindig is itt szerettem volna saját üzletet nyitni. Az ide vezető út persze hosszú volt, de nagyon jó iskoláink voltak, neves cukrászmesterektől tanulhattunk. Tanulóéveimet Pilisvörösváron, az Emil cukrászdában töltöttem a Valencsics család szárnyai alatt. Innen kerültem a II. kerületi Daubner cukrászdába, aminek nemcsak a fagylaltkészítés elsajátítását köszönhetem, hanem azt is, hogy megismertem későbbi feleségemet. Én hat, Melinda pedig tizenhárom évet töltött ott, ahol valóban a mesterség csúcsát láthattuk és leshettük el.

Miért mentek mégis tovább?

Kisebb cukrászdákban a nagyobb önállóságot szerettük volna kipróbálni. A Lövőház utcai Pollák cukrászdába mentem, ahol az előkészítéstől kezdve a sütésen, szeletelésen, díszítésen át az eladásig és mosogatásig mindent csináltam. Ekkor, 2007-ben tettem le a mestervizsgámat is, majd a pesthidegkúti FRER cukrászdában kezdtem dolgozni, ahova Melinda is jött utánam a Daubnerből. Önállósodásunk első lépcsője az volt, hogy szerződést kötöttünk egy budapesti étteremlánccal, amelynek önálló és önfenntartó cukrász ágazatát vittük. Üzletvezetőként – már a saját üzlet lehetőségét szem előtt tartva – igyekeztem mindent megtanulni a számlázásról, kasszázásról, marketingről. Itt próbálhattuk ki a korábbi években megtanult recepteket, és itt alakítottuk ki saját receptúránk alapjait. Melinda ekkor, 2015-ben tette le a mestervizsgát. Nagy segítség volt, amikor 2016-ban úgy tudtunk kiválni, hogy az étteremlánc továbbra is velünk, az időközben alapított saját cégünkkel dolgozott.

Innen már egyenes út vitt a Hidegkúti úti cukrászdához?

Eleinte óvatosságból a saját házunk földszintjén alakítottunk ki egy kis üzemet, hogy bukás esetén minél kisebb legyen a veszteség, de szerencsére a számok jól alakultak, és elkezdtük nézegetni a szóba jöhető helyiségeket. Már évekkel korábban kiszúrtam a régi Kultúra mozi melletti épületet, ahol gyerekkoromban egy gyógyszertár működött, és mivel a tulajdonosnak sem volt ellenére, hogy kibéreljük az üzlethelyiséget, 2017. szeptember elsején megnyitottuk a Lovas cukrászdát.

Rengeteg jó receptet tanulhattak az említett legendás cukrászdákban. Használhatják ezeket?

Amikor egy cukrász kilép egy üzletből, legtöbbször titoktartási nyilatkozatot kell aláírnia, és máshol nem használhatja se a nevet, se a recepteket. Amikor 2006-ban eljöttem a Daubnertől ez még nem volt így, de etikátlan lett volna, ha máshol ezek alapján készítettem volna az édességeket és nagyon szégyelltem is volna magam. Példaképnek azonban megmaradt a Daubner, fő elvét ma is követjük: egyszerű, de minőségi alapanyagokkal kell dolgozni és nem kell túlvariálni az egyes termékeket. Természetesen rengeteget tanultunk mindegyik munkahelyünkön, ezekhez még hozzáolvastunk, magunk is kísérleteztünk, továbbfejlesztettük a receptjeinket, így mire megnyílt a Lovas cukrászda, kialakult a saját kínálatunk, a ránk jellemző ízek, méretek, formák. Mi például a hagyományos tortaszelet helyett a praktikusabb téglalap-formát részesítjük előnyben. Igyekszünk lehetőleg egészséges édességeket készíteni, ezért használunk többek között a hagyományos mellett rizslisztet is, így gluténmentes termékeket is kínálunk. Visszavettük az ételfestéket, nem használunk ízfokozókat és cukorból is kevesebbet, mert szeretjük, ha az alapanyag ízei markánsan megjelennek: a málnás túrótortánk savanykás, a csokoládétortában ott a keserű csokoládé jellegzetes íze.

Ahogy említette, a saját cukrászdával egy húsz éve dédelgetett álom vált valóra. Most miről álmodnak?

Szerencsére annyira sokan szeretik és keresik fel a cukrászdánkat, hogy ideje bővíteni. De nem megyünk messzire, a közelben már sikerült is megvenni egy telket. Oda álmodtuk meg a minden igényt kielégítő, teraszos új Lovas cukrászdát, ahol mindennek lesz helye, és fontos profilbővítésként külön részleget tervezünk a mentes termékeknek. Már az engedélyezési terveknél tartunk, és reméljük, ha semmi sem jön közbe, ezen a nyáron elindulhat az építkezés.

Ott már esetleg a gyerekek is be fognak segíteni?

Viktória lányom és Dénes fiam egészen kicsi koruk óta cukrászok között élnek, a feleségem családjában és a barátaink közt is sok a cukrász. Mi azonban nem akartunk nyomást gyakorolni rájuk, fontosnak tartjuk, hogy olyan hivatást válasszanak, amihez kedvük és tehetségük van. Megfogadtuk, hogy mindenben támogatjuk őket, bármerre is fordulnak. De azért nagyon örültem, amikor a fiam kijelentette, hogy cukrásziskolába szeretne járni. Most ott tanul, ahol annak idején én is, a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumban, idén fog végezni, a gyakorlatát a Szamos cukrászatban és nálunk tölti. A lányom egy hidegkúti gimnáziumba jár, de ő is vonzódik a cukrászdák világához, csak nem a készítés, inkább a marketing és az értékesítés érdekli, ezen a vonalon szeretne továbbtanulni. És ha már az álmokról kérdezett, elárulom, hogy a feleségemmel együtt az a legnagyobb vágyunk, hogy mi négyen együtt egyszer a saját cukrászdánkban dolgozhassunk.          

Péter Zsuzsanna

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg