A Retek utcától Párizsig

Tavaly ősszel nyílt, és június 1-ig még látható az óbudai Kassák Múzeum Hiányzó tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve című időszaki kiállítása. Ennek kapcsán az egyik kurátor, Cserba Júlia kereste meg lapunkat, és jóvoltából egy kis, II. kerületi ipar- és családtörténet bontakozott ki a szemünk előtt.

Az 1873-ban született Révai Ilka a XX. század első évtizedeinek ígéretes fotográfusa volt. Kísérletező alkotóként a fotózás műfaji kérdésein túl annak technikai és elméleti oldala is foglalkoztatta, és érzékeny volt az új technika társadalmi hatásaira is. Fiatalon iparművészetet tanult, és fellépett a kor legprogresszívebb színházi formációjában, a Thália Társaságban is.
Aztán férjhez ment Révai Oszkárhoz, akitől egy lánygyermeke született.

Révai Ilka és kislánya, Éva 1903 körül

A Révai név ismerősen csenghet olvasóinknak. Cserba Júliától megtudtuk, hogy az Eperjesről származó, sokgyermekes családba született Révai Oszkárt valóban rokoni kapcsolat fűzte a jól ismert könyv- és lexikonkiadó Révai testvérekhez. Révai Oszkár és Ilka kalandos élete. 
(Az eredetileg Rosenberg család több tagja 1881-ben Révaira magyarosította nevét.) Oszkár a kor feltörekvő, tehetséges polgárainak egyike volt, a Budapesti Korcsolyázó Egylet oszlopos tagja és fiatalon a Kőbányai Gőztéglagyár Társulat pénztárnoka.

Kezdetben vaskályhákkal kereskedő ügynökként dolgozott, de rövid idő alatt továbblépett, és hamarosan már gyártulajdonos lett. Telephelyét az akkor még külvárosias Retek utcában nyitotta meg – szomszédságában katonai laktanya állt, a Rókus-hegy oldalában a filoxéra miatt elpusztult szőlősök helye pedig még javarészt beépítetlen volt. Termékei hamar keresetté váltak: 1901-ben többek között az ő cégétől rendelték meg a főváros tulajdonába került és újjáépített Károly laktanya (napjainkban a Főpolgármesteri Hivatal épülete) vaskályháit, és számos, vízhevítő készülékkel, gázkandallóval, központi fűtőberendezésekkel kapcsolatos szabadalmát is bejegyezték. 1902-ben ő szállította a Ferenciek terén ma is álló úgynevezett „Királyi bérház” modern fűtőberendezéseit – ekkor már ötven munkást foglalkoztatott.

Az 1904-ben részvénytársasággá alakított cégébe, a „Révai Oszkár fűtőkészülék és fémárugyárba” bevette két testvérét, Izidort és Adolfot is. Bemutatóüzletük a város szívében, az V. kerületi Erzsébet téren volt. Termékeikkel, amelyeket Olaszországba és Máltára is exportáltak, az 1906-os országos vas- és fémipari kiállításon aranyérmet nyertek.

Révai Oszkár cégének újsághirdetése a XX. század elején

A korabeli lapok hirdetései közt rendre ott szerepeltek a Révai termékek, amelyek olykor a gyárról és a szabadalmakról is hírt adtak. A termelés a mai Retek utca–Káplár utca–Fillér utca által határolt háromszögben folyt. „Az egyetlen magyar gázkályhagyár, Révai Oszkár fűtőkészülékek gyára Budapesten ismét tanújelét adta annak, hogy technikai tekintetben a helyzet magaslatán áll, és hogy újítások és javítások terén nemcsak együtt halad a külföldi gyárosokkal, hanem azokat sok tekintetben túl is szárnyalja, aminek bizonyítéka, hogy a magyar gyár a külföldön is igen tekintélyes vevőkörre tett szert” – írta róla a Honi Ipar 1904-ben. A fényes karrier azonban derékba tört: 1907-ben Révai Oszkár súlyosan megbetegedett, és „idegrendszeri kimerültséggel” a rákospalotai Niedermann-féle idegszanatóriumba került, majd a következő évben meg is halt.

Révai Oszkár és Ilka 

Ilkának tehát férje korai halála után kisgyerekes anyaként saját lábra kellett állnia. Németországba ment, hogy kitanulja a fényképészetet, majd 1911-ben a dél-tiroli Meránba költözött, ahol portréfotózásból élt. Az első világháború kitörése miatt visszatért Budapestre, és 1917-ben fotósorozatot készített a harmincéves Kassák Lajosról: ezek a legismertebb, valóban progresszív alkotásai.

A Kassák Múzeum nagyon szépen kivitelezett kiállításán végigkövethetjük, miként élt Ilka önálló nőként az I. világháború után a fővárosban, majd 1927-től Párizsban, ahol lányával együtt ma is nagyon modernnek ható, a kiállításon is megtekinthető ékszereket és iparművészeti tárgyakat készítettek. 1943-ban hazatért, a budapesti gettóba került, és a Dohány utcai zsinagóga tömegsírjában nyugszik. Bár életművének nagy része megsemmisült, és a portréfotózást megújító programját sem tudta végigvinni, pályája mégis egy bátor és érzékeny nő példáját mutatja fel. 

Viczián Zsófia