Juhász Árpád - a sportos geológus és világutazó

A Tűz-tó szigetén címmel az Azori-szigetcsoport vulkáni eredetű tavairól készített filmet

Az internetes lexikonban ez olvasható a II. kerület régi lakosáról – aki a kerületnek díszpolgára is –, Juhász Árpád világhírű magyar geológusról: a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja. Lakásában, sokezernyi könyv „társaságában” beszélgettünk.

– Kiscserkészként kirándulásokon, futóversenyeken is részt vettem, majd jöttek a hegymászások, melyek során a köveket is „megkalapálgattuk”. Így indult az érdeklődésem a geológia iránt. Az andezitet, a mészkövet és a hasonló alapásványokat már 6-7 éves koromban meg tudtam különböztetni egymástól. Úgy 15-16 évesen kezdtem érdeklődni a versenysport iránt. Első nekifutásra a Vasas Pasaréti úti csarnokában egy évig szertornázgattam.

A tornát hamar feladta, mi következett utána?

A tornász alapok megmaradtak; még huszonöt-harminc évesen is három emeletet le tudtam jönni kézen, egyet pedig fel. A kézenjárás miatt rúgtak ki a Nemzeti Múzeumból 1962-ben, ahol az ásványtárban dolgoztam. Nyitás előtt rendszeresen gyakoroltam a lépcsőházban. Egy alkalommal a kezeimnél „megjelent” két fényes, fekete félcipő – egyből tudtam, hogy ebből baj lesz! A főigazgató kirúgott, mondván: a Nemzeti Múzeumban nem lehet kézen járkálni…De álltam kézen a Margithíd pillérén vagy éppen az Olümposz tetején is, ahol a lábfejem magasabban volt Zeusz fejénél.

Közben más és más sportágak is következtek.

Szlovénia, Júliai-Alpok, ahová már a legkisebb unokáját is magával vitte

Ifjabb koromban a Normafánál még több hónapon keresztül lehetett síelni. Később három kaukázusi expedícióba is bekerülhettem. Azon kevés magyarok közé tartozom, akiknek sikerült sílécen leereszkednie az Elbrusz 5000 méteres magasságáról. Kajakozni a Margit-szigeten, az Építőknél kezdtem – tizes kenuban országos bajnok lehettem. Tömegversenyeken kettesben együtt lapátoltam barátommal, a később cselgáncsban válogatott Madari Pistával. Természetesen a küzdősportok egyike, a dzsúdó is „megfogott”: előbb a MAFC-ban majd az Újpesti Dózsában versenyeztem. Újpesten tucatnyi válogatott között igyekeztem tartani a lépést, mígnem egy súlyos lábfejsérülés miatt a cselgáncsot abba kellett hagynom.

Ez a sérülés később még sok gondot okozott...

A meggyengült lábfejem később a magashegységi mászásoknál is mindig a szervezetem gyenge pontjának bizonyult: miután jelentősen romlott a vérellátása, így hamarabb fenyegette a fagyási sérülés veszélye. A kispályás fociban is gondokat okozott, pedig azt is nagyon szerettem. A közelmúltban elhunyt olimpiai- és világbajnok pólóstól, Csapó Gábortól mindössze két kerítés választott el. A közbenső kispályára mindketten kerítésmászással érkeztünk…

Delfinpuszi Kubában 

A sportágak közül a tenisz volt a legkedvesebb az ön számára?

A fehér sportot évtizedekig szenvedélyesen űztem, minimum hetente háromszor. Ám a régi játszótársak legtöbbje már elment, egyébként is – a nevek dolgában – a hegymászásban állok a legjobban.

A hegymászást már kisgyermekként megkedvelte.

Az egyetemen lemeztektonikai előadásokat tarthattam. A második feleségem révén lettem az FTSK Excelsior Hegymászó Klub tagja. 1963-ban teljesen tapasztalatlanul, hágóvas, jégcsákány és hószemüveg nélkül, egyedül kimentem az Alpokba, de mire az „elbruszos” időszakom eljött, negyven fölött jártam. Ekkor már szóba sem jöhetett az, hogy nyolcezres csúcsokkal próbálkozzak. Viszont a sí-, valamint a jó orosz és angol nyelvtudásom révén – elsősorban tolmácsként – ismételten eljuthattam magashegységi mászásokra. Az első lehetőséget 1986-ban egy, a perui Andokat megcélzó út kínálta, amelyen a Huascaran kettős csúcsát az extra rossz időjárási körülmények miatt mászóink nem tudták meghódítani. A különösen veszélyes vidéken például a Gargata-gleccser 1962-ben akkora robajlással zúdult alá, hogy egy 18 ezer lakosú települést húsz méter magasan beborított – ott mindenki meghalt.

