Szerepeiben sziporkázó, otthon komoly volt

Rátonyi Róbert Kút utcai otthonában, szeretett könyvei között, 1958-ban

Akit szeretnek az emberek, arról becézve beszélnek. Így volt ez Rátonyi Róberttel is, akit a saját korosztálya csak „Rátonyi Robi”-ként emlegetett. A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, rendező, író, publicista, televíziós műsorvezető, február 18-án lett volna százéves. Fiával, ifj. Rátonyi Róbert zongoraművésszel, zeneszerzővel találkoztunk pasaréti otthonában, hogy felidézzük édesapja alakját.

– Mi, a húgommal (Rátonyi Hajni színművész – a szerk.) a II. kerületi Kút utcába születtünk, iskolába az Adyba jártam. Tízéves voltam, mikor 1963-ban elköltöztünk az Alsó Törökvész útra, egy csodás villába, melynek felső szintjén Tardos Béla Erkel Ferenc-díjas zeneszerző élt a családjával. A lakásunk olyan volt, mintha a versailles-i kastélyban lettünk volna: stukkókkal, a hallban fényképekkel, a nappaliban kandallóval és apám háromezer kötetes könyvtárával; egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig ott laktunk. Rátonyi-villának is nevezték akkoriban a házat, melyben miniszterek, hollywoodi színészek, híres zeneszerzők, írók fordultak meg a világ minden tájáról.

Ifjabb Rátonyi Róbert

Milyen volt az élet gyerekként az ország egyik legismertebb művésze mellett?

Igazából a hétvégék voltak a családi napok. A vasárnap családi ebéddel, nagyszülők látogatásával telt. Apai nagymamám 102 éves koráig élt, egy évvel élte túl a fiát és ugyanazon a napon halt meg úgy, hogy ezt nem mondtuk meg neki. Amikor tudtunk, együtt nyaraltunk. Beültünk a Wartburgba vagy a Ladába és elmentünk a Balatonra. Nem volt nyaralónk, de mindig nagy társaságban voltunk.
Életemnek fontos része volt, amikor apámmal dolgozhattam. Hívták vendégszerepelni Londonba. Kérdezte, nincs-e kedvem kimenni vele, viszont, ha van – mondta –, akkor tanuljam meg a közel kétórás One Man Showját. Mivel mindig az volt a vágyam, hogy Londonba kijussak, a kedvéért egy kicsit kiszakadva a jazzből, én lettem a zongorakísérője. Eljutottunk együtt Amerikába, Izraelbe, Oroszországba, Svédországba és még sok helyre. Szigorú volt mindenkivel, de profi. A legendás, Szinetár Miklós rendezte Csárdáskirálynőt, melyben Bóni grófot alakította, százszor végignéztem, mert persze gyerekkoromban ez kellemes kötelesség volt. De most, felnőtt fejjel, elfogulatlanul is azt tudom mondani, hogy amit Feleki Kamill-lal, Honthy Hannával csináltak, az lenyűgöző: nagyon kidolgozott poénok, ötször is ismételt szám, tíz percig zúgó taps. Az egésznek volt egy bája, ma már nincs ilyen. Egy korszak volt.

A színművész és kislánya, Hajnalka 1966-ban

Hogyan jutott el az édesapja az operettszínpadi és prózai sikerekig?

Jómódú pesti polgári családba született, a család részben zsidó, részben keresztény származású. A felmenőké volt a híres Westend kávéház és egy fűszerkereskedés a Klauzál téren. Apai nagyapám katonaember volt. Az érseki katolikus gimnáziumba (ma II. Rákóczi) íratták, ahol paptanárok tanították. Orgonált is a Keleti Károly utcai templomban. Már a gimnáziumi évei alatt írt, szerepelt, rendezgetett. A szülei támogatták, taníttatták, nyilván észrevették, hogy a művészetekhez van érzéke. Hegedű szakon végzett a Zeneművészeti Főiskolán, de öt hangszeren játszott. Táncolni később nagy családi barátunk, az idősebb Latabár Árpád, Kálmán öccse tanította. Mégis prózai színészetet tanult Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájában, így lehetett volna a Vígszínház oszlopos tagja Várkonyi Zoltánnál, de aztán megcsapta az operett szele és ott ragadt. Az Operett után a Tháliában folytatta drámai szerepekben. Veszprémben fejezte be a pályáját és életét, ahol Moliére Tartuffe-jében Orgon szerepére készült ötvenéves színészi jubileumán.

Rendkívül sokoldalú és nagyon nagy munkabírású, szorgalmas ember képe rajzolódik ki.

Életében megírt tizennégy könyvet, számtalan cikket. Nagy-nagy sorozata volt a Fülesben, mindenkivel, aki élt és mozgott készített interjút. Ezekre úgy felkészült, hogy el sem hitték. Ki is adták könyvben. Délelőtt sokszor elment szinkronizálni, ha haza tudott jönni ebédelni, utána egy órát lepihent, ezt imádta. Rengeteget olvasott, még a fürdőszobában és a vécén is. Olyan gyorsan, hogy egy nap alatt is végzett egy könyvvel, a könyvtára minden kötetét olvasta, borzasztóan művelt volt. Könnyen, gyorsan és hibátlanul tanult, szereptudása legendás volt, mégsem láttuk soha szerepet tanulni. Talán a kocsiban néha betette a kazettát, lehet, kétszer meghallgatta és már tudta.

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő.

