Page 8 - BP2011-09vegleges

Basic HTML Version

8. OLDAL
KÖRNYEZETÜNK
BUDAI
POLGÁR
Vadonatúj rendőrségi gépjárművet állítottak szolgálatba a II. kerületben. A négy-
kerék-meghajtású személygépkocsi
a többi szolgálati autóhoz képest
a nehezen
járható, illetve télen csak körülményesen megközelíthető
területekre is könnyebben eljuthat. A speciális kivitelű
járművet a körzeti megbízottak használják, akik
a remények szerint a viszontagságosabb
időjárás mellett is hamar eljutnak
Pesthidegkút hegyvidéki jellegű
területeire is, segítve ezzel a jog-
sértések megelőzését, és növelve
az ott lakók biztonságérzetét.
Terepen sincs akadály
A rendőri és önkormányzati hatáskört érin-
tő szabálysértések visszaszorítása a célja a
rendőrök és közterület-felügyelők közös
járőrszolgálatának. A kezdeményezés nem
új keletű a II. kerületben. Korábban szá-
mos példa bizonyította a közös járőrözés
létjogosultságát, hatékonyságát. Az utóbbi
időszakban jogi és finanszírozási okokmiatt
szünetelt a jól bevált gyakorlat.
– Januártól ismét lehetőség nyílt arra,
hogy visszaállítsuk a II. Kerületi Rendőr-
kapitányság és a Városrendészet közterület-
felügyeletének közös járőrszolgálatát, ami
korábban már számos eredményt hozott,
és a lakosság körében is elismerést váltott
ki – tájékoztatta lapunkat
Seres Ernő
rendőr
Közös utcai járőrszolgálattal erősít
a rendőrség és a Városrendészet
Újraindult a rendőrök és a közterület-fe-
lügyelők közös, gyalogos járőrszolgálata.
A fokozott utcai jelenléttel a két szervezet
hatékonyabban léphet fel a szabálysértők-
kel szemben.
örnagy, kapitányságvezető. – A korábban
elért jó eredményeket (a Budapesti Rendőr-
főkapitányság szándékával megegyezően)
szeretnénk megismételni a fokozott utcai
jelenléttel. Aközös szolgálat számos előnnyel
jár: fontos, hogy ezzel növelhetjük a közterü-
letekenszolgálatot teljesítő járőrökszámát, és
az intézkedések hatékonyságát. Ugyanakkor
nemcsak az utcán feladatot ellátó állomány
létszámának növelése jelent előrelépést,
hanemjogi tekintetben is hatékonyabb lehet
a munka. Amíg a közterület-felügyelők az
önkormányzati szempontok figyelembe-
vételével, más jogszabályok szerint léphet-
nek fel a szabálysértőkkel szemben, addig
a járőrszolgálat rendőr tagja jóval nagyobb
hatáskörben intézkedhet, ha szükséges.
A rendőrkapitány elmondta: az együtt-
működés sikere felől nincs kétség, mert az
elmúlt évekbebizonyították, hogy a rendőrök
a közösmunka során aVárosrendészetmun-
katársainak – és nem utolsósorban a helyi
polgárőr szervezeteknek – a segítségével
számos esetben tártak fel vagy előztek meg
sokszor komoly bűncselekményt is.
– A híradások is többször számoltak be
arról,hogya II. kerületi rendőrökaVárosren-
dészet közterület-felügyelőinek és parkolási
ellenőreinekközreműködésével akadályoztak
meg betörést, értek tetten rokkantkártyával
visszaélő személyeket, vagy füleltek le par-
kolójegy-hamisítókat.
Seres Ernő hozzátette, hogy a közös járőr-
szolgálat visszaállításával a sok éves együtt-
működés tapasztalatait kamatoztathatják
eredményesen.
Vajthó Gábor,
a Városrendészeti és Kör-
nyezetvédelmi Iroda vezetője is a jó mun-
kakapcsolatot tartja a szolgálat egyik fontos
pillérének. Az irodavezetőhangsúlyozta, hogy
a két szervezet munkatársai már jól ismerik
egymást, a járőrök kijelölt célfeladat nélkül
is tudják, hogy milyen szempontok alapján
végezzékmunkájukat akerületben, illetvemi-
lyenesetekbenésmekkora szigorral lépjenek
fel a közterületek rendjének biztosításáért.
–A járőröknapmint nap a polgárokközött
látnak el szolgálatot, és a lakosságot legin-
kább zavaró esetekre összpontosítanak. Az
útvonalakat is ennek tükrébenalakítottukki.
A belső városrész frekventált pontjait több-
ször is érintik a járőrök. Főként aMargit híd
budai hídfőjétől a Széll Kálmán térig terjedő
területen figyelnek a rendre, de szükség
esetén gépkocsi is a rendelkezésükre áll,
amivel a II. kerület bármely pontjára gyorsan
eljutnak. Fontos cél volt, hogy a szombati
napokon is biztosítsuk a szolgálatot. A Fény
utca és az „MDFpiac” környékén szeretnénk
visszaszorítani az illegális árusítást, valamint
a parkolási szabálysértéseket.
AVárosrendészet vezetője kiemelte: a közös
szolgálat során a járőrök szeretnének jó kap-
csolatot kialakítani a területükön lévő intéz-
ményekkel és a lakossággal. A járőrszolgálat
során a rendőrök és a közterület-felügyelők
szívesen fogadnak bármilyen észrevételt, jel-
zést, amely segíti a munkájukat.
S
zabó
G.
Várorendészet
1024 Buday László u. 5/c
Ügyfélszolgálat: 346-5678
Panaszbejelentés: 346-5679
Ingyenes zöld szám: 06 80 204-965
e-mail: kozterulet@masodikkerulet.hu
BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság
1024 Rómer Flóris utca 10.
Tel.: 346-1800, 346-1821, 346-1840
e-mail: 02rk@budapest.police.hu
Hidegkúti Rendészeti Központ
Városrendészet és Rendőrség
1028 Rezeda utca 10.
Tel.: 274-6073 (0-24 órás ügyelet)
Tel.: 274-7063 (Rendőrség, hétfő-péntek: 8.00–16.00)
E-mail: hrk@masodikkerulet.hu