16. OLDAL
ÉLETMÓD
BUDAI
POLGÁR
A főorvos ünnepi köszöntőjében az egész-
ségügy és az orvoslás iránti elkötelezettség-
ről beszélt: „Gyógyítani jó. Orvosnak lenni
jó!” – összegezte a talán legnehezebb és leg-
nemesebb hivatás velejét, majd a témához
kapcsolódóan az Ószövetség négyezer éves
gondolatait olvasta fel.
Dr. Polák László,
az in-
tézet igazgatója elmondta: Semmelweis Ignác
gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseit
júniusban a Világemlékezet részének nyilvá-
nították. Polák László szerint Semmelweis
„Gyógyítani jó. Orvosnak
Ignác példája kitartásra ösztönzi a XXI. század
egészségügyi dolgozóit – arra, hogy munká-
jukat fegyelemmel és odaadással végezzék,
és ne hátráljanak meg a nehézségek elől. Az
igazgató elköszönt 18 nyugdíjas munkatárs-
tól, köszönetet mondva az évtizedeken át
végzett áldozatos munkájukért.
Az ünnepi összejövetelen elismeréseket
adtak át a rendelőintézet kiváló munkát
végző dolgozóinak.
Láng Zsolt
parlamenti
elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni
az eseményen, ezért
Dankó Virág
adta át a
polgármesteri dicséretet
dr. Hankóczy Judit
kardiológusnak, valamint a különdicséretet
dr. Törös Editnek
közéleti és egészségmegőrző
tevékenységéért.
Megköszönték hosszú évtizedes munkáját
a 2013-as év aranydiplomásainak,
dr. Gulyás
Ibolya
szemésznek,
dr. Horváth Mária Mag-
dolna
allergológusnak és
dr. Kovács Ágota
gasztroenterológusnak.
Az „Egészségért” kitüntető cím orvos-fo-
kozatát
dr. Moldvai Zsófia
tüdőgyógyász kapta,
aki 2007 óta dolgozik a II. Kerületi Önkor-
mányzat Egészségügyi Szolgálata Tüdőgon-
dozójában. Betegeinek gondozását nagy
odafigyeléssel ésmagas szakmai színvonalon
végzi, és mindig képes jó partneri viszonyt
kialakítani.
Az „Egészségért” kitüntető cím szakdol-
gozói fokozatával
MucsiMagdolna
diabetikus
munkáját ismerték el, amelyet megbízha-
tóság, kitartás és a teljes elkötelezettség
jellemez. A főigazgatói dicséret I. fokoza-
tában idén
dr. Mosonyi Júlia
belgyógyász,
diabetológus részesült. A nagy teherbírá-
sú, lelkiismeretes, jól képzett, betegeivel
empatikus és szakmája iránt elkötelezett
szakember 2009 óta dolgozik a Kapás ut-
cában. A főigazgatói dicséret II. fokozatát
Árokszállási Tünde,
a Főigazgatósági Titkár-
A polgármesteri dicséretben
részesült
dr. Hankóczy Judit
1971-ben szerzett orvosi diplomát
a Budapesti Semmelweis Egyete-
men, majd belgyógyász, később
pedig kardiológus szakvizsgát
tett. Hosszú évekig dolgozott az
Országos Kardiológiai Intézetben.
2002-től részlegvezető főorvosi
beosztásban a Budapest Főváros II. Kerületi
Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Pul-
zus Egészségközpontját vezeti, és egyúttal
részt vesz az intézet vezető testületének és
tanácsának munkájában is.
Tevékenységével a II. kerületi lakosok
kardiológiai profilú gyógyítását és gon-
dozását végzi, odaadással, magas szakmai
színvonalon. Folyamatos odaadással építi
és ápolja a Pulzus Központ dolgozóinak
közösségét.
− Meglepetésként ért az elismerés, ami
nagy megtiszteltetés számomra – nyilat-
kozta lapunknak az ünnepséget követően
a II. kerületben élő főorvos. A Pulzus egész
közössége nevében mondhatom, hogy nap
mint nap örömmel végezzük a
munkánkat. Remélem, a bete-
geink is érzik – a visszajelzések
ezt mutatják –, hogy nemcsak
gyógyítjuk, de szeretjük is őket.
1971-ben a Kardiológiai Inté-
zetben kezdtem dolgozni. Akkor
a szívgyógyászat az orvoslásnak
még egy meglehetősen új ága
volt, a szívműtét vagy -katéterezés ismeret-
len fogalmaknak számítottak. Számomra
rendkívül érdekes és izgalmas volt egy még
gyerekcipőben járó szakma fejlődését végig-
kísérni. Régen egy szívinfarktust követően
az ember betegként élte tovább az életét,
legtöbbször nemmehetett vissza dolgozni.
A tudomány fejlődésével a mai beavatko-
zásoknak, rehabilitációnak köszönhetően
egészséges emberként teljes életet élhetnek
a pácienseink, és ez a legnagyobb dolog!
Ha a Semmelweis-nap alkalmából lehetne
még egy kívánságom, a Pulzus műszere-
zettségét szeretném továbbfejleszteni, ami
szintén fontos feltétele a betegek mielőbbi,
teljes gyógyulásának.
1947 óta emlékezik meg a magyar orvos-
társadalom július 1-jén a legismertebb
magyar orvosról, az anyák megmentőjéről,
Semmelweis Ignácról. Ebből az alkalomból
a II. kerületi önkormányzat Kapás utcai
rendelőintézetében is tartottak ünnepsé-
get, amelynek szervezője és háziasszonya a
2010-ben II. Kerületért Emlékéremmel kitün-
tetett reumatológus főorvos, dr. Törös Edit
volt. A fenntartó önkormányzat részéről az
eseményen részt vett Dankó Virág alpolgár-
mester, Szalai Tibor jegyző és Károlyi Helga
kabinetvezető.
Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Kapás utcai