Pékség, csárda, korcsma, vendéglő, terasz

Az épület – eredeti díszeitől, kerékvetőjétől megfosztva – ma is áll a Margit körút 14. alatt. Rajta tábla: kiadó vagy eladó.
A környék földszintes korszakának utolsó tanúja, 1812-ben copf stílusban épült, id. Eckermann József tervei szerint, építtetője Géb Lipót pékmester volt. Nem tudható pontosan, mikortól működött korcsma-vendéglő az épületben, s vajon tényleg járt-e ide Vörösmarty Mihály. Az meg városi legenda lehet, miszerint e hely a nagy költő pipájáról kapta a nevét; a költőfejedelem ugyanis inkább szivarozott... De lássuk a dokumentálható tényeket!

A budai Kispipa a szemközti sarokról a harmincas években – részlet Slevenszky János vendéglős képeslapjáról /Fortepan/

 

Vendéglő nyílik a Margit körúton

1900. március 23-án adja hírül a Budapesti Hírlap, hogy özv. Brannauer Mátyásné Kersáncz Ferencnek és nejének adja el a Margit körút 14. alatti ingatlant 49 ezer koronáért, ami tekintélyes összeg. 1902. november 1-jén, ugyanebben a napilapban, a következő hirdetés jelent meg: „Tiszteletteljesen értesítem a n. é. közönséget, (…) hogy a II. ker. Margit-körút 14. számú házban a Budai Kispipához címzett vendéglőmet folyó év november hó 1-én délután 5 órakor megnyitom. Saját termésű és személyes felügyeletem mellett szüretelt boraimat és a legjobb kőbányai sört fogom mérni. Konyhám hírneves, s így a vendéglős minden kötelességének szigorúan eleget fogok tenni, hogy vendégeim minden irányban jól érezzék magukat. Szíves látogatásukat kérve tisztelettel: Kersáncz Ferenc székesfőv. közvágóhidi volt vendéglős”.

A következő év május 5-én pedig a kerthelyiségbe, „egy kis paradicsommá átalakított kies üdülőhelyre” invitál a vendéglős, és megtoldja ihletett szavait a zamatos magyar konyha, a pénteki halászlé, ráchal és túrós csusza ígéretével.

 

Pestiek kedvenc kirándulóhelye

1904. április 3-án Kersáncz Ferenc még megtalálható a Budai Katholikus Kör iparral és kereskedéssel foglalkozó tagjainak sorában, de június 4-én árvereznek nála „vendéglői szerelvényeket és más ingóságokat” 840 korona hátralék miatt, és ugyanez év szeptemberében Ulbert Károlynéra száll a ház 40 600 koronáért, tehát kevesebbért, mint amennyiért Kersánczék vették négy évvel korábban. (Ulbertné férje neves építész volt.) Az ingatlan nem sokat melegedik Ulbertéknél. 1908-ban óriási haszonnal adják tovább Luthyen József és nejének, akik toldalék építésére kérnek engedélyt, s a ház még 1928-ban is a tulajdonukban van.

Nem ők üzemeltetik. 1906 szeptemberétől Ligeti Imre neve tűnik fel, aki akkor már – csakúgy, mint elődje – ismert volt a szakmában. Pestiek kedvenc kirándulóhelyeként, jó magyaros étellel és itallal hirdeti vendéglőjét, ám valamiért hat év múlva Ligeti elköszön, és átadja a budai Kispipát Crisán és Nereáncz uraknak, akik 1912 novemberében a szokásos csütörtök esti disznótorra hívják fel a közönség figyelmét. (Ligeti pedig két évet pihen, majd a Fő utca és a Vitéz utca sarkán nyitja meg Werbőczyhez címzett éttermét.)

Crisán és Nereáncz urak csak két éven át viszik a házat, ugyanis 1914 januárjában Molnár János bejelenti, hogy megvette a vendéglőt, és felhívja az esetleges hitelezőket, hogy követeléseiket január 18-ig szíveskedjenek közölni.

