„A korcsolyázás a demokráczia sportja”

Felhívására senki sem jelentkezett, ezért személyesen győzködte barátait. Végül 1869. december 2-án tizenöt „előítélet nélküli” taggal megalakult a Pesti Korcsolyázó Egylet. 
„A jégsport csak pár éve honosult meg nálunk, és szívesen elismerjük, hogy e részben a korcsolya-egyletet illeti meg a legfőbb érdem. Tagjai – buzgó, galánt, életrevaló fiatal emberek – oly ügyes propagandát tudtak csinálni a sport e testet-lelket üdítő nemének, hogy ma már az egylet sima jégpályája légyottja a fővárosi közönség azon részének, melyet egyébkor csak a zártkörű tánczvigalmakon és nagy hangversenyeken szoktunk együtt látni a redoute gázcsillárai alatt. És mindamellett […] a korcsolyázás a demokráczia sportja. Nemcsak azért, mivel bizonyos vagyoni helyzetet nem föltételez […] hanem azért is, mivel a jég hátán érintke­zésbe […] hozza a társadalom különböző osztályait egymással. Ez […] olyan sport, melyet […] űzhet […] mindenki, a kinek egy pár korcsolyája s egy belépti jegyre való pénze van” – tudósított a Vasárnapi Újság 1874 telén.

A hirtelen megnövekedett igénytől fellelkesülve a szintén 1869-ben alakult Budapesti Budai Torna Egylet vezetői úgy határoztak, hogy a főváros budai oldala sem maradhat jégpálya nélkül, és megteremtik az itteni lakosoknak is a korcsolyázás lehetőségét. Megszerezték a Széna tér melletti Christen téglagyár telkét, és helyén, a „Gödörben” alakítottak ki a jégpályát. A BBTE hamarosan ezerötszáz klubtagot számlált.
„Élükön a századforduló idején Demény Károly állt, akit amellett, hogy posta- és távírda-igazgató volt, a legkitűnőbb korcsolyázók között tartottak számon. A kortársak elismerően nyilatkoztak a jégpályáról, és kiemelték azt is, hogy a szélvédett terület miatt sokkal jobb a jege, mint a pesti »vetélytársé«. Hamarosan tágas épületet emeltek, amely mind a polgárok, mind a főúri vendégek kényelmét kielégítette. […] Az épületben melegedő, társalgó, ruhatár, büfé működött, valamint orvosi és irodai szobák is helyet kaptak benne, sőt, külön korcsolyafelkötő helyiségek álltak a női és a férfi vendégek rendelkezésére. Az emeletet úgy alakították ki, hogy a szórakoztatásról gondoskodó katonazenekar tagjainak kellő helyet tudjanak biztosítani. Az épület mellett, a jégpálya szélén külön korcsolyakötő terasz várta a sportolókat” – írja Balázs Attila.

Gyakran lejött pár körre a Németvölgyből Szollás László világbajnok műkorcsolyázó, a Sportkórház későbbi sebész főorvosa, de a szájhagyomány szerint a tér későbbi névadója, Széll Kálmán miniszterelnök is korcsolyázott itt unokájával. A jégpálya 1938-ban szűnt meg, amikor elkezdték építeni a villamos végállomását. Képessy Imre szódásmúltkutató azonban megőrizte nevelőapja utolsó idényjegyét:
„Eckert Rezső 1922. március 24-én született az Új Szent János Közkórházban. Ott is keresztelték meg a római katolikus plébánián. Később családja a vezetéknevüket belügyminiszteri engedéllyel Mártonyira változtatta. Édesapám 1945-ben meghalt, Mártonyi Rezső pedig öt év múlva elvette özvegyen maradt édesanyámat, és a második apám lett. Amikor az ikertestvéremmel még általános iskolások voltunk, sokszor elvitt bennünket korcsolyázni és szánkózni. Ekkor mesélte el, hogy ő még sokat járt a BBTE sportpályájára korcsolyázni. A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban tanult. A Szász Károly utca 6. számú ház földszintjén lakott szüleivel. Szerette a komolyzenét, szépen hegedült. Orgonaépítő akart lenni, de közbeszólt a világháború.”
Verrasztó Gábor

Fotó: Fortepan