Kétféle árvíz volt veszélyes

Az Újlaki Hangok című lap egyik régi száma egy dokumentumból, a plébánia 1875. évi Historia Domusának második kötetéből közöl részleteket. Írójuk az akkori káplán Sattinger Alfréd, valószínűleg német anyanyelvű volt, a szöveg stílusából legalábbis erre lehet következtetni.

Sok katasztrófa sújtotta városunkat, ezek között a legpusztítóbbak közé a felhőszakadások és az árvizek tartoztak. Az 1732 és 1830 közötti száz évben tizenkét nagy áradást jegyeztek fel, az 1838. március 13-i árvíz pedig szinte az egész várost elpusztította. Általában kétféle árvíz volt veszélyes: a tél végén kialakuló jeges ár és a nyár eleji zöldár. Az újlaki Historia Domus az 1875. június 26-i felhőszakadást írja le. Ez a csapás nemcsak Újlakon pusztított, hanem a Krisztinavárosban és Tabánban is igen nagy károkat okozott.

A Sattinger káplán újlaki leírásból közlünk néhány részletet:
„Szomorú és vészteljes nap virradt fel Budapest fővárosára 1875. évi június 26-án. Egész nap tikkasztó hőség uralkodott, a természet minden elemei mintegy titkos erő által lebilincselve látszottak lenni, minden jel a közeledő vihar kitörésére mutatott… Este 1 7 óra tájban három oldalról iszonyú zivatarfelhők tornyosultak össze a főváros felett, s tartalmukat  elejénte eső, később pedig jégeső alakjában ürítették ki. Az eső és jég mennyiségét leírni lehetetlen, a leghívebb leírás szavainak nem adna hitelt az, ki ezen csapásnak szemtanúja nem volt…

Újlakon három helyen tört utat magának a vízár. Egy része a víznek, mely a Kálvária és József hegyen gyűlt össze a 10. és 11. számú házak közt levő közön lejött a hegyről, az utat majd ölnyi magasságra föld-, homok és kövekkel töltötte meg s a Dunába ömlött.
Második része az Újvilág utcát (ma Ürömi utca, a szerk.) választotta medréül, ott több házban nagy károkat okozott, végre a Hechtl-féle ház mögött a kert falát törte át, a házba nyomult, ezt majd egészen pusztította, ott három emberéletet, egy öregasszonyt és két gyermeket ejtett áldozatul.

Midőn a víz a lerakott kövek által nem tudta másfelé venni útját, a templom mögötti falakat áttörve a templom hátsó oldalához épített szerkamrát a szó szoros értelmében söpörte el tartalmával együtt, a sírboltnak ott levő vasajtaját, mint papírcsomagot gyúrta össze, a sírboltot töltötte meg, míg végre a sírbolt erős boltozatát s a rajta nyugvó több mázsányi kőlemezekből álló templom kövezetét vetette fel, s a templomba tódult.

A templomban a víz a padokat egymásra vetette, az oltárokról gyertyatartókat, kánontáblákat, szobrokat(...) söpört el és darabokra tört. A templomot öt láb és kilenc hüvelyknyi magasságban töltötte meg (...).(Ami mintegy 1,8 méternek felel meg, a szerk.) Az egész látvány borzasztóságát nevelte azon körülmény, hogy a víz a templom alatti sírboltból emberi csontokat, halálfőket, koporsókat vitt ki, melyek aztán a templomban s az előtti utcán szanaszét hevertek (...). A zivatar úgy 3 óra alatt múlt el s a pusztítás műve ily rövid idő alatt be volt fejezve.”

A rendkívül érdekes, színes leíráshoz nincs mit hozzátenni. Meterológiai értekezésekben találunk bőven adatokat és tudományos vizsgálatok eredményeit, de kerületünkben a közel 150 évvel ezelőtti katasztrófa megrázó leírása úgy véljük érdemes a közlésre.

Székely Imre