Apám nem ért rá minket nevelni. Sokszor megemlítette, hogy a hátteret anyám biztosítja. Bár mindig volt házvezetőnőnk, Terike, aki velünk élt, családtag és pótnagymama is volt, de amúgy mindent anyám csinált körülöttünk, mint ahogy az adminisztratív dolgokat is. Emellett megnézte az előadásokat, elmondta a véleményét. Apám nem ivott, nem cigarettázott, imádta az egyszerű, krumplis ételeket, a rántott húst, a rosejbni volt a kedvence. Ez talán onnan is ered, hogy az édesanyja nem nagyon tudott főzni. Anyám cipelte el a szabóhoz is, elegáns volt, de nem akart több öltönyt, mint amennyire szüksége volt.
Annak ellenére, hogy a gyerekkora jómódban telt, mindennek tudott örülni. Szenvedélye a mozi volt. Akárhol járt a világban, mozizott, naponta két filmet is megnézett. Amerikában ugyanez történt a musicalekkel. Gyönyörű, színes filmismertetőket hozott haza, ezek is megvannak. Karácsonykor hagyomány volt, hogy elmentünk együtt a Filmmúzeumba, imádtuk a Chaplin- és a Stan és Pan-filmeket.
Rengeteg képeslapot küldött haza, gyönyörűen írt. Ezeket is őrzöm, meg azokat is, amiket híres színészektől, politikusoktól kapott. Nagy levelező volt, mindenkivel tartotta a kapcsolatot. Karácsonykor például csináltatott egy Rátonyi-lapot valami karikatúrával vagy humoros dologgal, emellé elküldött mindenkinek egy könyvet vagy Fülest. A fél vagyona erre ment rá. A postás már nevetett, hogy mennyi küldeménnyel jön. Nagyvonalú volt, hatalmas borravalókat osztogatott a Fészekben a pincéreknek, de a benzinkutasoknak is. Már várták, mikor jön a Rátonyi… Jól éltünk, de nem úgy, ahogy a nevéhez képest élhettünk volna.

Az Alsó-Törökvész úti villa bejáratánál

Hát, igen, a Rátonyi Robi… – így hívták az emberek maguk között.

Nagyon népszerű volt, rengeteg levelet kapott vidékről is és mindre válaszolt. Sokszor még pénzt is rakott a borítékokba. Jó ember volt, ezt néha ki is használták. A politikába soha nem ment bele, nem érdekelték a díjak, de bőven Kossuth-díjat érdemelt volna. Valami oknál fogva mégsem terjesztették fel.

Fájt neki?

Nem tudom.

Minek örült igazán?

A család nagyon fontos volt számára, leste a pillanatokat, amikor együtt lehetünk. A hobbijait imádta, kiélte magát az írásban, olvasásban, filmekben, mozizásban. Nagyon sokoldalú, szép élete volt, anyámmal is sokfelé jártak együtt a világban. Otthon komoly ember volt. Hatkor kelt, és már gépelt, dolgozott valamit. De amint társaságba került, sziporkázott, sztorizott, mindenki szétszakadt a röhögéstől.
Mit szólt hozzá, hogy az egyik gyereke zenész, a másik színész lett?
Amikor Hajni gyerek volt és közösen felléptek, onnantól Hajnit nem lehetett eltántorítani. Volt otthon kötelező zongorázás is, de nem szerettük. Később én aztán egyre több jazzt hallgattam és megfogott. Egy év alatt tanultam meg sok mindent, a felvételire felkészülve. Szerencsére felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakára. Sajnálom, hogy amikor én már – mondhatni – befutottam, ő azt már nem hallhatta. Első lemezemre azt mondta, hogy teszik neki, de nem tudom, mennyi volt ebből az udvariasság.

New Yorkban a One Man Show-val – apa és fia

A Rátonyi név sosem nyomasztotta?

Úgy gondolom, lehetek bárkinek a fia, ha nem nyújtok színvonalat, kitaszít a közönség, a közeg. Hajni főiskolás korában a Tháliában is játszottak egy színpadon. Olyan is volt, hogy a Vigadóban együtt voltunk hárman, én kísértem őket, van is egy plakátom a három Rátonyiról. Tudom, büszke volt ránk. Későn születtek a gyerekeim, még csak 13 és 15 évesek, nagy fájdalmam, hogy apám ezt nem érhette meg. Hál’ istennek édesanyám 94 éves koráig élvezhette az unokákat, de sajnos tavaly óta már ő sincsen velünk. Legnagyobb örömöm az lenne, ha a gyerekeim is továbbvinnék az örökségét. 69 évesen ment el, annyi idős volt, mint most én. Februárban lett volna százéves. Nagy álmom egy emlékszoba létrehozása a rengeteg relikviának, amit életében összegyűjtött.

Zsoldos Szilvia


Rátonyi Róbert
(1923–1992)

Pályafutása alatt több mint kétezerszer játszotta el a Csárdáskirálynő Bóni grófjának szerepét, csaknem tíz különböző nyelven. Számtalan operettszínházi szerepe volt, a My Fair Lady Doolittle-jétől a János vitéz francia királyán át (Opera) a Bál a Savoyban Musztafa bejéig. Filmszerepeivel – Meztelen diplomata, A tanú, a Hét tonna dollár, Álombrigád, Szabadíts meg a gonosztól, Redl ezredes, Kék Duna keringő – a magyar mozi nagy alakjai között a helye. Írónak, újságírónak sem utolsó. Műsorvezetője volt a televízió „Ez is operett, az is operett” sorozatának, állandó munkatársa a Ludas Matyinak és a Fülesnek. A Jókai Színházban majd a Tháliában remek prózai alakításokat nyújtott (Don Quijote utolsó kalandja, Bánk bán – Biberach, Bal négyes páholy – Beöthy). 1986-ban a szolnoki színházban nagy sikerrel vitte színre a Csárdáskirálynőt, viszont hiába kérik fel többször is az Operettszínház igazgatására, nem vállalta.