Ajánló
A segítségkérés nem árulkodás2025. október 20.
Október 21-én indul kerületünkből a NEM OKÉ elnevezésű országos kampány, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az iskolai zaklatás egyre gyakrabban előforduló és mély sebeket okozó jelenségére. ![]() A II. Kerületi Önkormányzat és a Delta Produkció szakemberek közreműködésével közösen lép fel az iskolai bántalmazás megelőzése érdekében, és keresi azokat a megoldásokat, amelyek hosszú távon is erősíthetik egy-egy település közösségeinek mentális jóllétét. A kampány szakmai partnere a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ, amelynek vezetőjét, Hábencius Juditot kérdeztük a mára sajnos megkerülhetetlenné vált témáról. – Az októberi kampányindító esemény célcsoportja elsősorban a szociális szférában, gyermekvédelemben dolgozó szakemberek, valamint a pedagógusok, a nevelési-oktatási intézményekhez kapcsolódó egészségügyi szolgáltatók, illetve a bűnmegelőzés területén dolgozó szakemberek, de egy kicsit a szülőket is szeretnék megszólítani. Azért fordulunk kezdésként elsősorban az említett felnőtt csoportokhoz, mert úgy tudunk a gyerekeknek a leghatékonyabban segíteni, ha az őket körülvevő felnőttek tisztában vannak a bántalmazás ismérveivel, illetve a megelőzés vagy beavatkozás lehetőségeivel.
Annak érdekében, hogy felmérjük kerületünkben a rendelkezésre álló erőforrásainkat, jó gyakorlatokat és az esetleges kihívásainkat, egy Oké café elnevezésű, úgymond szakmai kerekasztal-beszélgetéssel kezdjük rendezvényünket, amelybe az önkormányzat, a tankerület, iskolapszichológusok, védőnők, valamint a rendőrség és civil szervezetek szakemberei mellett diákok is bekapcsolódnak. A kampány a Delta Produkció Darázs című előadásából nőtte ki magát, amelynek megtekintését követően szakemberek segítségével vizsgáljuk meg a potenciális közbeavatkozási pontokat, különös tekintettel a II. kerületi segítségnyújtási lehetőségekre fókuszálva. Hogyan tudnak segíteni a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ szakemberei? Intézményünkben működik egy tizenhat főből álló óvodai és iskolai szociális segítői csoport, amely jelen van a kerületi oktatási és nevelési intézményekben. Bár az iskolai bántalmazás legintenzívebben az általános iskolák felső tagozatán válik láthatóvá, szociális segítőink felkérésre minden iskolai évfolyamban tartanak elsőtől a tizenkettedik osztályig a gyerekek életkorának megfelelő, úgynevezett antibullying (bántalmazásellenes) csoportfoglalkozásokat. Évtizedek óta zajlik egy, a gyerekek egészségtudatos magatartását vizsgáló nemzetközi kutatás, amelyből egyértelműen látszik, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan emelkedik az iskolai zaklatások, bántalmazások száma. Ez a tendencia nálunk is tapasztalható. Az említett antibullying csoportfoglalkozásokra nagyon megnőtt az igény. Ez jelenthet – főleg alsóbb osztályokban – prevenciót, ahol a gyerekek kezébe olyan készségeket, illetve a pedagógusok részére pedig olyan eszközöket igyekszünk adni, amivel megelőzhetik a bajt, de sokszor már megtörtént esetek kapcsán indul el egy beszélgetés a történtek felismerésére és feldolgozására. Ez mindannyiunk közös ügye, ezért igyekszünk az iskolai bántalmazás ellen küzdő szervezetekkel partnerségben és nyitottan együttműködni. Amit minden esetben kiemelten fontosnak tartunk, hogy a gyerekek merjenek segítséget kérni a felnőttektől. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a segítségkérés nem egyenlő az árulkodással. Szakemberként mit gondol, mit lehet elérni a kampánnyal? Elsősorban fel lehet hívni a szülők, a pedagógusok és a gyerekek figyelmét a jelenségre, hogy felismerjék, illetve tudjanak és merjenek tenni ellene. Bár a II. kerületi intézmények között már most is jó az együttműködés, ugyanakkor hasznos lehet, ha ez még tovább erősödhet, és a szakemberek elképzelései konkrét programokban is megjelenhetnének, például bővülhetne az antibullying foglalkozások köre új szereplők bevonásával. Hiszek abban, hogy legfontosabb a kommunikáció: beszélnünk kell a problémákról – adott esetben az iskolai bántalmazásról – minél többet, minél több szinten, és meg kell tanítanunk a gyerekeknek is, hogy merjék jelezni, ha bármilyen sérelem éri őket, mert csak így tudunk számukra nagyobb biztonságot teremteni, és nem utolsó sorban egy ilyen programmal erősíteni tudjuk a közösség erejének szerepét és annak megtartó hatását. Péter Zsuzsanna
|
|