A Széll Kálmán tér ikonja 74 évig szolgált

A több mint hét évtizedes időmérő eszközt a a Kiscelli Múzeum Műszaki Gyűjteményben helyezték el, de ősztől egy időszaki kiállítás része lesz 

Az órát 2000 környékén majdnem leszerelték, míg végül a működtetés költségeit a II. Kerületi Önkormányzat magára vállalta, ennek köszönhetően működhetett tovább még közel másfél évtizedig – egészen január végéig, amikor is a tér átépítése miatt a Kiscelli Múzeumban helyezték el.

A Széll Kálmán téri óra eredeti helyén a villamosfordulóban, virágokkal és reklámtáblákkal övezve 1941-ben 

Miután áttelepítették a Pasaréti útra a Budapesti Budai Torna Egylet sportpályáit, 1941-ben elkezdték a Széll Kálmán teret modernizálni. Megépítették a villamosfordulót, az Olasz fasor elejénél a buszpályaudvart, akkor készültek a váróépületek és a postapalota mögül levezető lépcsőhíd is. A tér közepére virágágyással körülölelve egy túlméretezett bakterlámpára hasonlító órát állítottak, amely 74 évig szolgálta a budapestieket, miközben kultikus tárggyá vált. 

A négy számlappal ellátott óra az első évtizedekben csupán a pontos időt mutatta, tartóoszlopát reklámfelületként használták. Kedvelt találkozóhely 1971-ben lett belőle, amikor a metróépítkezés miatt „szabadplaccra” helyezték, és ácsorogni is lehetett alatta. Kezdetben a működéséhez szükséges jelet a közeli Krisztina telefonközpontból kapta. A finanszírozást az akkor alakult Centrum Áruházak vállalta. A hatvanas évek közepétől a fiatalok egészen a nyolcvanas évek végéig a Moszkva téren találkoztak hétvégenként, hogy itt szerezzék be az információkat az aktuális házibulikról: 

„Nyolcadik után a baráti brancsból négyen együtt maradtunk, lementünk a Moszkvára, és mindenki hozott új arcokat. Schreiber Laci a móriczosokat, Barangó a ságvárisokat, én meg a toldysokat. Eleinte nem is volt lány. Úgy képzeltük, hogy felnőttek lettünk, a Moszkva térig már nem látnak el sem a szüleink, sem a tanáraink, a magunk urai vagyunk. Azért mégis voltak ott olyanok, akik vigyázó szemeiket ránk vetették. Nem úgy köszöntek, hogy „szerbusz, fiam”, vagy hogy „Előre, pajtások”, hanem azt mondták: „Jó estét kívánok, a személyi igazolványokat kérem ellenőrzésre!” – emlékszik vissza Kabai József újságíró. 

Az akkori karbantartást a Posta Alközponti Üzem végezte. A technika fejlődésével az óra előbb saját 220 voltos vezérlést kapott, majd amikor lehetőség nyílt rá, DCF rádiójeles vezérléssel látták el. Az óra működtetése a kilencvenes évektől azonban többször nehézségbe ütközött a főváros és a kerület közötti tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt, és ez időszakos leállásokat is eredményezett. Az óra üzemeltetésének havi költségeit végül a II. Kerületi Önkormányzat vállalta magára, és ennek köszönhetően működhetett tovább még közel másfél évtizedig az ikonikus óra. A szerkezetet kétszer újították fel.

A január 28-án leszerelt órának nemcsak fontos találkozóknál, randevúknál, hanem utazás előtti búcsúknál is meghatározó szerep jutott a téren. A több mint hét évtizedes időmérő eszköznek már csak valószínűleg a szekrénye eredeti, a számlapjai és a szerkezete teljesen modernek. Az óra technikatörténeti értékénél tehát sokkal nagyobb a helytörténeti jelentősége. 

A Moszkva/Széll Kálmán tér ikonját a tulajdonos cégtől még a leszerelése előtt megvásárolta egy magánszemély, és tartós letétbe adta a Kiscelli Múzeumnak. Rostás Péter a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy az órát a Műszaki Gyűjteményben helyezték el, ősztől pedig egy időszaki kiállítás részeként meg lehet majd tekinteni, de küzdenek az oszlopért is, amely kezdettől fogva tartotta a szerkezetet.

Az óra helyére kerülő műtárgyat kivitelező kft. vezetője, Baróthy Anna munkájukat egy vállalkozási keretek között működő művészeti platformként jellemezte. A tér rekonstrukcióját végző fővállalkozótól kapták a megbízást, hogy tervezzenek egy olyan köztéri műtárgyat, amely nemcsak betölti a régi óra szerepét, hanem újrafogalmazza annak kulturális jelentését is. A tervezők egy aktív betontárgyban gondolkodnak, a betonból készült műbe épül be az elektronika, ami interaktívan reagál a környezetre. Valószínűleg fényjelekkel hívja fel majd magára a figyelmet, és elképzelhető, hogy okostelefonokkal is tud kommunikálni. A kivitelezők építészeti elemként tekintenek rá, de fontosnak tartják, hogy képzőművészeti mondanivalóval jöjjön létre. 

Verrasztó Gábor