Csak a színigazgatástól búcsúzik Bálint András

A Kossuth-díjas színművész, aki nem mellesleg a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Budapest díszpolgára, éppen ötven évvel ezelőtt, 1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és harminc éve, 1985 óta vezeti a Radnóti Miklós Színházat. Megbízatása jövő januárban jár le, és úgy döntött, nem pályázik újra az igazgatói posztra. Azóta az is kiderült, a stafétát Kováts Adél színművész veszi át.

– Szándékom szerint való ez a döntés – válaszolja véleményét firtató kérdésemre a jelenlegi igazgató. – Tavaly, így október táján kérdeztem meg Adéltól, hogy érdekelné-e a színház vezetése. Akkorra már eldöntöttem, hogy nem pályázom újra. Nagyon alkalmasnak gondolom őt erre a feladatra, hiszen huszonkét éve a társulat tagja, és amellett, hogy igazi nagy színésznő és kiváló ember, a színház egésze érdekeli. Évek óta ő képviseli a társulatot, néha vitába szállva velem – nagyon helyesen. Van benne felelősségérzet a többiek iránt.

Milyen változásra számíthatnak a Radnóti nézői?

Gyökeres változásra semmiképp sem kell számítani, de mégis egy másik generáció, egy másfajta gondolkodás kap most lehetőséget. Azt tanácsoltam Adélnak, hogy először azt fogalmazza meg magának, mit szeretne folytatni és min kíván változtatni. Ez nagyon fontos. Sokszor emlegetem Karinthy remek novelláját, a Találkozás egy fiatalemberrel címűt, amelyben az írótól fiatalkori önmaga kéri számon egykori álmait. Adélban egy kicsit a harminc évvel ezelőtti önmagamat látom viszont, aki megalkuvás nélkül, bátran kiáll művészi céljaiért.

Megkönnyebbült, hogy átadhatja az igazgatói széket?

Nem örülök neki, de szomorú sem vagyok miatta. Azt hiszem, jókor álltam fel. Nincs már bennem annyi erő és kíváncsiság, mint korábban, ez pedig nélkülözhetetlen az igazgatáshoz. A színháztól azonban nem veszek búcsút, játszom benne továbbra is.

Október 31-én lesz a bemutatója új önálló estjének, a Heltai naplójának.

Heltai Jenő régóta kedves szerzőm. Az előadás az eddig kiadatlan 1944-es ostromnaplója alapján készült, amelyet az örökösöktől kaptam meg. Hétszáz oldal kézirat – nagy kincs –, valódi kordokumentum és csodálatos szöveg. Különös szűrőn keresztül láttatja az eseményeket, a bujkálásokat, Budapest ostromát. Rendkívül szellemesen, sokszor ironikusan ír a borzalmas körülmények ellenére. Amikor például a rádióban megy a János vitéz, aminek ő írta a dalszövegeit, ezt jegyzi le: ezt nekem nem szabadna hallgatnom, mert be kellett adnom a rádiómat. Egyszerre humoros, hátborzongató és fájdalmas is persze: egy hetvenes budai polgár naplója. Éppen annyi idős volt, amikor a napló készült, mint én most. 

Szeptember elején vehette át az aranydiplomát, amihez szívből gratulálok. Hogy tekint vissza erre az igazán sikeres és gazdag pályára?

Az aranydiploma nem érdem, csupán annyit jelent, hogy ötven éve kaptam diplomát. Sok jó dolog történt velem ez idő alatt, sok szerencse ért, már a pályám legelején is. Még főiskolás voltam, amikor első filmfőszerepemet kaptam Szabó István Álmodozások kora című filmjében. Azután jött a többi filmes és színházi megkeresés, sok jó szerep. A szerencse mellett az is fontos, hogy az ember jól ki tudja használni a lehetőségeket, rá tudjon érezni, hogy mikor kell továbblépnie, váltania, belefognia valamibe vagy éppen abbahagynia valamit.

