Esmond királyfi a II. kerületben

Látott-e a II. kerület 1896 után királyi felvonulást? Azt hinnénk, hogy nem. Pedig Ferenc József millenniumi köszöntését, a Szent Koronát körbevivő hódoló menetet követően volt még egy esemény a város történetében, amely ünnepélyességében hasonló volt, bár főszereplőjének királyi mivolta mindvégig csupán kimondatlan akarat, egy „délibábos álom” maradt. 1928. május 16-án Buda fellobogózva várta Esmond Harmsworth újságírót, az akkorra már egész Magyarországon ismert sajtómágnás, Harold Sidney Harmsworth, másnéven lord Rothermere fiát.

A Daily Mail című angol bulvárlap tulajdonosa azzal vívott ki szinte felfoghatatlan népszerűséget nálunk, hogy 1927 júniusában „Magyarország helye a nap alatt” címmel az európai — köztük a Trianonban Magyarországgal kötött — békeszerződések felülvizsgálatát kezdeményező terjedelmes cikket tett közzé lapjában. Írásának kirobbanó sikere lett; ebben az évben hagyta el az országot az antant katonai és pénzügyi ellenőrző bizottsága, Olaszországgal szárba szökkent frissen kötött barátságunk virága, és mindenki úgy érezte hosszú évek „teljesítési politikája” után, hogy eljött a „magyar ügy” megoldása, azaz a revízió. Ennek felkarolásáért volt hálás a magyar nemzet az angol lordnak, aki hazájában polgári származása, nehéz természete és különcsége miatt az elit köreiben nem élvezett különösebb megbecsülést.



Magyarországon azonban éppen ez idő tájt akut probléma volt a királykérdés megoldatlansága: az egyik nagy tábor a Habsburgok visszatérését kívánta, a másik pedig szabadon akart királyt választani. Ebben a helyzetben merült fel többekben az a mai szemmel képtelennek tűnő idea, hogy jelöljék Rothermere fiát a magyar trónra. Ez a soha nagy nyilvánosság előtt ki nem mondott sugallat az akkori csodaváró hangulatban mégis futótűzként terjedt el az országban, és amikor a fiatal Harmsworth Magyarországon járt, rajongás és csakis uralkodóknak kijáró ünneplés fogadta.

A Rákosi Jenő által Rothermere-ről Radomérra magyarosított Esmond „királyfi” Solymár felől érkezett egy autókonvojjal Budára. A korabeli napilap-tudósító nem felejtette el a körülrajongott vendég vagyoni helyzetét jelző két luxusautót megemlíteni: „…mindegyik kocsi nyolcvan kilométernél is gyorsabban hajtott, jó tempót diktált a két vadonatúj Rolls Royce.” Ez az autómárka már akkor is fogalom volt: a másnapi újságban a Dunlop autógumigyártó cég azzal reklámozta magát, hogy Harmsworth járművei Dunlop „pneumatikon” közlekedtek. A konvoj zöme egyébként a magyar Touring Club autóiból állt, amely éppen ezzel az akcióval igyekezett a nyilvánosság előtt nevet szerezni magának.

A Hűvösvölgybe érve a menet lassított, hogy a vendégeknek lehetősége legyen gyönyörködnie a díszruhás lovas és gyalogos rendőrök tisztelgésében és a fővárosi erdőőrök sorfalában. Öt perc híján öt óra volt, amikor a karaván a Balázs vendéglőhöz ért. Itt cigányzenekar zendített rá, a két Rolls Royce-nak pedig lehajtották a tetejét, hogy immár mindenki láthassa a várva várt vendéget. A Hűvösvölgyi úton befelé a környék tehetős automobiltulajdonosai is csatlakoztak a kocsisorhoz, és ettől kezdve száz meg száz autó kísérte tülkölve, berregve a vendégeket. Egymás után repültek az angol limuzinjába a bokréták, „minden villa kapujában embercsoportok álltak, éljeneztek”. A tömegben valaki egy országgyűlési képviselő, a számos halálos ítéletet kiküzdő egykori főügyész, Váry Albert kalaplengető alakját is látta.

