|
Kedves Szomszéd
Aki nélkül nem tudja elképzelni az életét...2015. február 2.
A Házasság hete programsorozathoz Magyarországon minden évben más-más házaspár adja az arcát: idén az eseményhez kötődő plakátokról, honlapokról, újságokból a Máriaremetén élő Tomka János és felesége, Anikó mosolyog ránk. ![]() A szervezők velük együtt választották az országos rendezvénysorozat szlogenjét is: megtartó hűség. Az egyetemi tanszékvezető tanár, egy neves menedzsmentakadémia alapítója és építészmérnök felesége kerületünkben, Remetekertvárosban él, boldog házasságban – immár 35 éve. Tomka Jánossal beszélgettünk a házasságukról, a tartós és jó házasság titkáról, alapelveiről. – Gyerekkorunk óta ismerjük egymást a feleségemmel. Én majdnem 9 évvel vagyok idősebb nála, ő még csak elsős gimnazista volt, amikor elhatároztam: megvárom őt. Én akkor már túl voltam az egyetemen és a katonaságon. Három évvel később kértem meg a kezét, és még a huszadik születésnapja előtt a feleségem lett. Úgy végezte el nappalin az építészmérnöki kart, hogy már megszületett az első gyermekünk (a háromból). A házasságkötésünk 35 évvel ezelőtt volt, azóta is békességben és örömben élünk. Adódik a kérdés: mi a jó házasság titka, mitől lesz egy házasság tartós és boldog? A boldog házasság alapja a kölcsönös szeretet és az elfogadás. Emellett mi jó mintákat is kaptunk: az én szüleim 64 évig éltek házasságban, a feleségem szülei is a hatvanadik házassági évfordulójukat ünnepelték nemrég. Az is az alapokhoz tartozik, hogy már fiatal korunktól igyekeztünk a gyakorlatban is megélni keresztény hitünket. Mindkettőnknek a másik volt az első, szerelmi házasságot kötöttünk, és mindvégig hűségesek maradtunk egymáshoz. A feleségem mindig is nagyon tudatosan tartotta össze a családunkat, gondozta a házasságunkat, nevelte a gyerekeket, de mindeközben mindketten fontosnak tartottuk, hogy neki is legyen hivatása. A mi életünkben is adódtak természetesen nehézségek, de ezek még közelebb vittek bennünket egymáshoz. A szerepeket és a prioritásokat az élethelyzeteknek megfelelően váltogattuk – volt, hogy én segítettem őt, volt, hogy ő engem. Milyen különbségeket lát a ma oly’ népszerű együttélés és a házasság között? Az elkötelezettség és a biztonság szintjén van az alapvető különbség. Nehéz manapság a fiataloknak: nincsenek jó minták, nincsenek világos üzenetek, nincs iránymutatás. Pedig a fiatalok is nagyon vágynak a tartós kapcsolatokra. A Házasság hete azt kívánja bemutatni, hogy az elköteleződés nem börtön, hanem éppen ez tud mindkét félnek biztonságot nyújtani.
Melyek azok az alapelvek, amelyek egy jó házasságot jellemeznek? Én csak arról tudok beszélni, amit mi megtapasztaltunk. Fontos volt számunkra a közös értékrend: a személyes hit és a keresztény elköteleződés. Erre a közös értékrendre biztosan tudtunk és tudunk alapozni. Egyszer hallottam egy mondást, amit igaznak találok: nem azzal érdemes megházasodni, akivel az ember el tudja képzelni az életét, hanem azzal, csak azzal, aki nélkül nem tudja elképzelni az életét. A miénk szerelmi házasságnak indult, és az is maradt. Nem volt az életünkben más férfi vagy más nő, de még a másik hűtlenségének a feltételezése sem merült fel soha közöttünk. Ahhoz viszont, hogy a bizalom megmaradjon, a másiknak félreérthető dolgokat sem szabad tennie. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy elfogadjuk: én férfi vagyok, a feleségem pedig nő. Vagyis meg kell tanulnunk elfogadni a másik gondolkodását, helyzetét, igényeit – amelyek nem feltétlenül egyeznek a mieinkkel. Nem az a házasság célja, hogy egyformák legyünk, hanem az, hogy a másik szabadságát elfogadjuk, a teljes elköteleződés vállalása mellett. Ld FEBRUÁR 13-án 18 órakor a Házasság hete rendezvénysorozat keretében a Pesthidegkúti Református Gyülekezetben beszélgetés lesz a Házasság hete „arcaival”, Tomka Jánossal és Anikóval. A beszélgetést Kondor Katalin vezeti. (1028 Hidegkúti út 64–66., telefon: 397-4315, honlap: www.refhidegkut.hu) Hazánkban a Házasság hete országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A Házasság hete célja, hogy pozitív példákkal, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel mutassa meg, támassza alá a házasság örök értékeit. „A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében.” (A Házasság hete Szervezőbizottsága) Egyéb Házasság hete rendezvények a kerületben: A PASARÉTI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN FEBRUÁR 14-én 10 és 15 óra között csendes nap a jegyesek és házaspárok részére. A PASARÉTI PÁDUAI SZENT ANTAL TEMPLOMBAN FEBRUÁR 15-én a 19.30-kor kezdődő ifjúsági szentmisén a jegyesek és házasok megáldása. A PESTHIDEGKÚTI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN FEBRUÁR 15-én a 8 órai, valamint a 10 órai istentisztelet keretében a házaspárok megáldására kerül sor ugyanitt. |
|