Krasznojarszki fenyők a Rózsadombon

Valamikor 1914-ben – szándéka ellenére – Wihart Józsefet is menetbe állították katonaruhában. Így keveredett bele a Nagy Háborúba, és került az orosz hadszíntérre. 

Przemyśl elestével száztízezren kerültek orosz fogságba, hősünket is a zsúfolt hadifogolyvonatok egyike szállította Szibéria felé. 

Az erődben harcolt Gyóni Géza is főhadnagy öccsével, Mihállyal. Ők is itt estek fogságba, s együtt érkeztek meg Wihart Józseffel 1915 októberében a krasznojarszki orosz fogolytáborba. 1916-ban a hadifogolytábor március 15-ét ünnepelte, amikor az emelvényre lépett a közszeretetben álló magyar költő. Gyóni a „Márciusi akarat” című versével óriási hatást ért el. A feszült csendben ezután elővett egy papírlapot, és olvasni kezdte: „Mikor gránát bőgött, mikor bomba csattant, Mikor ezer ördög fűtött ezer katlant (…)”.Ömlött a szó Gyóni ajkáról, és a végén tapsolt, tombolt a hadifogolysereg. 

Gyóni Géza öccsének, Mihálynak a váratlan halála napok alatt felőrölte a költő – amúgy is – roncsolt idegeit, a téboly 1917-ben a halálba küldte. Tízezres tömeg kísérte utolsó útján. Gyóni Géza koporsójánál a „vengerszkiorcheszter” hadifogoly-zenekar játszotta Beethoven gyászindulóját. Barátai vasabronccsal csavarták körül a derekát, hogyha netán hazai földbe kerülne vissza, felismerhessék. Wihart József tartalékos tiszt is ott állt a gyászoló tömegben.

Valahol Moszkva és Szentpétervár között elindult egy másik élet. A nagykiterjedésű erdőségtől ölelve, egy Vaski nevű településen élt a nemesi rangú Viktor Telegin és felesége, Paraszkéva, akiknek 1897-ben megszületett a második gyermekük. 1908-ban úgy döntöttek, hogy kislányukat, Anna ViktorovnaTeleginát a szentpétervári Szent Katalin-rend iskolájába íratják be. Híres és előkelő intézmény volt ez, ide jártak a kiterjedt Romanov család nagyhercegi rangú gyermekei is. Anna az 1915-ben kiállított érettségi bizonyítvány szerint kitűnő eredménnyel végzett. 

Az 1917-es bolsevik forradalom idején a nemesi származású orosz Anna Telegina és családja a távol-keleti Krasznojarszkba került, ott talált egymásra a magyar fogoly és az orosz üldözött. 1924-ben Szentpéterváron egy római katolikus pap előtt kötöttek házasságot. Egy évre rá – Krasznojarszk és Szentpétervár után – együtt érkeztek Budapestre. A keserédes boldogságban új életet kezdtek, Anna hátrahagyta, József visszakapta régi hazáját. 

Megnyugvást jelentett, és visszahozta életkedvüket fiuk, Ferike születése 1926-ban. Feri 18 évesen, 1945-ben Budapest ostrománál tűnt el örökre. A gyermekét elveszítő házaspár évek múlva Budán keresett lakást. Amikor a Bimbó út 193. számú ház alá értek, Telegin Anna megállt, felnézett a házra, aztán fel tovább, egészen a házat őrző tizenkét óriásfenyő csúcsáig, és nem ment tovább. – Olyanok ezek, mint a krasznojarszki fenyők! Jó lesz itt nekünk.

1956 nyarán költöztek fel Pestszentlőrincről, egy hónappal azután, hogy ebbe a házba költözött Ganczaugh Béla ügyvéd és családja. Alig ismerkedtek meg egymással, kitört a forradalom, és rövid időre már együtt is ültek a pincében.

Wihart József ekkor elmesélte Feri fiának szörnyű történetét: a fiú 1945 januárjában éppen a közelben, a Kapy utca tetején esett el harc közben – a szovjetek lőtték le. Az édesapa ott találta meg a fiú holttestét egy vízaknában; a fiú elhantolásáról nem szól az emlékezet. Ezt a történetet a magyar apa soha nem mondta el az orosz anyának, és a szomszéd is tovább őrizte a titkot. Az édesanya, talán a sors szeszélye folytán, mégis éppen itt talált rá (érzett rá) a végső letelepedés helyére – a fia közelében, ahová a „krasznojarszki fenyők” hívták el.

Anni néni szíve is még egyszer megnyílt a jó szomszédék ötéves kislánya felé, aki aztán hetente háromszor átjárt vacsorázni, teázni. Ötödikes korától Anni néni tanította őt oroszra, az egész iskolában ő lett a legjobb oroszos, tiszta és lágy kiejtését az orosztanárok is csodálva hallgatták. 

Békés és baráti szellemű szomszédságban teltek az évek, amikor az ügyvéd úr 1967-ben megvette Gyóni Géza verseskötetét. A kötetben ismertették a híres költő rövid életútját is, kiemelve a hadifogolytáborban zajló eseményeket és halálának körülményeit. Az ügyvéd a könyvet megmutatta a kedves szomszédnak, aki ott volt Krasznojarszkban, baráti viszonyban a költővel, és részt vett a gyászszertartásán is. Ő beleolvasott, és az egyik oldalnál mindjárt le is tette. Ez állt ott: „Barátai vasabronccsal csavarták körül derekát, ha netán hazai földbe kerülhetne vissza, felismerhessék.” Az egykori hadifogoly élőben mesélte el az ott történteket, mire Ganczaugh Béla ügyvéd a könyv ezen lapjára a következő bejegyzést írta: „A vasabroncs ötletét Wihart József fogolytárs adta.” 

A megözvegyült Anni néni 1969-ben kiutazási engedélyt kért és kapott a Szovjetunióba, hogy meglátogassa Krasznojarszkban élő nővérét. Lesújtó élmény volt látnia a szovjet rendszer kíméletlen pusztítását. Egészsége romlani kezdett – 1970-ben halt meg. Anna Telegina, a cári hűségű, jószívű orosz asszony nem tudta örökbe fogadni a magyar kislányt, bármennyire is szerette volna, a tizenkét óriásfenyő viszont örökbe fogadta az egykori krasznojarszki asszony és odaveszett drága fia történetét. Ha a tanúként itt maradt, ma is élő egykori kislány, ma már nagymama, feltekint a fenyőkre, mindig eszébe jut ez a történet.

MIKLAUZIČ ISTVÁN

(Szerkesztett változat)