Mesés hungaricum

Ki gondolta volna, hogy az okostelefonok és tabletek korában lesz még olyan fiatal, aki szívesen néz mesét kockánként haladva? A diázás azonban ma is nagy népszerűségnek örvend. A kerek évforduló kapcsán a Klebelsberg Kultúrkúria 60 év, 60 diakép, 60 grafikus címmel rendezett kiállítást az elmúlt évtizedek már legendássá lett képkockáiból. A kiállítást február 16-ig lehet megtekinteni a művelődési központban.

A diafilmeket a Diafilmgyártó Kft., a Magyar Diafilmgyártó Vállalat jogutódja gyártja és forgalmazza. Bár a technikai fejlődés ma már rég túlhaladt a szalagos mesefilmeken, a diázás ma is kedvelt tevékenység, amelynek egyik oka, hogy a filmek a magyar és a világirodalom legszebb meséi és történetei alapján készültek neves grafikusművészek illusztrációival.

– A nosztalgia tartja életben ezt a műfajt – vallja a Diafilmgyártó Kft. ügyvezető igazgatója, Csehné Lendvai Gabriella. – A vetítés és a diafilmek felidézése mindenkinek mosolyt csal az arcára, és ezt az élményt mindenki szeretné tovább adni a gyermekének is.

Miért jobb a diázás, mint a tévézés?
Sokszor sajnos már egészen kicsi korban odaültetik a gyerekeket a „villanypásztor” elé. Még ha jó is a mesefilm, amit a gyerekek néznek – bár a rajzfilmek többsége kritikán aluli –, a tévézés akkor is egy magányos, alapvetően passzív tevékenység. A diavetítésnél élőszóban hangzik el a történet, és állóképet – legtöbbször szépen kidolgozott, igényes rajzot – nézhetünk. A mesélés üteme alkalmazkodik a gyerek befogadóképességéhez. A vetítés meghitt családi program.
És még a szépérzéket is fejleszti.
Az egyes képkockák tulajdonképpen egyedi képzőművészeti alkotások. Bár a Kultúrkúria kiállításának címében hatvan grafikus szerepel, ennél jóval többen rajzoltak-rajzolnak diafilmet, köztük olyan neves művészek, mint Richly Zsolt, Sajdik Ferenc, Zsoldos Vera, F. Győrffy Anna, Macskássy Gyula, Dargay Attila vagy László Gyula.
Mennyit változott a diafilmek gyártása?
Miután a késztermék, a szalag ugyanaz maradt, a gyártás sem változott sokat. Régen a művészek kézzel megrajzolták a képeket, amiket kemény kartonokra kasíroztak fel, és lelakkozták, hogy tartósabbak legyenek. Ezek a képek a mai napig megvannak az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). Ha újra ki akarjuk adni a régi filmeket, ezeket a rajzokat az OSZK digitalizálva adja át, és a filmlaboratórium fordítja át negatív filmmé, amit azután sokszorosítunk. Egy nagy tekercsre akár 400-500 példányban is rögzítjük a mesét, a tekercset a mi munkatársunk vágja szét és csomagolja kis műanyag tégelyekbe. Annyiban változott meg a gyártás, hogy az új képek már eleve digitálisan készülnek. A digitalizálás előnye, hogy egyszerűbb javítani az olvashatatlanná vált betűket vagy hibás szavakat, illetve – ami az én nagy vágyam – idegen nyelvű szövegre cserélni a feliratokat.
Ezek szerint nincsenek forgalomban idegen nyelvű diafilmek?
Készítettünk már egy kollekciót: húsz-húsz angol és német nyelvű filmet. Ezek kaphatók itthon, de külföldi forgalmazót még nem találtunk. A diafilm ma már egyértelműen hungarikumnak számít, mert már csak Magyarországon gyártják ezeket. Oroszországban is nagyon népszerűek voltak a diafilmek, amelyeket a mai napig reprodukálnak és forgalmaznak, de újak már nem készülnek. Magyarországon is volt egy körülbelül tízéves szünet, de azóta ismét születnek új szalagok. Igyekszem kortárs szerzőket választani, így megjelent például Az elefánt reggelije Lackfi Jánostól vagy Lukács, a hős lovag Budavári Andreától. Ez utóbbi kifejezetten kisfiúknak szóló történet. Úgy éreztem, hogy több lányos mese van forgalomban, és szerettem volna kicsit kedvezni a fiúknak is. Az ovi-ügy Finy Petra mesekönyve alapján született, és azért választottam, mert ebben a témában már nagyon elavultak a filmjeink, ugyanakkor az óvodás korosztály a legnagyobb fogyasztója a diafilmeknek.
Kapósak manapság a diafilmek?
Nincs könnyű helyzetünk, hiszen számtalan szép mesekönyv, CD és DVD közül válogathatnak a szülők, ráadásul több, kifejezetten gyerekeknek szóló tévécsatorna is van. Mindezek ellenére a tavalyi évben 15 százalékkal emelkedett a forgalmunk. Sok vetítést is tartunk játszóházakban, különféle gyermekrendezvényeken.
Hogyan ünneplik a diafilm hatvanadik születésnapját?
Sok rendezvényt tervezünk. Az Örökmozgó Filmmúzeumban tematikus vetítések lesznek az elmúlt évtizedek filmjeiből, majd a Tranzit Art Caféban felnőtteknek szóló diafilmeket is levetítünk. (A kezdetekben számos ismeretterjesztő, majd később propaganda célú diafilmet is gyártottak.) Az idei könyvfesztiválon is szeretnénk vetítéseket tartani, ezenkívül rajz- és meseíró-pályázatot is hirdetünk a gyerekeknek. Az év vége felé egy nagy vetítőnapot tartanánk, ami azt jelenti, hogy ugyanazon a napon minden gyermekintézményben lenne egy diavetítés. A jubileumi évben Süveges Gergő újságíró lesz a nagykövetünk. Mindezekről a honlapunkon, a www.diafilm.hu-n találhatnak további részleteket az érdeklődők.

