A bolhából is tudott elefántot csinálni

A Három nővér-paródiában

„Nem férek a bőrömbe” – magyarázta csínytevéseit. Körmendit nem lehetett beskatulyázni egyetlen szerepkörbe sem. Született komédiás volt. Számtalan alakítása közül talán a legemlékezetesebbet  egy tévékabaréban nyújtotta, ahol Haumann Péterrel és  Márkus Lászlóval Csehov Három nővérét parodizálták – remekül. Abban a korban, amikor a nagyközönség még vevő volt egy Csehov-dráma kifigurázására. A régen  megérdemelt  Kossuth-díjat igazgatója, Sas József 2005-ben brusztolta ki neki. Halála után tíz évvel, 2018-ban lett kerületünk posztumusz díszpolgára.

Körmendi a Mikroszkóp Szín­padon élhette ki  igazán komédiázó humorát, a jeleneteit általában  ő maga írta. Sőt, élete utolsó szakaszában, Fő utcai lakásához kötve, 80 évesen is írt számokat Sasnak. A nagy nevettető itt, a 63-as számú házban élt 15 éve bekövetkezett haláláig. A 30-as évekbeli modern bérház, amelyen emléktábla hirdeti Körmendi János emlékét, a tragikus sorsú Quittner Ervin tervei alapján épült. A filmbe illő történetű zsidó származású tervező mindent megtett az asszimiláció érdekében, Horthy kormányzó kisebbik fiával dolgozott együtt az Autóklubban, ismerte Mussolinit, német nemes lányt vett feleségül, mégis a dachaui táborban végezte, pár nappal annak felszabadulása előtt. S ha Körmendi János kinézett Fő utcai szobája ablakán, az utca túloldalán arra a hatalmas komor épületre látott, ahol mások mellett Nagy Imrét és Mansfeld Pétert is fogva tartották kivégzésük előtt…

Gábor Miklóssal

Itt tényleg minden ház mesélni tudna Körmendiről is, akit mindig vidámnak láttunk. Még akkor is, amikor – szerzői sokoldalúságát bizonyítva – a betegségéről írt könyvet. E sorok írója is alkotója néhány kabaréjelenetnek. Büszke vagyok rá, hogy az egyikben Körmendi is játszott. Ezt követően, amikor találkoztunk „kolléga úrnak” szólított. Körmendi kollégával fehér asztalnál is  többször beszélgettünk, rendszerint a lakásához közeli Batthyány téri presszóban.  Mi az hogy beszélgettünk... Ő sztorizott, én meg hahotázva hallgattam őt, közben jegyezgettem a poénjait.

A cikk szerzőjével, Kemény Györggyel

Most régi jegyzeteimből puskázom.
Különös ismertetőjele a bozontos szemöldöke volt. Többen mondták neki, hogy  Brezsnyevet utánozza.
A színpadon sosem volt király, csak alattvaló. Soha nem volt bíró, csak vádlott. Csetlő-botló kisembereket játszott, a rendezők nem  nézték ki belőle, hogy erélyes, parancsoló is tud lenni.
Ahogy  mondani szokták: a látszat csalt.
Külsőleg tényleg eszményi beosztott típusnak  tűnt, de azok közé az alattomos beosztottak közé tartozott, akik észrevétlenül  átveszik a parancsnokságot.
Soha nem volt szerepálma. Neki elég volt a tízperces kis szerep, amit aztán alaposan „elkörmendiesített”. 
Azt mondják a humoristákra, komikus színészekre, hogy a magánéletben mosolytalan, savanyú fráterek. Körmendi sem tagadta, hogy ilyen ő is: „Én egy kedvesen randa fickó vagyok.”  Saját bevallása szerint ember legyen a talpán, aki őt meg tudja nevettetni.
Próbáltam egy viccet elmondani neki.  Leintett: „Csak azt ne! Egyedül Antal Imrétől tudom elviselni, ha viccet mond nekem.”

Gálvölgyi Jánossal

Mindig rettegett attól, hogy drámában kelljen játszania: „Mert hajlamos  vagyok elhülyülni a legdrámaibb jelentet is.”
Ezt megtette a III. Richárdban is, ahol  Hasting udvaronc szerepét bízta rá Vámos László rendező. Íme a sztori, ahogy elmesélte nekem : „Nem volt kedvemre való szerep. Az első felvonásban lefejeztek, és csak a darab végén kellett visszamennem, mint kísértet. Volt két óra időm, ameddig kitaláljam, mivel tudom megshowzni a figurámat. Kopasz parókát vettem fel, amikor szellemként a harmadik felvonásban színpadra léptem. Psota Irén a drámai nagy jelenetében mindenkit  elátkozott. Ezután következtem én a szövegemmel: Átkaidtól, ó feláll minden szál  hajam. Óriási röhögés a nézőtéren, a kollégák fulladoztak a nevetéstől, én pedig úgy  éreztem, ezzel a kis tréfával tartoztam, az önérzetemnek.”

Kemény György