Orosz street food a Lövőház utcában

Budai polgárok a kerületből...

Natalia Vajnovszkaja,
a Gurman Budapest tulajdonosa

Még főiskolás éveim alatt volt szerencsém hosszabb időt Odesszában tölteni, ahol a város ellentmondásos szépsége mellett az általam leggyakrabban fogyasztott helyi finomság, a pelmenyi egyszerű, mégis fenséges íze fogott meg leginkább. Azóta sem ettem ilyet – egészen mostanáig: a Gurman Budapestben, a Lövőház utca picike orosz street food bisztrójában újraélhettem (és -ehettem) fiatalságom e csodás gasztronómiai élményét.

A Gurman éppen egy éve, tavaly novemberben nyitott, amikor a járvány miatt minden más bezárt – tudom meg a hely tulajdonosától, Natalia Vajnovszkajától, aki éppen emiatt gondolt a kis étkezde beindítására: hiszen enni csak kell...

– Magyar férjemmel Minszkben, az ottani műszaki egyetemen ismerkedtünk meg. Ő gépészmérnöknek, én villamosmérnöknek tanultam. Együtt jöttünk Magyarországra, ahol megismertem ezt a fantasztikusan szép, dallamos nyelvet, ami nagyon tetszik, csak elsajátítani lehetetlen – mondja szép magyarsággal, jellegzetes szláv akcentussal Natalia Vajnovszkaja.

Natalia sok mindennel foglalkozott már. Mint mondja, szeret mindig valami újat kipróbálni: ha ráun valamire, szül egy gyereket, és közben kitalálja azt is, mibe vágja legközelebb a fejszéjét. Így lett három gyermeke (és már két unokája is), valamint sok tapasztalata különböző szakmákban. Éveken át a Paksi Atomerőmű fejlesztési osztályán dolgozott, majd a Komjádi uszoda közelében nyitott virágüzletet. Ezután egy ideig szülőföldjén indított el egy kis vállalkozást, de a család, pontosabban annak hiánya visszahúzta.
A főzés végigkísérte az életét – nagycsaládban ez nem is lehetne másként. A három gyerek sokszor elhozta a barátait is, így pillanatok alatt elfogyott akár két kiló is az orosz konyha tradicionális töltött tésztájából. Ez adta az ötletet, hogy borscsot, pelmenyit és varenyikit kínáló gyorséttermet nyisson.

– A Szovjetunió tizenöt köztársaságból állt – meséli Natalia – és majdnem mindegyikben ették ezeket az eredetileg Szibériából származó tésztaételeket. Belorussziában főleg hideg estéken, szaunázás után szokás a töltött batyukat kínálni, sokszor az egész család részt vesz a tészta gyúrásában és megtöltésében – ez egyfajta rituálé. Nekem is egy szibériai asszony segít a tészta elkészítésében, a töltelékeket magam csinálom. A batyukhoz kapros tejfölt vagy grúz recept alapján készült adzsikát (csilis, fokhagymás, paradicsomos szószt) adunk.

Délutánra beszéltük meg a találkozót, ebéd- és vacsoraidő között, mégis folyamatosan érkezik egy-egy új vagy régi vevő, és amíg fő az ínycsiklandó specialitás, Natalia mindenkivel elbeszélget, tréfálkozik, kóstolót ad. Lehetetlen ellenállni a kedves kínálásnak, így történhetett meg, hogy magam is végigkóstoltam a választékot: a káposztás, krumplis és „tehenes” pelmenyit (Natalia szerint a „marha” nem szép szó) és a pikáns almából készült pitét, ami a hozzárakott mentalevéltől kap különleges ízt.
Hogy meddig marad meg Natalia a fakanál mellett, ő maga sem tudja, de félő, hogy – ahogy ő nevezi – „genetikai hibája” ismét új utakra űzi, és akkor megint pelmenyi nélkül marad Buda.

Kép és szöveg: Péter Zsuzsanna