Akinek a neve is II. kerületi

Játszott a Macskákban, a Mária evangéliumában, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban, jelenleg a Turay Ida Színházban és a Madáchban találkozhatunk vele. Színpadi szerepei mellett több tucat filmben és tévéjátékban játszott, rádiós munkáit többször Nívódíjjal ismerték el, önálló estjeivel bejárta az országot. Élete legfontosabb értékének mégis a családot tartja, férjével, Kisfaludy András dokumentumfilm-rendezővel két lányt neveltek fel. Egy kis budai kávézóba ültünk be beszélgetni színházról, családról, kutyáról és a Macskákról.

– 1975-ben végeztem a Színművészeti Főiskolán, egy évadot töltöttem Veszprémben, majd 1976-ban hívtak a Madáchba – meséli a színművész. – Abban az évben kötöttünk házasságot a férjemmel, aki tősgyökeres II. kerületi, szüleivel Pasarét egyik szép kis utcájában laktak. Fiatal házasként sokat sétáltunk a Gugger-hegyen az Árpád-kilátó felé, és arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne ilyen gyönyörű helyen lakni. Nem sokkal később mandulaműtét miatt bent feküdtem a fül-orr-gégészeti klinikán, ott akadt meg a szemem egy újsághirdetésen, miszerint a Gugger-hegyen félkész családi ház felső szintje eladó. Kölcsönt vettünk fel és nagyrészt saját kezünkkel fejeztük be a házat, ami a mai napig az otthonunk. Nagyon szeretek itt élni, ez a béke szigete. Szeretem épülő-szépülő kerületünket, azt, hogy a lüktető várostól karnyújtásnyira ott az erdő, ahol rengeteget kirándulunk és ahol most is minden reggel sétálok a kutyával.

Kedves helyei között biztosan megemlítené a Kapás utcai Berczik Sára Budai Táncklubot.

A Színművészeti Főiskolán Berczik Sári néni tartott nekünk művészi tornát zon­go­ra­kí­sé­ret­tel. Imádtuk. Sári néni tanított meg minket, fiatal színésznőket, hogyan kell bánnunk a testünkkel. Mit jelent egy mozdulat, egy gesztus, miért kell lelassítani vagy éppen felgyorsítani a mozdulatot. És mindezt élőzenére. Ott derült ki számomra, hogy mennyire érzem a zenét. Ezt Sári néni is észrevette, és mindig velem mutattatta be a gyakorlatokat, ami egyrészt óriási önbizalmat adott, másrészt ráébresztett arra, hogy a zenés mesterség lesz majd az én igazi területem. A főiskola után nem akartam abbahagyni ezt a műfajt, jöttem Sári néni után a Kapás utcába. De nemcsak én, mert ide járt Tordai Teri, Szirtes Ági, Földi Teri, a nemrég elhunyt Margittai Ági. Ez egészen 1983-ig, a Macskák bemutatójáig tartott. A Macskák Mindlevery figurájában a helyemre kerültem, a darab és a szerep éppen nekem való volt. Továbbra is lejártam a Kapásba, de már nem annyira rendszeresen, mert az előadás másfajta, inkább dzsesszbalettes mozgást igényelt, és rengeteg táncpróbánk is volt. A táncokat Seregi László tanította nekünk, ő volt az én másik nagy mesterem, akinek sokat köszönhetek. De nem lettem hűtlen a táncklubhoz és a Berczik-módszeren alapuló mozgáshoz később sem. Ahogy elfoglaltságom és időm engedi, részt veszek most is a foglalkozásokon, amit Sári néni méltó utódja, a Berczik-díjas Kis Judit tart.

Művészcsaládból származik?

Nem voltak művészek a felmenőim között, de képességeimet a szüleimtől örököltem. Őriszentmiklóson nőttem fel, anyukám ott volt tanítónő. Csodálatosan tudott énekelni. Apukám revizor volt, kitűnően értett a matematikához és a sakkhoz, ugyanakkor ő is nagyon szépen énekelt és hegedült. Engem is taníttattak énekelni, zongorázni és balettozni. Pesten, a Bartók Béla Konzervatórium zongoraszakán tanultam. Olyan fantasztikus zenészekkel jártam együtt, mint Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Schiff András. Mellettük hamar világossá vált, hogy én sose fogok úgy zongorázni, mint ők. 16 évesen felvettem az énekszakot, Fábry Editnél tanultam. Ő küldött el táncot tanulni, mondván „Mucikám, belőled musicalszínésznő lesz, az biztos!”. És igaza lett.

És milyen szerencse, hogy éppen a Madách Színházból lett musicalszínház. Amikor odaszerződött, erre még semmilyen jel nem utalt.

A Madách egy élvonalbeli prózai színház volt fantasztikus kollégákkal és előadásokkal. Az első musical a Macskák volt, ami akkoriban nagy ellenállást váltott ki. Sokan felháborodtak, hogy azon a színpadon, ahol Tolnay Klári és Dayka Margit szerepel, ott most macskák fognak ugrándozni. Ennek ellenére páratlan siker lett az előadás, éppen azért, mert olyan drámai színészek, mint Haumann Péter, Bencze Ilona vagy Gyabronka József bizonyították be, hogy ezt is tudják. A musical megdöntött minden színházi rekordot, mára már túl vagyunk az 1400. előadáson. Én 12 évig szerepeltem a darabban, de a legemlékezetesebb a harmincéves jubileumi előadás volt, mert akkor vette át Zsófi lányom Bombalurina szerepét, és azon az estén együtt állhattunk a színpadon.

