Szolgálat minden körülmények között

Klebelsberg a régi épületegyüttest „vegyes stílusú jegyekkel szerencsésen összehangolva, kastéllyá varázsolta. A parkot természetes formájában, kis patak, híd, rózsakert telepítésével, ritka fák ültetésével díszkertté alakította át. Az egész területet kőfallal vette körül.”
Különleges értéket képviselt a négyezer kötetes könyvtár, a könyvtárszoba nagyjából épen maradt tölgyfaborításán még ma is kibetűzhető a család jelmondata: toga et sago, (polgári) ruha és (katona) köpeny, amely úgy értelmezendő, hogy szolgálat minden körülmények között.
A családtagok igyekeztek ennek a szellemiségnek megfelelni, Klebelsberg Kunó unokahúga, Hekler Melitta így írt erről: „Még mi gyerekek is lemerevedtünk a családi vacsorákon. Szótlanságra kárhoztatva, a márványkandalló mellett bambán lapozgattuk a kezünkbe nyomott képes bibliát, míg a szellemi titánok, Klebelsberg, apósa, valamint Kováts Gyula (udvari tanácsos, egyetemi tanár, akadémikus) és sogóra, Hekler Antal (régész, művészettörténész és szintén akadémikus) fel s alá száguldozva a szobákon keresztül váltották meg a világot és a magyar kultúrpolitikát.”
Az 1932-ben, ötvennégy évesen megözvegyült Botka Sarolta Márta húgával 1949 tavaszáig háborítatlanul élt a hidegkúti kastélyban, akkor az állam lefoglalta az épületegyüttest, egy-egy szobát hagyva nekik. Decemberben azonban végleg kilakoltatták őket, az ideiglenes szálláson Botka Márta meghalt, az 1951. július 15-én a nyugdíjától is megfosztott Klebelsbergné számára pedig egy Okány melletti tanyát jelöltek ki kényszerlakhelyül.
Két év múlva Hamvas Endre csanádi püspök közbenjárására Szegedre költözhetett, ahol nem sokkal halála előtt fejezte be visszaemlékezéseit. Az Életutunk csak három évtizeddel később, 1992-ben jelenhetett meg. Gróf Klebelsberg Kunóné szeretettel, ugyanakkor tárgyilagos pontossággal idézi fel benne múltba veszett otthonát:
„Belépek az íves kapun a hatalmas négyszögletes udvarra, és körülnézek. Három oldalán épületek. Szemben a mi kúriaszerű oszlopos tornácos házunk, balra az anyám lakta villa nagy kilátású magas faerkélyével s egy földszintes hosszú ház. A negyedik oldalát műkőoszlopos, virágba borult pergola zárja le. Az udvar közepében, süllyesztett füves táblában szobrász alkotta puttók tartanak virágokat, s a ház előtt olaszos vasíves kőkút áll. Azon is futórózsák, mint mindenütt, föl a tetőkig. A tornác közepén bejutok a hallba, melyből falépcső vezet a fönti hálószobákhoz. Onnan tovább jutok a középső magasított szalonba. Szemben a teraszajtó és két hatalmas ablak, azokon s a bejáróajtón piros selyemfüggönyök, üvegcsillár, jobbra a fehér márványkandallón sévres-ibisquit (matt porcelán) csoport, körülötte hímzett virágos fotelok (saját hímzésem). Mennyi melegséggel, emlékkel fogad jobbra a könyvtárszoba barna faburkolatával, mennyezetével, polcokkal. A 4000 kötet szépen bekötve, szeretettel rendezve körül, egészen a tetejéig.

A kis patak, túlfolyó szikláján csobogva rohan le liliomos partja közt, majd a nagyárokban továbbsietve s még kisebb források fölvétele után Óbudáig ér, ahol a Dunába ömlik. Ősrégi, vastag törzsű fűzfa, jegenyék, hársfák tartottak árnyékot, melyekhez jó férjem ültette fenyők nemsokára csatlakoztak, tövükben az egész kertet elárasztó illatos erdei ciklámenekkel, melyek oly tömegesen virítottak. Minden, minden külön szól hozzám. Járom a gyümölcsöst, itt a kedvenc almafák, a körték, mézédes reine Claude-ok (Klaudia királynő - ringlószilva), szilvák, barackok – Istenem, milyen szép is volt boldogsággal a szívemben ott élni!”
Az államosított épületben a Szakszervezetek Országos Tanácsa üdülőt és iskolát működtetett, miközben a kastély állaga folyamatosan romlott. Utolsó lakói a Szent Rókus Kórház Pszichiátriai Osztályának betegei voltak, ekkor a berendezést az új funkciónak megfelelően átalakították. A kórház könyvtárát az egykori dolgozószobában helyezték el, a művészien faragott bútorok ebben a helyiségben a kilencvenes évekig megmaradtak.
Klebelsberg kastélya az egészségügyi intézmény kiköltözése óta üres, állapota siralmas: tetőszerkezete több helyen sérült, a beázások miatt a szobák mennyezete néhol beszakadt. Az időjárás viszontagságai és a hajléktalanok ténykedése miatt a műemlék épület szinte összes ablaka kitört, berendezése (a könyvtár faburkolatának kivételével) teljesen megsemmisült, sok helyütt még a parketta, a kövezet is hiányzik. Néhai lakóira csak a pusztulástól megmenekült grófi címer emlékeztet a főépület homlokzatán. 
Verrasztó Gábor