Bizalommal fordultak hozzám az emberek

– A Vízivárosban telt a gyerekkorom, négyéves koromban költöztünk a Csalogány utcába. Édesapám székelykeresztúri születésű, édesanyámék nyolcan voltak testvérek; hiába szerettek volna sok gyereket, sajnos nem született testvérem. De lettek jó barátaim a Szent Anna-templom közösségéből, a Batthyány utcai iskolából és a házbeli gyerekek közül, ugyanis hol az egyik, hol a másik családnál játszottunk.

Út a szalézi nővérekhez

 Roboz Etelka édesanyjával az 1970-es években

– 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatásakor a nővérek hazamentek a rokonsághoz, ’56-ban többen kiköltöztek a velencei rendtartomány rendházaiba. Egyetlen közösség maradt meg az óbudai Kórház utcában, ahol hivatalosan az egyik nővér templomtakarító, a másik sekrestyés, a harmadik pedig házvezetőnő volt a plébánián. A Szent Anna-templom énekkarának úgy lehettünk tagjai, ha vállaltuk, hogy titokban hittant is tanulunk. Egy lelkigyakorlat alkalmával éreztem meg, hogy a Jóisten engem erre az útra hív. 16 éves voltam akkor, azt sem tudtam, hogy léteznek szalézi nővérek. Egy barátnőm anyukájától kaptam kölcsön alapítónk, Bosco Szent János életrajzát, és akkor éreztem, hogy ez az én utam. Akkor tudtam meg azt is, hogy a plébánia egyik káplánja maga is szalézi atya, ő vitt el először a nővérekhez a Kórház utcába.
Mivel annyi mindenkit meghurcoltak az egyházi személyek közül, az elöljárók jobbnak látták, ha a szüleim nem tudnak róla, mire készülök, hiába laktam otthon a képzés alatt. Hogy nővér vagyok, azt 1960-tól egészen 1990-ig még a legjobb barátnőim sem tudták. Kezdetben tanító voltam, majd 1971-ben diplomáztam matematika szakon, úgyhogy Újpesten több általános iskolában is tanítottam. Az imaélet működött, alapvető rendi célunk, a fiatalokkal való törődés is megvalósult, csak éppen Istenről nem beszéltünk.

A rendszerváltozás után

1990-ben lehetőség nyílt a rendház megalapítására, de ehhez legalább három nővér szükséges. Az itthon maradottak – engedéllyel – már nem akartak közösségben élni, így két ’56-ban disszidált nővérünk jött haza. Egyikük, a 101 éves Anna nővér, még most is velünk él. Mindannyian elkaptuk a koronavírust, csak ő nem...
Ingatlanunk nem volt, az akkoriban a rendekért felelős székesfehérvári püspök úrhoz, dr. Takács Nándorhoz fordultunk segítségért, aki három címet mondott nekünk. Elsőként ide, Ófalura jöttünk. És bár csak két idős embert láttunk az utcán, Mária nővér lelkesen – mintha prófécia lett volna – elkezdte mondani, mennyi fiatal van itt. Az akkori plébános úr, Miklós József szívesen fogadott bennünket, és hozzájárult, hogy beépítsük a tetőteret. 1990. július 24-én alakult meg hivatalosan a közösség.

Közösségépítés

Az emberek nagyon befogadóak és barátságosak voltak. Sokan akkoriban építkeztek és költöztek ide, és volt igényük rá, hogy megismerjék egymást. A vasárnapi mise után kihirdettük, hogy akinek van kedve szombaton játszani, azt várjuk. A gyerekekkel pedig jöttek a szülők is. Délelőttönként a legkisebbeknek oratóriumot szerveztünk, délután kézműves foglalkozást, játékot. A következő évben egy teológiát végzett jelöltünk tartott bibliaórát. 1993-ban megépült a ház másik része, ahol már volt nagy közösségi terem, lehetett farsangot, szilvesztert tartani.
Az óvoda a délelőtti foglalkozásokból nőtt ki. Egy apuka nemrég mesélte nekem, hogy ő azzal vállalta el a statikai tervek elkészítését, hogy úgysem lesz belőle semmi. De lett, mert 1996-ban átadtuk a Szent Család Óvodát, amire a mai napig van igény.

Mindennapi élet a rendházban

Annuska nővér 101 éves, Éva nővér lengyel, három iskolában tanít főállásban hittant, Helga nővér óvónő az óvodában, közben Tordason elfogadtunk egy iskolát, aminek mi vagyunk a fenntartói, Kati nővér ott tanít idén hittant és vagyok én, ha valakinek ajtót kell nyitni (nevet).
Reggel a 7 órai miséhez igazodunk, előtte van elmélkedés és zsolozsma. Délelőtt mindenki megy a maga dolgára, Annuska nővérrel vagyunk itthon, fél egykor ebédelünk, utána közös imádság van a kápolnában, egy kis szabadidő, majd este hatkor zsolozsma, rózsafüzér, negyedóra lelki olvasás, és kétszer hetente félóra Szentségimádás, aztán vacsorázunk, majd 20.40-ig vagy beszélgetünk, vagy társasjátékot játszunk, ami a legtöbbször kártyázás. Rendi hagyomány, még Don Bosco kezdte el a gyerekeivel, hogy lefekvés előtt a házfőnök mond néhány gondolatot – ezzel fejeződik be a nap.

Karácsonyi emlék

1944-ben gyönyörű karácsonyfánk volt, három család ünnepelt együtt szenteste a Csalogány utcai házban, de már lőttek, úgyhogy a Széll Kálmán téri Postapalotában, édesapám munkahelyén kaptunk egy szobát a II. emeleten. Ahogy átmentünk a Vérmezőn, lángoltak az ágyútorkok. Még a karácsonyi időben onnan mentünk tovább a Böszörményi út 24. alatti svéd vöröskeresztes házba, ami védett háznak számított.

Don Bosco öröksége

Középiskolás koromban fogott meg az a gondolata, hogy szerettessétek meg magatokat az emberekkel, hogy általatok megszeressék az Istent. Igyekeztem mindenkivel kedves lenni és meghallgatni, segítettem, amiben tudtam. Nagyon jó beszélgetések alakultak ki akár az utcán, akár egy üzletben. Úgy érzem, bizalommal fordultak hozzám az emberek.

Zsoldos Szilvia