Az eseményen köszöntőt mondott Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház
országos felügyelője, a könyvbemutatón részt vett Balog Zoltán emberi erőforrás
miniszter. Az evangélikus egyház és az Állambiztonsági Hivatal viszonyát új dokumentumokkal
árnyaló könyvről két történész, Gyarmati György és Kiss Réka beszélgetett.
A pártállam állambiztonsági szerveiről a rendszerváltás óta számos publikáció
született. A Magyarországi Evangélikus Egyház 2005 májusában úgy döntött, hogy
az állambiztonsággal 1945–1990 között fennállt kapcsolatát feldolgozza és kötetsorozat
formájában a nyilvánosság elé tárja. Ennek a lépésnek közvetlen oka az volt, hogy
az interneten megjelent egy 219 nevet – közöttük evangélikus neveket is – tartalmazó
ügynöklista.
A Háló sorozat második kötete tanulmányokat, dokumentumgyűjteményeket, valamint
egy mellékletet tartalmaz. A sorozat egyik célja az állami, „megrendelői” oldal
működésének bemutatása. „A tényfeltárás kezdettől fogva az egyháznak a társadalomban
betöltött szerepét, missziós szándékának hitelességét volt hivatva alátámasztani
azzal, hogy bemutatja: az igazság keresése elvezethet a valódi kiengesztelődéshez”
– olvasható a könyv előszavában.
A kötet szerzői: Csepregi András, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lelkésze,
a tényfeltáró bizottság tagja 2006 óta, Ittzés Ádám történész, a kecskeméti evangélikus
gyülekezet presbitere, 2007 óta vesz részt a tényfeltáró bizottság munkájában,
valamint Kertész Botond, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa,
aki a tényfeltáró bizottság munkájában a kezdetek óta részt vesz és Mirák Katalin,
aki történelem-magyar szakon végzett az ELTE-n, alapításától kezdve részt vesz
az MEE Tényfeltáró Bizottságának munkájában.
Háló 2. – Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az
állambiztonság kapcsolatáról – 1945–1990, Egyházvezetők 1. Luther Kiadó, 2014.