„Két oldalról szemlélni a dolgokat”

Kezdetben bábszínészként működött, majd színpadon és tucatnyi filmben szerepelt, közben kirándulást tett a pantomim és a mozdulatművészet világába. A hangját is jól ismeri a közönség számtalan szinkronszerepének és rádiós feladatának köszönhetően: többször kölcsönözte a hangját színészpéldaképének, Jean Gabin-nek. Gera Zoltánnal egy pasaréti presszóban idéztük fel életének és pályájának meghatározó pillanatait.

Színészi pályájának számos elismerése után hogyan fogadta a nemzet színésze megtisztelő címet?

A pályám megkoronázásának érzem. Nincs ennél nagyobb kitüntetés egy színész számára. A többletértékét az adja, hogy a kollégák, a tizenegy nemzet színésze egyöntetű szavazata dönt a cím odaítéléséről. Ezt ezúton is szeretném nekik hálás szívvel megköszönni.

Nem voltam én ugyanis mindig ilyen népszerű. Még kollégista koromban – a Horváth Árpád Színészkollégium tagja voltam – egy láthatatlan pecséttel látott el az ÁVO. A kollégium igazgatója, Kerékgyártó Elemér egy gyűlésen bejelentette, hogy én az angol 5. hadoszlop tagja vagyok, akit kémkedéssel bíztak meg. Ezt azzal kívánta bizonyítani, hogy a British Council – szerinte az angol titkosszolgálat fedőszerve – könyvtárába járok. 

Valóban látogatta a könyvtárat?

Igen, már akkor is anglomán voltam, szomjas az angolszász kultúrára, csak azt nem tudtam, ő honnan tudja. Másnap, amikor kinyitottam az öltözőszekrényemet, amiben a kikölcsönzött Copperfield Dávidot őriztem, láttam, hogy a könyv más helyzetben van, mint ahogy én odatettem. Kerékgyártónak minden szekrényhez volt kulcsa, belenézett a szekrényekbe, és az enyémben ott találta a British Council pecsétjével ellátott könyvet. Ebből jutott arra a következtetésre, hogy kém vagyok, és így került rám a bélyeg.

Később is voltak nehézségei, érezte a bélyeget?

1950-ben végeztem el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát kitűnő eredménnyel. Nem akartam támadási felületet adni, ezért tanultam nagyon jól, ez volt a „taktikám”. Olyan jól ment például a történelem, hogy én készítettem fel a diáktársaimat a vizsgára. Mindenki jelesre teljesített, csupán én kaptam elégségest a tanártól, Kerékgyártó Elemértől. Friss diplomával a zsebünkben az egész osztály a Magyar Néphadsereg Színházába került, ahol megdöbbenve tapasztaltam, hogy csupán statiszta- és epizódszerepek jutnak nekem. Bizonyos vagyok abban, hogy megfigyelés és fékezés alá kerültem.

Ekkoriban kezdett mozdulatművészettel foglalkozni?

Még a negyvenes években közel két évet töltöttem a Nemzeti Bábszínjáték társulatában. A mozgásnak, a mozdulatok összehangolásának a bábszínjátékban is nagy szerepe van. Meghatározó élmény volt továbbá egy némajáték, amit 1945-ben még Szegeden láttam. A mozdulatművészet, a pantomim iránti érdeklődés régóta bennem volt. 1957-ben Drezdába utaztam, mert hallottam egy kitűnő táncművészeti iskoláról, ahol egyebek mellett pantomimet is lehetett tanulni. Ennek folyománya lett, hogy itthon létrehoztam egy stúdiót, magam köré gyűjtöttem fiatalokat, és sikeres előadásokat tartottunk. E mellett szépen lassan jöttek a szerepek is.

Megtört az átok?

Ezt éppen nem mondanám, mert ismét sikerült beletenyerelnem valamibe. A British Drama League pályázatot írt ki egy nemzetközi Shakespeare-kurzusra. A témának – amire én is sikeresen pályáztam – John Gielgud, ez a fantasztikus színészóriás volt a tanára. Csakhogy az elnyert londoni utazáshoz engedélyt kellett kérnem a munkahelyemtől is, és azt nem kaptam meg. Nagyon elkeseredtem, és levélben panaszoltam el kinti barátaimnak, hogy „a tetű kommunisták nem engednek ki.” Nem tudtam, hogy az ÁVH lehallgatja a telefonjaimat és figyeli a levelezésemet. Rövid idő múlva házkutatást tartottak nálam, majd kihallgatások következtek, végül 9 hónap börtönre ítéltek államellenes izgatás miatt.