***********************************************

Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikusművész, karikaturista számos közismert figura – Pom-pom, Gombóc Artúr, a nagy horgász – megalkotója.
– A diafilmezés régen nagyon népszerű volt – vallja a művész –, mi is meséltünk bőven a gyerekeknek. Arra, hogy a diafilmvetítésnek a mai napig van létjogosultsága, a legkisebb unokámnál jöttem rá, amikor kitágult szemmel nézte a Böbe baba című ősrégi bábfilmet, és nem érdekelte a harcos japán rajzfilm, amit a többiek néztek. A kisebb gyerekeknek nagyobb élmény a papával, mamával együtt nézett nyugodt kép.
Színes diafilmet rajzolni ugyanolyan feladat, mint könyvet illusztrálni. Mindegy, hogy felnőttnek vagy gyereknek készül, a lehető legjobbat kell csinálni. Hozzám Csukás István meséi állnak legközelebb, mert humanisták, és ami a lényeg: vidámak!

******************************************************

A magyar diafilmek egyik legnépszerűbb mesekészítője a József Attila-díjas Marék Veronika, aki íróként és grafikusként is részt vett a diafilmkészítésben, másik közkedvelt alakja pedig a Balázs Béla-díjas grafikus, Richly Zsolt, aki képekbe álmodta a filmeket. Kettejük első közös munkája A Harcsabajusz kapitány volt.

Richly Zsolt: Vera megírta A Harcsabajusz kapitány folytatását is, több mint tíz rövid szinopszist, mert azt hittük, sorozat lesz belőle. Végül nem lett, de a finnek naptárt készítettek a film képeiből.
Marék Veronika: A Laci és az oroszlán című mesém, amiből dia is készült, a japánok kedvence lett. Egy ottani kiadó képviselője 64-ben a frankfurti könyvvásáron járt, és az egyik könyves standnál megakadt a szeme a feketeborítós könyvön. Továbbindult, aztán néhány lépés után visszament, mert úgy érezte, meg kell vennie. Később lefordították, és olyan sikere lett, hogy azóta minden évben kiadják. Több mint félmillió példány kelt el náluk, és a legjobb száz gyerekkönyvbe is beválogatta az egyik magazinjuk. A japánok megszerezték a diafilm- változatot is, és Osakában egy üzlet diavetítést rendezett.  Kuriózum volt, sorban álltak a jegyekért. Később kölcsönözni is lehetett náluk.
Hogyan dolgoztak együtt Zsolttal?
Marék Veronika: Először megírtam a mesét, majd Zsoltnak kellett kitalálnia, mi sül ki belőle. Gyönyörűek voltak a folyékony akvarelljei, egytől egyig színvonalas műalkotások, mai napig őrzök egyet a Harcsa kapitányból.
Richly Zsolt: Mindig kísérleteztem a technikákkal. Sokáig a folyékony akvarell volt a divat, de a Lúdas Matyit például csomagolópapírra rajzoltam, és csak tussal dolgoztam. Amikor elkészült, diófapáccal barnára lavíroztam. Jók voltak azok a szombat és vasárnap esték, amikor munka után a papír fölé görnyedve dolgoztam a diafilmeken. Festettem, eldobtam, újrarajzoltam.