 

Az első világháború után...

Arról, hogy az I. világháborút hogy vészelte át a ház – és meddig Molnár János vendéglőssel –, nincs adatom. A trianoni békeszerződés utáni évben, 1921-ben már biztosan Fórika Antalé a Kispipa, kiről is ezek a bizalomépítő sorok jelennek meg a Budai Napló egy 1922-es számában: „Kispipában vacsorált legutóbb a budai társadalom néhány kiváló tagja, és örömmel regisztrálták, hogy e disztingvált, régi kedves éttermet a mostani tulajdonos, aki állami tisztviselő, nagy szakértelemmel, kitűnően vezeti, és újból magas nívóra emelte ezt a régi, jóhírű helyiséget. A pompás cigányzenén és az ízletes fogásokon kívül megállapítható az is, hogy a látogató közönség minden tekintetben harmonizál a helység nievau-jával”. Majd a Szózat című lap 1923. évi karácsonyi száma így lelkendezik: „Fórika mester, a kocsmáros a legszalonképesebb budai vendéglős (…) ma egyike azoknak, akik legjobban értenek a jó konyhához meg a jó borhoz. Aki Fórikától viszi haza hitestársához a jókedvet, sohasem goromba, mert tiszta a bor és zamatos az ital, pálinkát pedig a budai »Kis pipában« senki sem iszik.” Ám úgy tűnik, az üzleti terv mégsem volt tökéletes. 1926 januárjában csődön kívüli kényszeregyességről, majd augusztusban vendéglői berendezés és más ingóságok árverezéséről ír a Budapesti Közlöny.

1925 novemberétől azonban már új vállalkozó, Mihály Gyula próbálkozik. Az ő működése sem volt zökkenőmentes. Az 1927. februári közlönyben 6355 pengő érték lefoglalásával járó árverésről olvashatunk, ám ugyanez év karácsonyán az Újság című napilap már újra ünnepli a Kispipát: „…aki egyszer belekóstolt a Budai Kispipa házias, ízletes, kitűnő főztjébe (…), az soha nem lesz hűtlen ehhez az úrilevegőjű szórakozó és vacsorázóhelyhez. Árnyas, gyönyörű kerthelyisége tavasztól őszig a főváros legválogatottabb társaságának találkozóhelye”. Ezt követően – az időközben kitörő gazdasági világválság dacára – Mihály uram egy ideig még állja a sarat. Egy 1930. júliusi hirdetése így szól: jó konyha, jó bor, olcsó ár, nagy adag, kerthelyiség. Farkas Béla muzsikál. A viharfelhők ugyan már gyülekezhettek, mivel de­cemberben 1360 pengő becsértékű vendéglői berendezés és más ingóságok árverését hirdetik meg a házban. De a vendéglős egy ideig még próbálkozik. Új prímással is. Ám miközben a következő év nyarán már Újpesti Kolompár Aladár, a kis Pöpö muzsikál, Mihály Gyula vendéglős 1931. június 21-én vagyontalansági esküt tesz, ami ugye, több mint baljós fordulat.

De a kis Pöpö művészetét sem élvezhette soká a nagyérdemű a Margit körút 14. alatt. Előbb Winkler és Szendrő, aztán Kurina Simi majd Balog Bandi nótás cigány váltja őt és egymást röpke egy év alatt, 1931 júliusától már új vezetéssel – húzza alá egy hirdetés, mely pormentes virágoskertet, kitűnő konyhát, polgári árakat, élő halból halászlét ígér… Mihály Gyula pedig bajba kerül. Házbérre fordította a főpincér banki kölcsönből letett 2000 pengő óvadékát, amit sikkasztásként értékelt a bíróság.

Egy 1932. augusztusi reklámszöveg (Esti Kurír) fényesen átalakított budai Kispipát emleget. Az átalakító Slevenszky János, aki jól vezethette a helyet, mivel 1942-ben még őt nevezi meg a Dreher Serfőzde, mint akinek Margit körúti vendéglőjében is csapolják egy különlegességüket, a téli sört. Slevenszkyt még az 1943-as telefonkönyvben is megtalálhatjuk a Kispipa tulajdonosaként, s nevét rányomatta a cikkünket illusztráló képeslap hátoldalára.

