Női arcképek Pasarétről

Nőnaphoz kapcsolódó sétát vezetett Pasaréten Őrsi Gergely polgármester. 

Bevezetőként megtudhattuk, hogy a nők történelme sokszor láthatatlan, hiszen évszázadokig a nők feladata elsősorban a fizetetlen munka, azaz a háztartás vezetése vagy a műhely, a kereskedés életének segítése volt – és ez Budán sem volt másképp. Emellett az egykor a kerületünkben általános szőlőművelésben is voltak tipikusan női munkák, mint például a szedés vagy a taposás.

A Körszálló mögött indul a Lorántffy Zsuzsanna út, amely azért kapta ezt a nevet, mert (férjével együtt) egykor a református egyház egyik nagy mecénása volt. Ebben az utcában épült fel 1929-re a Baár–Madas Református Gimnázium, melynek falán egy kifejezetten nőnaphoz illő sgraffitó található, címe: A nő a magyar történelemben. Nem véletlenül készült ide a kép, hiszen az iskola leánygimnáziumnak épült, és a II. világháborúig akként is működött. Ide járt például Szenes Hanna vagy Nemes Nagy Ágnes is.

Női nevek egyébként a városrészeink neveiben is feltűnnek. Mátyás király és a szende juhászné gáláns kalandjának történetét (egykori fogadók nevének nyomán) két helyen is őrizzük a kerületben: van egy Szépilona nevű kis városrészünk, illetve Szépjuhásznénak hívják a Hárs-hegy oldalában lévő gyermekvasút-állomást, illetve az annak tövében átvezető kanyargós utat is. Erzsébet királyné is különösen rajongott a budai hegyekért: az ő tiszteletére kapta nevét a Pesthidegkúti-medencében Erzsébettelek és Erzsébetliget is. A résztvevők még hozzátették: ha nem is városrész, de a Margit-negyed is női nevet visel.

A Körszálló előtti találkozóhelytől a Vasas sportközpontjához vezetett az utunk. A polgármester az épület lépcsőin állva a köztéri női szobrokról beszélt: ezek többsége nem egy valós személynek állít emléket, hanem stilizált alakként jelenik meg. Ilyen például a Korsós nő a Nagy Lajos téren vagy az Anyai szeretet és a Lángot tartó lány című alkotás a Vérhalom téren, és ilyen a sportközpont előtt álló szobor is. Pedig lenne kiket megmintázni: a Vasashoz olyan kivételes női sportolói karrierek kötődnek, mint Gyarmati Olga atlétáé, Korondi Margit és Gulyásné Köteles Erzsébet tornászoké, Szász Emese vívóé, és itt indult Nagy Tímea olimpikonunk sportkarrierje is. Körmöczy Zsuzsa nevét nemcsak emléktábla, emlékoszlop és utcanév örökíti meg itt, hanem ő a névadója a Vasas teniszcentrumának is, hiszen minden idők legsikeresebb magyar teniszezője volt, és 2015 óta posztumusz díszpolgárunk is.

 

 

Ezen a helyszínen említette még a polgármester a Pasaréti út szemközti oldalán élt Landesmann Olgát, Jávor Pál feleségét is, akinek Körmöczyhez hasonlóan a vészkorszak alatt zsidó származása miatt bujkálnia kellett. 

A séta következő három állomása a Júlia utcában volt, amely Pasarét egyik legrégebbi utcája. Több női nevet viselő utcánkhoz hasonlóan itt sem tudjuk, pontosan kiről is lehetett elnevezve. Pedig épp egy Júliáról szó is esett: Szabó Magda híres regényének Emerencéről, aki a 7-es szám alatt élt (és a valóságban Juliska néniként ismerte mindenki). Az írónő 1960-ban költözött Pasarétre, és Az ajtó című regénye világszerte ismertté tette ezt a környéket. A séta egyik résztvevője személyes emlékeket is megosztott Szabó Magdáról és a „valódi Emerencről”, no meg Viola kutyáról, aki a valóságban fekete volt, nem pedig zsemleszínű, mint a regényből készült filmben.

