Page 8 - BP2011-09vegleges

Basic HTML Version

8. OLDAL
ÓVODA
ISKOLA
BUDAI
POLGÁR
A könyvtár-magyar nyelv és irodalom szakos
Borbála már akkor a Pasaréti úti intézmény-
ben tanított, amikor azt még a Bányai Júlia
Általános Iskolának hívták. Később ő lett az
iskola könyvtárosa, majd amikor – közel húsz
évvel ezelőtt – az ünnepségek szervezésére és
lebonyolítására új koncepciót dolgozott ki az
iskola, szabadidőszervező kollégájával együtt
ezt a feladatot is örömmel vállalta.
Zoltán László,
az iskola igazgatója bízott
meg, hogy az ünnepi alkalmakra egy-egy
színdarabot írjunk és rendezzünk
Újvári
László
kollégámmal. Az évek során elértük,
hogy a tanulóink többsége szereplőként is
részt vett, részt vesz valamelyik műsorban
(az október 6-ai megemlékezést mindig a
nyolcadikosokkal készítjük, a 23-ait a ki-
lencedikesekkel). A színdarabokat igyekez-
tünk úgy megírni – minden évben kicsit más
szemszögből –, hogy az évek során a szereplő
és néző diákokban egyaránt egy összefüggő
és maradandó történelmi kép álljon össze.
Ez jól szolgálta az érzelmi nevelésüket és ha-
zaszeretetük elmélyítését is. A próbák és az
előadások alatt pedig minden alkalommal
igazi közösséggé kovácsolódott, kovácsolódik
a társaság.
Ezt a tevékenységet jutalmazták a Né-
meth László-díjjal, amellyel a gyermekek
harmonikus személyiségformálásában ki-
emelkedő munkát végzőket ismerik el.
Nagy öröm volt számomra, amikor értesül-
tem a kitüntetésről, de még a díjnál is többet
jelent a gyerekek véleménye. Geri Magdi me-
sélte, milyen elismerő szavakkal beszélget-
tek arról a tanítványai, hogy minden évben
új történetet kerítünk az aktuális történelmi
esemény köré. A díj tulajdonképpen Újvá-
ri Lacit is illeti, hiszen ketten végezzük ezt a
feladatot: könyvtárosként nagyon szeretek
kutatni, döntően én szoktam írni a jelene-
teket, de ezeket Laci álmodja a színpadra.
Ő rendkívül tehetséges és kreatív, gyakran
szerepel is a színdarabban, a zenei betétek is
rendszerint az ő fantáziáját dicsérik.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt-kitünte-
tés egyfajta életműdíj, egy egész pályát is-
mernek el vele – fordulok az orosz-francia
szakos tanárnőhöz, Magdához.
Kerületi pedagógusok részesültek állami elismerésben
A tanítás volt az életük
A Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános
Iskola és Gimnázium két, szeptembertől
nyugdíjba vonuló pedagógusa részesült
rangos állami elismerésben idén nyáron.
Dr. Baksáné Nagyhegyesi Borbála pedagó­
gusnap alkalmából kapott Németh László-
díjat, dr. Geri Józsefné pedig augusztus
19-én vehette át a Magyar Ezüst Érdemke­
reszt kitüntetést. Augusztus végén a Baksa
család kertjében találkoztunk a kerületben
élő tanárnőkkel, akik büszkén mutatták
kitüntetéseiket, és örömmel meséltek
munkájukról, iskolájukról és a gyerekekről.
A kitüntetésben fontos szerepe van a család,
a házastárs odaadó támogatásának – mondja
Magda(balról) és Borbála (képünkön férjével,
dr. Baksa Lászlóval)
Dr. Baksáné Nagyhegyesi Borbála és dr. Geri Józsefné
Negyvenhét évet töltöttem a pedagógusi
pályán, ebből az utolsó tizenötöt a Szabó Lő-
rinc iskolában, ahol már csak franciát taní-
tottam. Nagyon boldog időszak volt ez, mert
olyan légköre van az iskolának, amelyben
nagyon jól lehet dolgozni. Hadd dicseked-
jek: tanítványaim rendszeresen indultak az
OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi
Verseny), most is a harminc legjobb között
volt diákom úgy, hogy nekik a francia máso-
dik nyelv, amit csak az utolsó három évben
tanulnak. Legtöbbjük leteszi a nyelvvizsgát,
és későbbi munkájuk során használják a
francia nyelvet. Van, aki nemzetközi felső-
fokú nyelvvizsgát szerzett, és van olyan, aki
különböző nagykövetségek munkatársa lett.
Ezek az eredmények az iskola mellett el-
sősorban a tanár munkáját igazolják.
Én szigorú tanár hírében álltam. Azt val-
lottam, olyan órát kell tartani, hogy a végén
a gyerekek úgy érezzék, érdemes volt végig-
ülni. Nem szabad, hogy unatkozzanak, le kell
kötni a figyelmüket az első perctől az utolsóig.
Lehet, hogy akkor és ott nem szeretnek ezért,
de a gyümölcs beérik, és utólag mindig meg-
köszönik a sok „gyötrést”. Nagyon szeretem a
hivatásomat, sohasem akartam mást csinál-
ni, holott tolmácsként, fordítóként vagy ide-
genvezetőként bizonyára többet kereshettem
volna. De nem szabad pénzért csinálni azt,
amit szerelemből tesz meg az ember. Nekem
a tanítás volt az életem. Látni, hogy az évek
alatt – az én tevékenységemnek is köszönhe-
tően – hogyan fejlődnek, okosodnak, milyen
csodálatos kis emberekké válnak a tanítvá-
nyok, felér minden fizetséggel.
Nem lehet úgy beszélni a kitüntetésekről,
hogy az iskola vezetőjéről, Zoltán László igaz-
gatóról ne essék szó – állítja egybehangzóan a
két pedagógus, és nem csak azért, mert ő ter-
jesztette fel munkatársait a megtisztelő elis-
merésekre. Mint mondják: kitűnő ember, aki
azt vallja, hogy „a megfelelő embert a meg-
felelő helyre”. Olyan sokat tesz az iskoláért,
az ott dolgozókért, hogy ha bármit kér, lehe-
tetlen neki nemet mondani. – A Szabó Lőrinc
iskola egy nevelő-oktató és nem egy oktató-
nevelő intézmény – hangsúlyozza Borbála.
– Itt a nevelés az elsődleges cél. Magda az
igazgató végtelen bizalmát dicséri, aminek
köszönhetően a tanárok magabiztosan és
lelkesen látják el a feladataikat. A bizalom
mellett az elismeréssel sem fukarkodik, ami
szintén ösztönzőleg hat a nevelőtestületre.
– Nehéz szívvel búcsúzunk az iskolától –
mondja végezetül Magda. – A pályám során
három tantestület tagja voltam, de ezt az
utolsót nem lehet egy napon említeni a töb-
bivel. Elég, ha annyit mondok, hogy az elmúlt
öt évben magától senki se ment el az intéz-
ményből. Szerettünk itt dolgozni.
– Úgy érzem, hogy „letettük az alapokat” –
csatlakozik Borbála. – Ahogy Jevgenyij Jevtu-
senko mondja egy versében: „Nem fontos az
– vannak-e kutatóid; a fontos az – vannak-e
követőid.” Nem a díj, a kitüntetés a lényeg,
hanem hogy a minőségi munka, most már
nélkülünk ugyan, de továbbra is folytatódjék
a Szabó Lőrinc iskolában.
P
éter
Z
suzsanna