Filmszínészként vált országosan ismertté. Hogyan csöppent a film világába?

Engem mindig is jobban vonzott a film, mint a színpad. Már kamaszkoromban azért tettem félre a pici garasaimat, hogy vehessek magamnak egy keskenyfilm-felvevőt, és csinálhassak filmeket. Operatőrnek készültem. Szerettem komponáltan nézi a világot a felvevő lencséjén keresztül, de később szerettem beállni a lencse elé is. A dolgokat két oldalról szemlélni, és ha nem is egyszerre, de mind a két oldalon állni. Ez izgatott. 

Úgy hangzik ez, mint egy keleti tanítás.

Nem véletlenül. Évtizedek óta foglalkozom a buddhizmussal. Mindig is szerettem a csöndet, a félrehúzódást, ami később meditációval, talán bölcselettel párosult. A buddhista tanítás szerint rajtunk múlik, hogyan éljük meg a körülöttünk lévő valóságot. Ezt alkalmaztam, amikor megkaptam az ítéletet: börtönbe vonulásom előtt tudatosan készültem a börtönlétre, arra, hogy a helyzetet ne elszenvedjem, hanem magam alakítsam. Ez olyan jól sikerült, hogy többnyire nevetést váltottam ki a többiekből. Egész életemben segítségemre volt a keleti filozófia. Ez segített önmagam megismerésében, abban, hogy el tudjam választani az egót a lélektől, hogy számvetést tudjak készíteni, és végső soron, hogy elérjem a teljes szellemi kikapcsolást, illetve a másik oldalról a teljes szellemi koncentrációt. Ez utóbbi színészi pályámon is nagy segítségemre volt. 

Hét évvel ezelőtt köszönt el a színpadtól. Nem hiányzik?

Az utolsó darab, amiben játszottam, Spiró György Honderűje volt a Tivoliban. Nagy sikerrel, hét éven keresztül ment az előadás, havonta többször is műsorra tűzték. Közben kaptam egy súlyos tüdőgyulladást, és amikor ebből lábadoztam – ismét csak a meditáció segítségével – számot vetettem betegséggel, színészséggel. Arra jutottam, hogy számomra már túl nagy kockázatot jelentene kiállni a színpadra. Sajnos az utóbbi években már nézőként sem járok színházba, mert alig látok. Nem panaszként mondom, hanem bölcs belátással veszem tudomásul, hogy meg kell békülnöm – és nem megharcolnom – mostani életemmel.

Péter Zsuzsanna

 Közel ötven éve társa Gera Zoltánnak Görgey Helga (Fotók: Eisenmann József)

A szabadság bennünk van – Gera Zoltán életéről beszél Galántai Csabának

Gera Zoltán színművész 90. születésnapjára jelent meg a Nap Kiadó gondozásában – a II. Kerületi Önkormányzat támogatásával – az az interjúkötet, amelyben a Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze vall életéről és pályájáról. A beszélgetésből megismerhetjük a kisfiút, aki anya és apa nélkül nőtt fel, és akinek a szülei mégis nagy hatással voltak élete alakulására. Nyomon követhetjük, hogyan válik a kis kóristából elismert művész, milyen tapasztalatokkal gazdagodik a Nemzeti Bábszínjátékban, a szín- és mozdulatművészeti tanulmányai során, a börtönben, a színtársulatoknál. Megtudhatjuk, kik segítették és kik nehezítették az útját, mi adott számára tartást és erőt, hogy elviseljen sikereket és kudarcokat, „bölcs belátással” fogadva mindezeket.

„Minden lehetőséget fel kell használni arra, hogy cselekedjünk, és nem majd, hanem most! – írja Gera Zoltán. Mindig MOST! Sokan hajlamosak a halogatásra, csak a jövőben élnek: majd ez leszek, majd az leszek… Állandóan „halasztásos” állapotban vannak, halogatnak, várnak. Pedig az életet nem lehet „váróteremben” eltölteni! Ha nem figyelünk, ha nem szállunk fel idejében a vonatokra, lemaradunk, és csak azt vesszük észre, hogy a többiek már elmentek. Megkeseredünk. Tele leszünk panasszal, váddal, gyűlölettel, irigységgel. Elhatalmasodnak bennünk a negatív gondolatok, és akkor előbb-utóbb „toxikálódik” a lelkünk.” A kötet ára: 2500 Ft.