Egy iráni síita vallási központban – filmkocka az Iránról készített filmjéből

Szerencsére voltak ennél kellemesebb utazásai is.

Kiemelnék néhányat. A kelet-afrikai expedícióról mindenkinek a tanzániai Kilimandzsáró jut először eszébe. Mellette feljutottunk egy 3000 méteres vulkánnak, az Ol Doinyo Lengainak („Isten hegye”) a kráterébe is, ahol előttünk fortyogott az izzó láva. Ott jöttem rá, hogy nem mindig az abszolút magasság jelenti a kuriózumot. Megemlíteném 2001-es úti célunkat, az India északi részén fekvő Szikkint, amely korábban önálló állam volt, de amikor választania kellett Kína és India között, az utóbbi mellett döntött. A Kancsendzönga Nemzeti Parkba vezettem egy utolsó „trecking” utat, amit 66 évesen még jól bírtam teljesíteni. Amit konkrét hegymászóként elmondhatok magamról, előmászóként négyes, másodikként ötös nehézségi fokú falak megmászására voltam képes annak idején. A sokoldalú igénybevétel teljesítésében minden korábbi sportbéli tapasztalat is a segítségemre volt.

Ön mind a mai napig közszereplőnek számít, hiszen folyamatosan lehet látni a filmjeit, hallani az előadásait. Sokan azt gondolhatják, Juhász Árpád egy dúsgazdag ember.

Ezt a tévhitet szeretném eloszlatni. Annak idején sorozatosan ipari alpinista feladatokat kellett végeznem, hogy megteremtsem az utazásaim anyagi alapját. Csak egy példa a sok közül: társaimmal a László kórház kéményét mi bontottuk le. Bár a köztévé az útjaimhoz csak fillérekkel járult hozzá, a filmjeim tulajdonjoga valahogyan mégis hozzájuk került. A TV2-ben – ahol mindmáig folyamatosan dolgozom – a 12 részes „Egzotikus Ázsia” és a 19 részből álló „Időnyomozó” nevet viselő filmjeim folyamatosan, egymást váltva műsoron vannak. Őszintén mondom: filléreket kapok értük.

Huszonhét könyvet is jegyez szerzőként.

Elég, ha annyi mondok, az egyes könyvek kiadásához sokkal több anyagi áldozatot hoztam, mint amekkora a bevételi oldal. Szerény körülmények között élek, de élvezem, amit csinálhatok. Az a 109 ország, ahol járhattam és a tengernyi élmény amiben részesülhettem, mindennél többet ér számomra.

Izlandon a Gullfoss-vízesésnél. A vulkáni szigetország közel áll egy geológus szívéhez: hatszor járt ott és négy filmet készített róla

Aktivitása nem mindennapi, hiszen 88 évesen is rendszeresen dolgozik.

Ez tart életben. Ez idő tájt a TV2-ben hallássérülteknek feliratozom a filmeket. Recenziókat is gyakran írok, többek között sport témájú könyvekről. És persze a természetfilmek mellett igen sok, más témájú adást is figyelek. Szenvedélyes sportrajongóként nézem például a labdarúgó-mérkőzéseket és ámulok azon, milyen tehetségesek az afrikai focisták! Ha rajtam állna, sokkal több boxmeccset közvetítenék, meg kőkemény MMA-csatákat. Amikor ritkán cselgáncsmeccseket látok, ösztönösen mozgok, húznám az ellenfél kabátját...

Mit tart még fontosnak megemlíteni?

Életem során rengeteget túráztam. Két éve még 10-12, tavaly már csak 3-4 kilométeres gyalogutakat tettem meg, de ez minden hétvégén elmaradhatatlan programom. Sok tényező összeadódott abban a kitüntetésben, amit a könyveim, filmjeim, előadásaim révén 2020-ban átvehettem a Magyar Olimpiai Bizottságtól. A Fair Play-díj indoklásában ugyanis kiemelten hangsúlyozták az egészséges életmód sokoldalú tudatosításában végzett munkásságomat.

Jocha Károly