 

Az utca másik híres írónőjéről, Szepes Máriáról is hallhattunk a 13-as szám előtt, aki bár leginkább a (női főszereplővel bíró!) Pöttyös Panni-könyvekről híres, valójában egy nagyon gazdag ezoterikus irodalmi életművet is hátrahagyott, és akinek több Karádi Katalin-film forgatókönyvét és dalszövegét is köszönhetjük (például a Ne kérdezz, ki voltam című slágert). Érdekes egybeesés, hogy mindkét Júlia utcai írónő magas kort ért meg, és mindketten 2007-ben hunytak el.

A közelben, a Pasaréti út 39-es szám alatt lakik kerületünk egy másik női díszpolgára, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye és életművének gondozója. Idő hiányában ezt az állomást ez alkalommal nem kerestük fel, de hallhattunk az ő gazdag pályájáról is, amely sok Pasaréten élő művész szakmai életútjával fonódott össze. Szintén kimaradt Tábori Nóra otthona, akinek a Házmán utcában emléktáblája van, és akinek alakját és felejthetetlen alakításait is őrzik a környékbeliek az emlékezetükben.

A séta következő állomása Szilágyi Erzsébet szobra volt, amely sajnos olyan eldugottan áll a fasorban, hogy sok, évtizedek óta itt lakó kerületi is csak most látta először. Szilágyi Erzsébet 1458-tól fia, Mátyás királlyá választásától haláláig ideje nagy részét Budán töltötte, itt, az úgynevezett Kunc majorban, a mai Budenz út környékén.

A fasor névadóját ábrázoló szobrot egy női művész, Lesenyei Márta alkotta meg, Szilágyi Erzsébetet fenséges, megközelíthetetlen, hős asszonyként ábrázolja, akiben ugyanakkor ott van az anyai aggodalom. Az eredetileg díszkútnak tervezett művet 1971-ben állították fel jelenlegi helyén.

A nőnapi pasaréti séta utolsó előtti állomása Gobbi Hilda egykori Pázsit utcai otthona előtt volt. A színésznő vízivárosi lánynak született, és az ötvenes évek elején már ismert művészként költözött a Pázsit utca 6. szám alatti földszintes házba. „Mikor Gobbi bekanyarodott autójával az utcába, hármat dudált, ez azt jelentette: Gizike, nyisson kaput!” A polgármester azt is felidézte, hogy a sok, környéken lakó művész esténként a Kislugasban gyűlt össze (később Lugas étterem a Szilágyi Erzsébet fasor 77. alatt, ma a helyén épült fel a Fausto’s étterem). Ezen a helyszínen is akadt a séta résztvevői között olyan emlékező, aki még személyes történeteket tudott mesélni a művésznőről. Gobbi 1961-ben költözött el innen a közeli Orsó utca 41.-be, egy tágas villába. 

Bár már nem volt idő felkeresni a helyszínt, de szó esett Pécsi Eszterről, Magyarország első női mérnökéről is, aki (férjével, Fischer József építésszel) a hazai modern építészmozgalom egyik jelentős tagja volt, és akinek keze nyomát közel húsz épület viseli Budán. Alakjukat idézi meg az idén Oscar-díjjal is jutalmazott A brutalista című film is.

Soós Nóra

A séta a Volkmann utcában végződött Győri Márton és Soós Nóra otthona előtt, akik a kapuban köszöntötték a közel százfős sétáló közösséget. Azt is megtudhattuk, hogy a festőnőnek hamarosan, április 11-én nyílik tárlata a Képező Galériában.

Végezetül, mielőtt még minden résztvevő egy szép tulipánnal hazaindult volna, Őrsi Gergely egy olyan egykori pasaréti szomszédunkra hívta fel a figyelmet, aki se kiemelkedő művész, se jómódú arisztokrata nem volt, mégis számos ember őrzi emlékét szívében: Aranka nénire (és Béla bácsira), a virágárus(ok)ra.

Hiszen ahogy ez a séta is megmutatta, számos kivételes, emlékezésre méltó női élettörténetünk van Budán: legyen szó különleges alkotókról vagy éppen egyszerű, hétköznapi emberekről.

Viczián Zsófia