A Kispipa kerthelysége az 1930-as években - részlet Slevenszky vendéglősképeslapjáról

 
Csárda és terasz

1945. szeptember 23-án már nem a Margit körút, hanem a Mártírok útja 14. alá hirdeti gyűlését a Polgári Demokrata Párt, majd 1947-ben a Budai Építőiparosok Anyagbeszerző és Termelő Szövetkezete is ide várja tagjait, de a vendéglőt nem említik, fsz. 1. áll a felhívásukban. Erre egy kilenc évvel későbbi, a Paksi Halászcsárda közelgő megnyitásáról az Esti Budapestben beszámoló hír ad magyarázatot. A Budai Kispipa, ahol most serény építkezési munka folyik, évekkel ezelőtt bezárt, s az utóbbi időben raktárnak használták – írják.

A Paksi Halászcsárda 1963-ban /Fortepan/

A hivatalos megnyitót 1954. december 29-én tartották, s ezt követően – ha hullámvölgyekkel is – egy öt évtizedes, sikeresnek mondható korszak köszöntött e sokat látott vendéglátóhelyre. Nyitás után ugyan előfordult halhiány, egy riportban azt is panaszolják, hogy borból sem kapnak eleget (később többször kerestek konyhafőnököt, „kiváló képességű” szakácsot, idegen nyelven beszélő felszolgálót), de a Paksi Halászcsárda hamar népszerűvé vált, egy időben a nyugati turisták körében is. Nem csupán cigányzene szólt itt, de tánczene is, volt idő, hogy este tíztől hajnali háromig. 1957 májusának emlékezetes eseménye, hogy a Dunából kifogott óriásvizából „mintegy 500 adag vizaszelet került kimérésre”. 1962-ben felelevenítik az 1838-as nagy árvíz után hagyománnyá lett krumplibúcsút, 1966-ban Paksi Hal Ételbár is hirdeti magát, sült keszeget, marinírozott és rántott pontyot, halkocsonyát, haltöpörtyűt és persze halászlét kínálnak.

A Taxisok Lapja 2003 márciusában még forgalmas helyként említi a csárdát, 2006 decemberében azonban a már jó ideje újra Margit körút névre hallgató úton megnyílik a Menta Terasz, melyről a Pesti Műsor ítésze így vélekedik: „…itt bizony nem egy hétköznapi vendéglátóegység, hanem komoly ambíciókkal bíró brand van születőben. Mintha csak az A38 kisebb testvérét vetette volna partra a Duna”.

Jó ideje, hogy a Menta Terasz is bezárt. A több mint kétszáz éves épületet bérlésre, eladásra kínáló befektető meggyőződése, hogy van az az üzleti terv, amit követve Bel-Budának ez az egyedi vendéglátótere újra felvirágoztatható. Ehhez azonban – mint mondja – elkelne némi hatósági segítség is. A Margit körút 14. elé áruszállítás idejére sem lehet behajtani, ott parkolni, ami igencsak nehezítő körülmény. Pedig terveket is készíttetett a ház felújítására. Úgy érzi, a környék múltjának ez a maga nemében utolsó tanúja megérdemelné, hogy ne egy sokemeletes háznak adja át a helyét. Bízik benne, hogy a Margit-negyed projekt keretében ismét látókörbe kerül az épület, és újra visszatér az élet az évszázados falak közé. 

Az Élet és Irodalom 1983. költészet napi számában a II. kerületben élő Weöres Sándor Paksi Halászcsárdában címmel közölt verset. Kívánjunk a tradíciókat folytató újjászületést a Margit körút 14.-nek az ő két sorával:

A Paksi Halászcsárdában hát írjunk hosszabb sorokat ha nem hozzák a söröket se pedig a borokat.

Balázs István