Így volt ez harminc éve is, amikor a Radnóti Színház élére került?

Igen, azt hiszem, az is egy jó döntés volt. Keres Emiltől vettem át az akkor Radnóti Színpadnak nevezett intézmény vezetését. (Keres Emil egyébként idén ünnepelte 90. születésnapját, és éppen az imént gratulált lelkes sms-ben Adél kinevezéséhez.) Amikor a Radnóti élére kerültem, még több irodalmi est és kevesebb színdarab szerepelt a repertoáron. Ezt az arányt később megfordítottuk, de továbbra is megmaradtak az önálló estek. 

Önnek különösen kedves lehet ez a műfaj, legalább tucatnyi önálló esttel lépett a közönség elé, Radnótitól Márain keresztül egészen a Heltai-estig.

Szeretek a nagy magyar írók bőrébe bújni, még ha külsőségekben ezt nem is teszem meg. A lelki habitusunkban, gondolkodásmódunkban, az irodalomhoz vagy az élethez való hozzáállásunkban sok a közös vonás, legyen szó akár az előbb említett szerzőkről, akár Aranyról, Kosztolányiról, Babitsról vagy Szép Ernőről. 

A Radnóti Színházzal és önnel kapcsolatban is gyakran használják a „polgári” jelzőt.

Számomra a polgár nem burzsujt jelent, hanem a francia citoyent, az öntudatos állampolgárt. Ez magában hordoz egyfajta tudatosságot, szakszerűséget, megbízhatóságot, erkölcsöt. Akinek fontos a közeg, amiben létezik, fontosak a közügyek. Színházigazgatóként ilyen színházat igyekeztem csinálni, de ezek az értékek magánemberként is lényegesek nekem. 

Fotó: Bálint Dániel

Régóta kerületünk lakója. Jól érzi magát a II. kerületben?

1978-ban költöztünk az Ábrányi Emil utcába, majd később Hűvösvölgybe. Nagyon szeretek itt élni, nem is tudnék bent lakni a nyüzsgő városban. Imádom a zöldet, azt, hogy lehet otthon kertészkedni, nagyokat sétálni a kutyával a közeli erdőben. Már gyerekkoromban bejártuk a budai hegyeket, anyám minden vasárnap elvitt minket kirándulni – akkor persze nagyon utáltam. Később azután sokat futottam és kerékpároztam. Szöveget is séta közben szoktam tanulni. Szeretem a kerület hangulatos kis utcáit. A Bogár, a Tövis és a Szpáhi utcát százszor is bejártam, ugyanis a közelben járt a fiam óvodába. Reggel bevittem, és amíg nem kezdődött el a próba, az aktuális szövegemet memorizálva róttam az utcákat. Mostanában többször is jártam a Lövőház utcában, azt is megszerettem, nagyon barátságos lett. Az imént említett Heltai-est szintén kötődik a II. kerülethez, hiszen Heltai Jenő a Bimbó út 4. szám alatt lakott, majd csillagos házba volt kénytelen költözni, ami pedig a Keleti Károly utca 16.-ban volt. Heltai ír is a környékről. 

Egy korábbi interjúban elmesélte, hogy amikor édesapja tudomást szerzett pályaválasztásáról, így figyelmeztette: ha közepes orvos leszel, attól még lehetsz nagyon boldog ember, de a közepes vagy átlagos színész nem lehet boldog. Ezek szerint nagyon boldognak kell lennie.

Apám bölcs ember volt – akit közel sem lehet átlagosnak nevezni –, nagy tudású, kiváló orvosprofesszor. Hogy boldog vagyok-e? Nagyon sok öröm ért ezen a pályán, és még mindig vannak izgalmas feladataim. Annak is nagyon örülök, hogy jó érzéssel és bizakodóan adhatom át a színház vezetését. Halkan és óvatosan mondom, hogy igen, boldog ember vagyok.

Péter Zsuzsanna