1956 egy II. kerületi fotós mérnök szemével

Az egykor úttervező mérnökként dolgozó 93 éves Vilmos bácsi születése óta a II. kerületben él, soha nem akart innen elköltözni. Mint mesélte, az Áldás Utcai Általános Iskolában tanult, útban hazafelé pedig gyakran felkereste édesapja anyukáját, akit hegyi nagymamának hívott, mert a Szemlőhegy utca 14.-ben vezetett vendéglőt. – Itt mindig ihattam egy málnaszörpöt valódi szalmaszállal, amit a szörppel a pohár oldalára tapasztottak.

Vilmos bácsi tízéves korában keresztanyjától kapta első, Kodak típusú fényképezőgépét. Aztán minden karácsonyra fényképezőgépet kért. Idővel megtanulta előhívni is képeit, többek között ennek köszönhető, hogy 56-ban készített fotói megmenekültek. – Harminckét évesen éltem át 56-ot feleségemmel és két gyermekemmel. Előlük titkoltam, hogy hol járok a városban, falak mögé bújva fotóztam az eseményeket – emlékezett. Mint mondta, a II. kerületben is készített fényképet, például a forradalom leverésének egy hónapos évfordulóján, december 4-én. Ezen a napon a BBC magyar nyelvű adásában és a Szabad Európa Rádióban arra kérték az embereket, hogy a megszállás ellen otthonmaradással tiltakozzanak, és senki ne menjen az utcára. – Az egyik képemen látszik, hogy rengetegen állnak sorban a Margit körúti pékség előtt, a következő képet 14 órakor készítettem, a felhívás után, ekkor már teljesen kihalt volt az utca – magyarázta a fényképeket lapozva. 

Az utcákat járva sok veszélyes eseményt élt és örökített meg. Október 25-én a Kossuth Lajos téren maga is ott volt a „véres csütörtökön”. – Összegyűltek az emberek megünnepelni, hogy megszabadultak a megszállóktól, de a környező házak tetején az ÁVH-sok géppisztolyokkal, géppuskákkal felfegyverezve álltak, és délelőtt fél 11 körül elkezdték lőni őket. Becslések szerint kétszázan haltak meg a téren, köztük a legjobb barátom, Gyurkovics János, a híres operaénekesnő, Gyurkovics Mária öccse – emlékezett. Mint mondta, barátját a Rákóczi-szobor talapzata mellett lőtték le. – Én azért menekültem meg, mert kifogyott a fényképezőgépemből a film, ezért elszaladtam utánpótlásért, és mire visszaértem, a barátom már ott hevert a földön. Óriási veszteség volt.

1956. október 24. délelőttjén a Margit híd budai hídfőjénél az emberek a forradalom állásáról tudakozódnak

Az ’56-os eseményeket megörökítő képeket, negatívokat vidéken, egy balatonföldvári gyógyszerészcsalád házában rejtette el. – Jól ismertek, mert én csináltam annak idején a 7-es út balatonföldvári szakaszának a korszerűsítési tervét, majd utána az autópálya tanulmányterveit is magam készítettem, megbíztak bennem. Visszatérve a képekre: veszélyes lett volna megtartani őket. Egy ismerősöm például beadta a negatívjait az Ofotértbe, de soha többé nem kapta őket vissza. Mivel én magam hívtam elő minden fényképet, így megmenekültek.

Egy hónappal a forradalom leverése után, december 4-én az emberek sorban állnak a Margit körúti pékség előtt. A rádió otthonmaradásra biztató felhívására 14 óra után már teljesen kihalt az utca 

Hámori Vilmos fényképeit évekkel ezelőtt kiállították a Magyar Nemzeti Múzeumban. Fotóit és negatívjait a Történeti Fényképtár archiválta, aki kíváncsi rájuk, bejelentkezés alapján megtekintheti őket (bővebb információ: hnm.hu/hu/gyujtemenyek/torteneti-fenykeptar ).

Novák Zsófi Aliz