Találkozások a Sarolta-villában

Különös varázsa van annak, ha egy kulturális eseményre nem egy nyilvános helyszínen, hanem egy magánvillában kerül sor. A párbeszéd, a találkozás itt intenzívebb, személyesebb is, és ennek a nagyobb közösségre is hatása lehet.

Akik már részt vettek valamikor Őrsi Gergely rózsadombi helytörténeti sétáján, azok bizonyára emlékeznek a Sarolta utcában lévő megállóra egy modernista – sokak által egyszerűen Bauhausnak nevezett – épület előtt. Ez a ház ugyanis egykor a XX. századi magyar értelmiségi és művészközeg egyik fontos központjaként funkcionált. A házigazda akkor az író Bródy Sándor fia, Bródy János és felesége, Pollatschek Lili volt, akik 1940-ben a korszak legendás építész házaspárjával, Fischer Józseffel és Pécsi Eszterrel bővíttették ki otthonukat. Politikusok, arisztokraták és művészek adtak itt egymásnak találkozót, és a később nagy karriert befutó Alexander Brody is itt töltötte gyermekkora jelentős részét.

Időben nagyot lépve a jelenkori tulajdonosok, Levko Esztella színésznő és Boros Tamás politikai elemző, az Egyensúly Intézet igazgatója hasonlót álmodtak meg a ház falai közé: egy közéleti-kulturális szalont, ahol e két különböző – vagy talán mégis nagyon hasonló – világban a művészetben, illetve a politikában és gazdaságban alkotó, mozgó embereknek nyújtanak találkozási pontot, programokat, közösséget. Szeretnék azt is, hogy a ház visszanyerje eredeti állapotát, és egy nyitott közösségi térként is működjön. Bár a felújítás folyamata még zajlik, az épület jelenlegi, átmeneti állapota egyaránt hordozza a történelmi örökség jegyeit és a megújulás lehetőségét.

December 14-én egész napos eseménysorozatot tartottak „Egy nap a Saroltában” címmel, amelyet éppen a ház átmeneti, félkész állapota inspirált. A rendezvényen a XX. század sorsfordító eseményei kerültek a fókuszba személyes történeteken, színházi és vizuális eszközökön keresztül, a jelenre reflektálva.

Az esemény a nők évéhez is kapcsolódott, középpontjában a női alkotók, a női történetek és közéleti szerepek álltak, így az első vendégek a Budai Polgár olvasói által is jól ismert MeNők közül kerültek ki: Soós Nóra festőművész, Kulcsár Viktória színházi menedzser, a Jurányi Ház alapítója és Kiss Nóra, a II. kerületi polgármester kulturális tanácsadója beszélgetett Balázsy Panna újságíró moderálásával. Az esemény egyúttal a nők évének zárása is volt kerületünkben: 2026-ban a stafétát e témában a XI. kerület veszi majd át.

A nap folyamán ezután szó esett a Bauhaus elfelejtett női alkotóiról is Kéri Gáspár előadásában. Megtudhattuk, hogy bár ez az építészeti irányzat a maga korában nagyon modernnek, társadalmi kérdésekre érzékenynek és radikálisnak hatott, valójában igen kevés teret engedett a nőknek: legszívesebben a szövőműhely felé terelgette azokat a lányokat és asszonyokat, akik eredetileg mérnökként vagy tervezőként akartak volna inkább érvényesülni. Kevés olyan nő volt, akinek végül sikerült áttörnie ezt az úgynevezett üvegplafont. Ezután Bede Kincső romániai magyar fotográfus művészetével ismerkedhettek meg a meghívott résztvevők. 

Az egész napos kulturális programsorozat minden bizonnyal legmegrázóbb része az a koncertszínházi előadás volt, amely Gyarmati Fanni és Polcz Alaine naplói alapján a II. világháború női áldozatainak sorsába engedett bepillantást. A „Kislányom, mondd, hogy nem igaz!” című összeállításban, amelyet Gardenö Klaudia rendezett, a Soharóza kórus mellett Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsanna lépett fel.

Az előadás előtt Őrsi Gergely polgármester köszöntötte a megjelenteket, és szólt röviden az utca elnevezéséről, valamint a ház történetéről, amely – akárcsak a darab szereplői – szintén nem kerülhette el a háború borzalmait. „Egy épület értékét két módon is mérhetjük: a városkép alakítása, illetve az építéséhez felhasznált anyag vagy a benne élő személyek és a benne működő intézmények értéke alapján. A Sarolta utcai villa mindkét szempontból kivételes értékkel bír” – hangsúlyozta a polgármester, és örömét fejezte ki, amiért a ház, visszatérve régi hagyományaihoz, ismét otthont ad kulturális eseményeknek és beszélgetéseknek.

A program „Az utolsó káder” című, a Kádár-korszak kommunista elitjéről, valamint az akkori művészeti életről szóló beszélgetéssel zárult Majtényi György történész és Ascher Tamás rendező részvételével. A meghívott vendégek számára ezzel ért véget a nap, de az itt megfogalmazott gondolatokból és az itt kötött kapcsolatokból valami olyan új kezdődhet el, amely az érintett társadalmi-kulturális kérdésekben is előrelépést hozhat.                 

VZS– PZS