Kisfaludy Zsófi neve már sokaknak cseng ismerősen, hiszen édesanyja nyomdokaiba lépett.

Nagyon büszke vagyok a lányomra! Sokáig úgy tűnt, hogy más utat választ. Mind a két lányom tanult zongorázni, járt táncolni – természetesen a Budai Táncklubba –, de feltűnt, hogy Zsófi ezekben nagyon tehetséges és nagyon szép hangja is van. A Móricz Gimnáziumban tanult, ahol osztálytársa volt Koltay Gábor rendező lánya. Amikor 16 évesek lettek, Gábor elkezdett dolgozni a gyerekekkel, kis előadásokat rendezett velük. Zsófi szinte mindig főszerepet kapott, ott kezdte megszeretni a színjátszást. Jelentkezett a Színművészetire, ahová nem vették fel, így elment a Budapesti Gazdasági Főiskolára. Felvették, elvégezte, kiment egy ösztöndíjjal Hágába, visszajött, és közölte: színésznő lesz.

 Örül a választásának?

Örülök, mert elfogultság nélkül mondhatom, hogy tehetséges. És nagyon önálló, semmiféle beleszólást nem enged a dolgai­ba. Jelenleg az Operettszínházban látható több darabban is, valamint Németországban és Svájcban játssza a Szépség és Teamama szerepét A Szépség és a Szörnyeteg turné produkcióban. Januárban kiutaztam Münchenbe megnézni őt. Elmondhatatlan érzés volt ülni a német közönség között, amely hangosan nevetett, majd felállva tapsolt az én kislányomnak. Hamarosan, május elsején együtt fogunk szerepelni a Magyarország, szeretlek! című tévés vetélkedő anyák napi műsorában.

Sokszor és mindig nagy szeretettel mesél családjáról. Nem volt nehéz összeegyeztetni az anyaszerepet a többi színházi és filmes feladattal?

Számomra a család a legfontosabb. Soha nem merült fel, hogy válasszak a hivatás és a család között. A saját életem a legjobb példa arra, hogy a kettő összeegyeztethető, hogy lehet szép pályád úgy, hogy közben anyaként és feleségként is teljes életet élsz – ugyanazzal a férjjel. Manapság ez igen ritka. Biztos vagyok benne, hogy minket „fentről” terelgettek egymás felé. Huszonegy éves voltam, amikor megismertem Andrást. Hamar kiderült, hogy összeillünk és szeretjük egymást, mi sem volt természetesebb, mint hogy összekötjük az életünket. Két csodálatos lányunk van, Nóri és Zsófi, akikkel a legjobb barátnők vagyunk, és Nóri házasságkötésével egy kedves fiúval is bővült családunk.

A harmadik hivatása pedig a tanítás.

Ettől az évtől a Táncművészeti Főiskolán tanítok színészmesterséget. Korábban színészeket tanítottam zenés mesterségre – egyébként Zsófi is az én osztályomba járt. Amikor ők végeztek, nem indult új osztály. Nem is bántam, mert nagyon a szívemhez nőttek, teljes szívvel-lélekkel dolgoztam velük. A mostani tanítványaim – 17-18 éves gyönyörű balerinák és táncosfiúk – nagyon ügyesek a prózai szerepekben. Az a tervem, hogy bejárok majd az óráikra, és megnézem őket tánc közben is. A játékos kedvű színészoldalukról már ismerem őket, kíváncsi vagyok, hogyan teszik mindezt át a mozdulatokba.

Nagyon szép és gazdag pálya van már most is ön mögött, amit idén Kossuth-díjjal ismertek el.

Amikor megkaptam a Kossuth-díjat, azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi is az az életmű, amiért kiérdemeltem az elismerést. Engem is meglepett, hogy mennyi tévé- és rádiójáték, színpadi szerep van már mögöttem. Ezek – különösen a tévéfelvételek – olyan ismertséget adtak nekünk, akkori fiatal színészeknek, ami a mostaniaknak már nem adatik meg. Szerencsés embernek tartom magam a magánéletemben és a munkámban egyaránt. Igyekszem mindig előretekinteni, optimista vagyok, nem szoktam panaszkodni. A színész számára a legfontosabb, hogy estéről estére meghódítsa a közönséget. Ezt nem szabad feladni soha. Ami igazi és őszinte, az megérinti az embereket. Ezt sokszor tapasztaltam a színpadon és az önálló estjeimen is. A legbüszkébb a Reményik Sándor verseiből összeállított estemre vagyok, amit szenvedélyes szeretettel készítettem egy éven át, és amivel ma is járom az országot. Ha ezentúl már semmi más feladatom nem lenne, csak hogy ezt elvigyem az emberekhez, boldogan kiegyeznék vele. 

Péter Zsuzsanna