Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kerületünkben rendel a francia Nemzeti Érdemrend lovagja

2026. június 9.

Dr. Révész Zsuzsanna háziorvosi munkája mellett tizennégy éve a francia nagykövetség orvosi tanácsadójaként is dolgozik.

Tevékenységének elismeréseként május 12-én a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki a II. kerületi betegeket is ellátó doktornőt, aki az oklevelet Jonathan Lacôte-tól, Franciaország magyarországi nagykövetétől vehette át.

 

– 1997. január 1-je óta dolgozom háziorvosként a Komjádi Béla utcai rendelőben, huszonhat éve ugyanazzal a kitűnő asszisztenssel – mondta el érdeklődésünkre dr. Révész Zsuzsanna belgyógyász, kardiológus, aki ezt megelőzően a Szent János Kórházban dolgozott, majd háziorvosi munkája mellett üzemorvoslással is foglalkozott. Középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnázium francia tagozatán végezte, és bár az orvosi pályát választotta, a francia nyelv és kultúra szeretete egész életében elkísérte.

– Sok éve orvosként dolgoztam már, amikor összetalálkoztam egy volt egyetemi évfolyamtársammal, akiből gyermekgyógyász lett. Ő mesélte, hogy a francia nagykövetségnek dolgozik, ahol nagy szükség volna egy franciául tudó, felnőtteket ellátó orvosra is. Mondtam neki, hogy bár a középiskolában jól ment a francia, de azóta eltelt vagy húsz év... Jó, mondta ő, akkor holnap küldöm az első pácienst. Így kezdődött, és ennek már tizennégy éve, azóta vagyok a nagykövetség konziliáriusa.

Mit jelent ez a feladatkör?

A Magyarországon tartózkodó francia anyanyelvű páciensek ellátását. A hozzám fordulók hazánkban élő, itt dolgozó francia állampolgárok, akikkel rendszeresen találkozom, illetve egyetemisták, átutazók, turisták, akiket csak egy-egy alkalommal látok. A francia nyelvű rendelés is itt, a Komjádi Béla utcában zajlik hetente két alkalommal, erre az időre a rendelőt az önkormányzat biztosítja.

Mi motiválta arra, hogy háziorvosi munkája mellett elvállalja ezt a feladatot?

Meggyőződésem, hogy az életben minden okkal történik, és minden esemény megtalálja a helyét. Sokáig gondolkodtam, hogy az én életemben milyen szerepe van a francia nyelvnek és kultúrának, hiszen egészen más utakra vitt a sorsom. Ezzel az új kihívással azonban mindaz az idő és energia, amit a francia nyelvre fordítottam, értelmet nyert. Nemcsak a hivatásomat tudom ilyen módon is gyakorolni, hanem – bár ez talán kicsit patetikusan hangzik, de komolyan gondolom – a hazámat is képviselem. Aki hozzám fordul segítségért, az én viselkedésem tükrében fogja megítélni a magyarokat általában – ezzel mi is így vagyunk külföldön: ha jók a tapasztalataink, jobban kedveljük az országot és népét.

Nagyon kiszolgáltatott és kétségbeesett tud lenni az, akit külföldön ér valamilyen betegség. Jó érzés, hogy legalább annyiban meg tudom könnyíteni a bajba jutottak helyzetét, hogy az anyanyelvükön tudnak velem konzultálni.

Nyelvileg nem okozott nehézséget ez a munka?

Dehogynem! Először is fel kellett frissítenem a nyelvtudásomat, ezért beiratkoztam a Francia Intézetbe egy nyelvtanfolyamra, de persze ott sem foglalkoztunk az orvosi szaknyelvvel. Szerencsére a páciensek is kisegítenek, ha nem jut eszembe egy szakkifejezés; sokat tanultam és tanulok tőlük.

Milyen érzés megkapni egy ilyen magas rangú állami kitüntetést?

Végtelenül megtisztelő és meglepő! Amikor kézhez kaptam az értesítést, többször is elolvastam, hogy jól értem-e, tényleg az én munkámat ismerik el a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatával. Ezt a Becsületrend utáni második legrangosabb kitüntetést Charles de Gaulle alapította 1963-ban, így ez a francia állami kitüntetések legifjabbika, amelynek katonai és polgári fokozata is van, és amelyben nem francia állampolgár is részesülhet.

Nagyon jólesett és meghatott, hogy gondoltak rám, és az ünnepség is rendkívül kedves és bensőséges volt: a nagykövet úr egy igazán szívhez szóló beszédet tartott franciául és magyarul. Szinte még most sem fogtam fel, hogy ez valóban megtörtént velem, de nagy örömet szerzett és nagyon hálás vagyok érte!            

Péter Zsuzsanna

 

II_kerulet_muvesszemmel_2024_kicsi.jpg