|
Kedves Szomszéd
Emlékezés Baranyi Juditra2014. július 4.
Életének 73. évében, június 10-én elhunyt Baranyi Judit kárpitművész, a Nyék-Kurucles Egyesület alapító tagja és elnöke. ![]() A civil szervezetet 2011-ben – városrészünk nevezetes épületeinek és műemlék-romterületeinek védelméért és megújulásáért, valamint az épített és természeti értékek megóvásáért végzett tevékenységéért – II. Kerületért Emlékéremmel tüntették ki. A díjat Baranyi Judit vette át. Az idei díjátadón, június 21-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban egyperces néma felállással emlékeztek a nagyszerű művészre és fáradhatatlan lokálpatriótára. Régóta tudtuk, hogy Judit súlyos beteg. De reménykedtünk. Méltósággal és tartással viselte a betegséget, nem adta fel a harcot, amíg csak lehetett, küzdött. Több mint húsz éve ismerhettem őt, a Nyék-Kurucles Egyesület lelkét és motorját. Sokat dolgoztunk együtt: a pályázatok kapcsán, a rendezvények szervezésekor és a 2002-ben megjelent Házak, kertek, emberek könyvecske előkészítése során, amelynek a folytatását is terveztük. Judit nagyon sokat tett a kerületünkben található műemlékekért. Az egyesületi összejöveteleket rendszerint a lakásán tartottuk, ahol mindig megcsodálhattuk alkotásait, a gyönyörű kárpitokat. Nem tagadhatjuk, igen sokat küszködtünk, hogy egyesületünk fennmaradjon. Elmondható, hogy lelkesedéssel és a közösség érdekében végzett önzetlen munkával tartotta meg. Ebben Judit szerepe ugyancsak meghatározó volt. Nagy örömet szerzett, és büszkeséggel töltött el minden egyes tagot, amikor 2011-ben a II. Kerületi Önkormányzat kitüntette egyesületünket, a díjat Judit vette át az egyesület elnökeként. A kitüntetés friss lendületet, erőt adott egyesületünk további működéséhez.
Dr. Barát Erzsébet
Baranyi Judit kárpitjai mély hazaszeretetéről, az Erdély iránti kötődéséről és a magyar szentek tiszteletéről tesznek tanúságot. Nagy művek közös megszövésében is részt vett, ilyen a millecentenáriumra készített monumentális Szent István-kárpit és az Európai Unió soros elnökségének idejére – Gödöllőre – készített Európa fényei című kárpit. Baranyi Judittól július 11-én 9.45-kor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában kezdődő szertartáson vesznek búcsút családtagjai, barátai és tisztelői.
Szerző: Common, Admin
|
|