Mennyi idő alatt készült el egy mese?
Richly Zsolt: Körülbelül egy hónap alatt, általában 32 kocka volt egy tekercsen. Miután a szöveg és a kép összeállt, a kész mesét egy szerkesztő még átnézte. A diafilm a rajzfilm előszobája. Képes forgatókönyveket kellett készíteni hozzá. Szerettem benne, hogy nem egy stáb tagjai között kellett felosztani a munkát, hanem egy személyben mindent megcsinálhattam.
Léteztek zenés és „szinkronizált” diafilmek is.
Richly Zsolt: A dia zsenialitása az egyszerűségében rejlik. Valóban voltak kezdeményezések, hogy felturbózzák a diafilmet, zenével és színészhanggal. De a diavetítés ezekkel az eszközökkel pont azt a báját és intimitását vesztette el, amit a szülő közelsége adott.
Marék Veronika: Egyetértek, a diához kell egy szeretett családtag, akivel össze lehet bújni egy félig sötét szobában. Szép benne az is, hogy minden alkalommal változhat a történet, módosulhatnak a hangsúlyok, a szünetek.
Ejtsünk szót közös sikerükről, a Kockásfülű nyúlról is. A rajzfilm népszerűsége évtizedek óta töretlen. A sorozat rendezője Zsolt, forgatókönyvírója Veronika volt. Miért kockás, és miért zöld?
Richly Zsolt: Igen, közös névjegyünk a Kockásfülű nyúl. Tényleg, Vera, miért zöld?
Marék Veronika: Ennek van egy titkos háttértörténete, amelyet a nagyközönségnek nem meséltem el. De most elmondom a Budai Polgár olvasóinak. A mese elején a nyuszi egy bőröndből bújik elő, ez a nagymama „rongyoszsákja”. A nyulat rongyokból varrja, azért zöld. Karácsonyra szerette volna ajándékba adni az unokájának, de nem készült el a fülével. Talált egy randa rózsaszín anyagot, gyorsan megvarrta, de észrevette, hogy túl hosszúak a fülei. Egy igazi nyúlé szépen felfelé áll, az övé meg selejt lett. Elhatározta, hogy húsvétra készít neki új fület, és bedobta a bőröndbe. Nem tudta, hogy a nyuszi ott aztán életre kel, és a füle rengeteg szolgálatot tesz neki, hiszen kiderül, hogy repülni lehet vele, takarónak is jó, és labdává is át lehet változni a segítségével. Szóval, ő nem igazi, hanem egy játéknyúl, azért zöld, és azért nem beszél.
Richly Zsolt: Igen, a történet eleje balladai homályba merült.
Mi ihleti a meséiket?
Richly Zsolt: Nekem csak jó irodalmi anyag kell, és már tudom, hogy mit fogok rajzolni. Verának pedig a szívéből bújnak elő!
Marék Veronika: Mindenről lehet mesét írni – az öregségről is. Ezzel próbálkozom a legújabb Kippkopp mesekönyvben, amelyben az öreg mókus története szól erről. Azzal vádolja az erdőlakókat, hogy ellopták az odúját, pedig csak nem találja. Kippkoppék észreveszik a raktárat, amit keres. Beleszagolnak, és érzik, hogy minden megromlott, a diók penészesek. Tipptoppal kitakarítják, és hoznak bele új diót. Miután elkészültek, szólnak a mókusnak, hogy megtalálták az odút. A mókus nagyon megköszöni, mert így már nem fél a téltől.
Kitől örökölték a mesélés tudományát?
Richly Zsolt: Édesapám az aszódi Evangélikus Gimnáziumban rajzot tanított, a mesélést és a rajzolást is tőle tanultam. Rajzoltam pergamenpapírra, amit aztán megpróbáltam betuszkolni a diavetítőbe. Később, mint sok gyerek, én is másoltam a képregényeket.
Marék Veronika: Engem is az édesapám biztatott, nagyon szeretett, mindig törődött az írásaimmal.

Az oldalt írta: Novák Zsófi Aliz–Péter Zsuzsanna