Budagyöngyénél már több ezer főnyi volt a tömeg, a János kórháznál a betegek is kint könyököltek az ablakokban, a járda szélén végig sorfalat álltak az emberek. A Szilágyi Erzsébet fasoron keresztül pedig a jóformán teli Széll Kálmán téren keresztül gurult el a kocsisor a Vérmező felé. Hangosan zúgott az éljen. A Pesti Hírlap tudósítója látni vélte, hogy „Harmsworth Esmond lángra gyúlt szemmel néz körül. Mintha azt mondaná a tekintete: Itthon vagyok, megérkeztem.” A trónaspirációról azonban mindenki a legmélyebben hallgatott. Mindössze ilyen szóvirágokkal cirógatta olvasóit Rákosi Jenő lapja a II. kerületi felvonulás alkalmával, a menet Szilágyi Erzsébet fasori (akkor: Retek utca) szakaszát felidézve: „Nemsokára kinyílik a délutáni napfényben ámuló szemünk előtt: túl a Városmajor lombtengerén a Várhegy délibábos álma.”

A budapesti látogatás első napja a Gellért szálló előtti százezres nagygyűléssel ért véget. Másnap a Mátyás templombeli hangversenyt követően Harmsworth-t stílszerűen egy angol eredetű intézmény friss magyarországi telephelyére, a hárshegyi cserkésztáborba kalauzolták. Ez egy 23,5 holdas park volt nagyjából a mai Eurodomb lakópark helyén a Hárshegyi úton, amelyet a cserkészek 1927-től béreltek. Itt tartották az őrsvezetők továbbképző táborait és ez volt a 13. ezermester cserkészcsapat bázisa.

Az ifjú angol és kísérője, a főcserkész Teleki Pál tiszteletére nyárson kenyeret sütöttek, és a kis ezermesterek megmutatták, mi mindenhez értenek. Még riadóztattak is. A Harmsworth fiú mosolyogva hallgatta, amint felhangzott a huj, huj, hajrá! és az üsd, vágd, nem apád! csatakiáltás. Végül elénekelték a „Fiúk, föl a fejjel, a harsona zeng.” kezdetű cserkésznótát. Már a kapuban járt Esmond és kísérete, amikor hirtelen orgonazuhatag hullott alá rájuk: a kiscserkészek „cseltámadást intéztek” az angolok ellen. A meghatott vendégnek a legfiatalabb házigazda árvalányhaj-bokrétát adott át e szavakkal: „árvalányhaj az árva nemzettől”.

Harmsworth II. kerületi látogatása ezzel ért véget. Ezután a Szabadság téri irredenta emlékműhöz hajtott autóval, és ott a Nyugat szobrát koszorúzta meg a maga és apja nevében, majd a kormányzó társaságában költötte el ebédjét. A budapesti látogatásnak mindez persze csak töredékét jelentette: összesen 36 társadalmi egyesület köszöntötte, a főváros közgyűlése és a parlament díszüléssel tisztelgett, díszvacsorát rendeztek számára a Gellért szállóban és a Vigadóban, ünnepi lóversenyen és futballmeccsen vett részt, valamint díszebédeken az ipar és a mezőgazdaság prominensei körében. És akkor még nem beszéltünk a vidéki városok ovációiról Győrtől Szegedig és Komáromtól Debrecenig!

Hogy Esmond nem fogja megalapítani a Rothermere-dinasztiát Magyarországon, az persze a nagypolitika irányítói, de maga a gazdag papa számára is kezdettől fogva világos volt. Az 1928. évi pünkösdi látogatást is inkább az érzelmek felkorbácsolására szánták. Emiatt különbözött ez a „királyi” menet a millenniumitól: amíg amaz fennköltnek indult és a végén komikus elemekkel tarkított sörözés lett a nagy melegben, addig Radomér „királyfi” látogatása inkább a tragikomédia és abszurd határán mozgó tömegmegmozdulás volt.

Rostás Péter