Pesthidegkút forradalmai

  A helyi, a Pest­hidegkúti Nemzeti Tanács csak két hónappal később alakult meg, azután, hogy egy de­cember 13-án tartott népgyűlés elbocsátotta és kitiltotta a községből Gyulay Sándor főjegyzőt, Lázár Gyula adójegyzőt és Ormai Antal általános iskolai igazgatót. Gyulay és Lázár elfogadta a „népakaratot” képviselő döntést, és távozott a faluból, Ormai azonban hevesen tiltakozott ellene, hiszen mindennapi megélhetése forgott kockán. A Magyar Nemzeti Tanácsnak írott leveléből kitűnik, miszerint 31 éve tanít Pesthidegkúton, munkája ellen panasz nem merült fel, fegyelmi vizsgálat nem folyt ellene, ennek ellenére a népgyűlés határozata értelmében nyolc nap alatt el kell hagynia a községet: „Én a Magyar Nemzeti Népköztársaság tagja vagyok és e mellett ki is tartok” – írta kétségbeesett önérzettel.

Arról nem szól a krónika, hogy a címzett foglalkozott-e panaszával, s levelére kapott-e választ. Arról viszont igen, hogy a község képviselő-testülete december 16-án, Berger János bíró elnökletével rendkívüli közgyűlésen tárgyalta a szóban forgó határozatot. A jegyzőkönyvből megtudjuk, a népgyűlést a helybeli szociáldemokrata párt hívta össze, s december 20-ig adott időt az érintettek távozására, azután pedig nem vállaltak felelősséget biztonságukért.

A közigazgatás december 19-ig működött a régi vezetőkkel és képviselőtestülettel. E napon azonban Berger János bíró, Gutmayer Antal törvényszéki bíró, Welli János községi pénztárnok és Berger Antal közgyám lemondott, a képviselő-testület pedig feloszlott. A közigazgatás működéséért ezután Ármai Lajos helyettes főjegyző, Antal Dezső helyettes közigazgatási aljegyző, Gutmayer Antal helyettes bíró és Eschenbach János helyettes törvénybíró felelt. Hivatali idejük a Tanácsköztársaság kikiáltását követő községi munkás-paraszt- és katonatanács – a direktórium – megalakulásáig, 1919. március 31. tartott.

A helyi direktórium a pesthidegkúti szociáldemokrata párt három tagjából – Németh György kőművesmester, Steinemann János zsellérgazda és Bauer Mihály kőművesmester – állt, s legsürgősebb feladatának a vörös őrség felállítását tekintette, „a rend és a biztonság megóvása szempontjából”. Sőt, ez a „hatalmi szerv” a „tanácsban is képviselhetné magát”  mint katonatanács. A helyi vörös őrséget pedig nem más, mint a helyi csendőrség alkothatná, miután a csendőrök is csatlakoztak „az új áramlathoz”. 

Ezzel, és ehhez hasonló megoldással e sorok írója kutatásai során még nem találkozott. Önkén adódik számára a kérdés: lehet, hogy a vörös őrségnek, e tipikus proletárforradalmi fegyveres testületnek behelyettesítése a helyi csendőrséggel, pesthidegkúti specialitás?

Ráadásul a csendőrség, azaz immáron vörös őrség „jogosult szolgálatában a fegyverviselésre”, ami lehetővé tette, hogy „a helyi forradalmi szervek mellett, mint karhatalom”, szükség esetén fellépjen. A direktórium tagjai azonban nem hagyatkoztak csak e speciális karhatalomra, hanem szükségét látták az önvédelemnek is. Ezért, midőn a fegyvertartási engedélyek kiadásáról tárgyaltak, a maguk és a helyükön maradt tisztviselők, a helyettes főjegyző és az aljegyző számára is utaltak ki engedélyeket: „hogy esetleges ellenáramlat kitörésekor nevezettek a saját személyüket illetőleg biztonságukról gondoskodhassanak. Más egyén fegyvertartási engedélyt elvileg nem nyerhet, amíg a helyzet egészen meg nem szilárdul”. Ám a helyzet nem szilárdult meg, mint tudjuk, sem Pesthidegkúton, sem az országban, a Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén megbukott.

A direktórium működéséről pedig véleményt a legilletékesebb, a tisztségébe visszahelyezett elöljáróság és képviselőtestület – Berger János bíró, a visszahívott Gyulay Sándor főjegyző, Gutmayer Antal, Kretz Ferenc, Klausz György, Ormai Antal, Kellner Gáspár, Thalvieser János, Bauer Mihály, Schiebl Mihály, Keppler György – mondott, jó egy év múlva. Az 1920. no­vember 21-én tartott rendkívüli közgyűlésen elhangzottakról, az „élénk eszmecseréről” irat, sajnos, nem maradt fenn. Az egyhangúan hozott határozat szerint azonban a „képviselőtestület megvizsgálván a fent nevezettek magatartását, megállapította, hogy semmi szabálytalanságot nem talált működésükben, kommunista tulajdonképpen még a direktórium sem volt, s így őket igazolja.” 

CZAGA VIKTÓRIA