A budai hegyek szerelmese

Munkásságának legismertebb eredménye a négy különböző kiadást megért Budai-hegység útikalauz, de környékünk turisztikai feltárásában talán a Remete-szurdok völgy megmentése volt a legnagyobb érdeme.

A Vörös Meteor Természetbarát Egyesület tagjaként is számtalan túrát vezetett a közeli és távolabbi vidékekre, még az Alföld bekapcsolása a természetjáró célpontok közé is szerepelt munkásságában. Egyesülete évkönyveit tíz éven át szerkesztette, kiváló gonddal állította össze a külső érdeklődőnek is számtalan újdonsággal és információval szolgáló kiadványokat. Sokfelé járt, sokat látott, mégis a Budai-hegyek maradt a kedvence, ennek a környéknek a tüzetes megismerését és megismertetését tartotta legfontosabb feladatának. Fő hívatása mellett szinte teljesen kitöltötték idejét a természetjárással kapcsolatos teendők: írás, szervezés, mai értelemben véve lobbizás a turizmus érdekeiért. Jóhiszeműen, bizakodóan még erdész-vadász-turista találkozót is szervezett, de ennél maradandóbb volt a Társadalmi Erdei Szolgálat létrehozása, ami szintén az ő bábáskodásával jött létre.
Sajnos, ezt a szervezetet is bedarálta a későbbi idők hozzá nem értése, és most a természetjárók szervezetileg nem vehetnek részt a természet megőrzésében.

Turista-munkásságának annyi ága és eredménye volt, hogy azt felsorolni is nehéz, talán tenni akarását lehetne kiemelni leginkább. A Remete-szurdokban lévő emléktáblájához ma is sokan ellátogatnak, a róla elnevezett meredek turistaútra azonban már nem mindegyikük vállalkozik. Az egyik nagykovácsi termelőszövetkezet kőbányát nyitott, a völgy délnyugati végén és a tervek szerint jókora darabon semmisítette volna meg a környezetet. Ezen kívül a völgyön átfolyó Ördög-árok az ipari tevékenységtől olyan szennyezett és kellemetlen szagú volt, hogy a kirándulók többsége messze elkerülte ezt a részt. A ma látogatójának már a hajdani kőbánya sem tűnik akkora sebnek, hiszen sok éve megkezdődött a rekultivációja. A patak vizét és környezetét megtisztították, és általánosságban is bekapcsolták a környéket a parkerdőrendszerbe. (Ma a hajléktalanok és az újkori szemetelők okoznak problémát, de a völgy védett lett és megmenekült.)

Az emléktáblát 1978 októberének egyik napsütéses vasárnapján helyezték el.
A megemlékező túrára háromszázan jöttek ki. A gyülekező reggel a máriaremetei templomkert jegenyéi alatt volt: a család, a barátok, az egyesület tagjai és az akkor még meglévő Társadalmi Erdei Szolgálat képviselői, valamint a parkerdő munkatársai is megjelentek. Jó néhányan, szándékuk ellenére, nem tudtak részt venni ezen a megemlékezésen, közülük többen levelet írtak a szervezőkhöz. Ezek közül dr. Thirring Lajoséból idézünk. „Nagy megilletődéssel értesültem az út és emléktábla avatásáról. Korán eltávozott, nagyon szeretett Miklós barátom kimagasló értékű, fáradhatatlanul végzett sokoldalú munkásságának méltó és szép elismerését látom az Egyesület kegyeletteljes cselekedetében.”

Kertész István