Pasarét egyik hangulatos kis utcájában járunk. A lakáshoz, ahová igyekszünk, egy festői kerten át vezet az út – nem véletlen a jelző: festőművész házaspár él itt két gyermekével. Ezt tükrözi a kreativitásról és kitűnő szépérzékről árulkodó kert, illetve a kétszintes lakás, amelynek földszintje az otthon, emelete pedig a műterem, pontosabban két műterem: a nagyobb Soós Nóráé, aki nagyméretű vásznakra dolgozik, a kisebb Győri Mártoné, akinek képei is kisebb méretűek.

Első pillantásra rokonnak érzem a két művész alkotásait. A színvilág az oka – erősít meg első benyomásomban Marci –, mindketten erős színeket használunk, de két külön világ vagyunk. Erről a házigazda tárlatvezetésén hamarosan meg is győződhetek.

Reflektálni a közügyekre

– Nóri egyéni látásmódot alakított ki, képeit a transzparencia jellemzi – magyarázza a férj. – Az átláthatóság nála többrétegűséget jelent: egy absztrakt alapra kerülnek az egyes motívumok, figurák. Tematikájában nagyon erősen reflektál a közéletre. Folyamatosan figyeli a társadalomban zajló jelenségeket, erősen foglalkoztatja a feminizmus, a nőiség és anyaság témája. Képein megjelenik a hajléktalanság, a menekültkérdés, de még a koronavírus-helyzet gyermekekre gyakorolt hatása is. A 2008-as világgazdasági válságra reagálva kezdett buborékos képeket festeni, ami mára egyfajta brand lett, divatcikkeken, pólókon köszönnek vissza buborékfújós figurái.
Nóra egyediségének köszönhető, hogy a legjelentősebb kortárs magyar festők között tartják számon, számos országban állított már ki és dolgozott együtt a legnevesebb galériákkal. Nemrég érkeztek vissza a Műcsarnokban kiállított képei, és már készül a tavaszi bemutatóra, amelynek a Virág Judit Galéria ad otthont. Ott is látható lesz a Műcsarnokbeli, Absturz (Zuhanás) című kiállításának néhány darabja (maga a címadó festmény is), hiszen az ottani tárlatot a járvány miatt jórészt csak online lehetett megtekinteni. Érdekességként azt is megtudom, hogy a II. kerület polgármesterének irodáját szintén egy Soós Nóra-festmény díszíti.

Festészet és irodalom

Közben átsétálunk Győri Márton műtermébe, ahol valóban nemcsak méretében, de hangulatában és tematikájában is egészen eltérő műveket látunk, szám szerint elég keveset. Ennek oka, hogy míg Nóra rengeteget szerepel kiállításokon, addig Marci képeinek zöme magángyűjtőknél van. Utoljára tíz éve volt egyéni tárlata, legutóbb egy jótékonysági aukción állított ki, ahol a befolyt összegből állami gondozásban élő gyerekeket támogattak. Képeit közösségi oldalán lehet látni, sokszor kiteszi a még csak készülő festményeket és lelkes rajongói néha már a kép elkészülte előtt lecsapnak egy-egy Győri Márton-alkotásra. Nem csodálom – királykékjei, tűzpirosai és napsárgái engem is lenyűgöznek.
– Amíg Nóra a szó szoros értelmében kortárs művész, én modernistának tartom magam – vallja Marci. – Legalább egy évszázad van közöttünk – teszi hozzá tréfásan. Nagyon sok zsinagógát, zsidó tematikájú képet festek, és erősen hat rám közvetlen környezetem is. Pasarét mikrovilágát nagyon ihletőnek találom: az itteni utcákon sétálni olyan, mintha festményekben sétálnánk (a séta számomra szerves része a festészetnek), és őszintén csodálkozom azon, hogy ezek a csodálatos helyek nem köszönnek vissza a művészettörténetben, így hát festettem néhány pasaréti képet.
Emellett versek, irodalmi alkotások is inspirálnak, illetve festettem képet azok tiszteletére, akiket nagyra tartok: Kosztolányi, Kormos István, Amos Oz vagy újabban Umberto Eco.
Legutóbbi képem Zelk Zoltán Hajnali tornyok című verse nyomán készült. Ebben a kedves, rövidke versben kora reggel felébrednek a templomtornyok, először a kálvinista, azután a katolikus és így tovább, míg végül az álmos, kócos zsinagóga dörzsöli a szemét és kérdezi a többiektől, hogy mennyi az idő. Ez a metafora nagyon jól kifejezi zsidó identitásomat.

Kölcsönhatások

Marci mindenhova könyvekkel megy, verseket olvas vagy elgondolkodik olyan kérdésekről, mint például fény és árnyék viszonya. Ezekből az irodalmi és filozófiai gondolatokból születnek alkotásai. Nóra képekben gondolkodik: nyitott szemmel jár az utcán, kezében a telefon, ha valami számára érdekeset lát, lefotózza, és sokszor ez adja az alapját egy-egy művének. Kettejük művészi kapcsolatát firtató kérdésemre a feleség ad választ:
– Önkéntelenül is inspiráljuk egymást, bár egészen eltérő a tematikánk. A festészet alapvetően magányos műfaj, de nekem nagyon sokat jelent, hogy a szomszédos műteremben egy olyan művész dolgozik, aki nagyon jól ismer engem, és óriási segítséget tud nyújtani, ha elakadok. Marci korábban nagyon erős színvilágú absztrakt képeket festett, ami az akkor még kialakulatlan stílusomra nagy hatással volt. Mostani figurális, többrétegű képeim alapja pontosan ez a nagyon színes, absztrakt, gesztus- és foltalapú festészet.
Marci kőkemény kritikus – teszi hozzá Nóra, – de nemcsak velem, saját magával is: ha nem tetszik egy kép, amit festett, képes egyszerűen kidobni.
– A festészet a világ legszabadabb foglakozása – veszi át a szót Marci –, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű munkát igényel. Megfestettem például a bibliai Dániel és az oroszlánok történetét egy kis vászonra, amelyen Dániel figurája néhány centis volt. Az ő picike kezét nyolc órán keresztül festettem – már azt hittem soha nem készül el, mert sehogy sem tetszett. Vagy ezerszer szedtem le kis fültisztító pálcikával és vágtam neki újra és újra, mire végre sikerült.

Lokálpatrióták

Soós Nóra és Győri Márton amellett, hogy mindketten komoly és elkötelezett művészek, fontosnak tartják környezetük, szűkebb hazájuk ügyeit is. Így volt ez előző lakhelyükön, a XIII. kerületben, és így van ez itt, a II.-ban is, ahol hat éve találtak otthonra.
– Eddig akárhol éltünk, kerestük a kapcsolatot a helyi közösséggel, a képviselőkkel, a szomszédokkal – mondja Nóra, aki részt vett a II. Kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Karantélet címmel meghirdetett alkotói pályázatára beküldött munkák zsűrizésében. – Szerveztünk például garázsvásárt, ami nagyon sikeres volt, de sok egyéb ötlet is van a fejünkben, hogy hogyan tehetnénk még élhetőbbé, otthonosabbá kerületünket. Számunkra az otthon nem ér véget a bejárati ajtónál.
– Amit budai polgárként fontosnak tartok elmondani az itt élőknek – egészíti ki felesége gondolatatit Marci –, hogy becsüljék meg ezt a csodálatos városrészt, ahol annyi fantasztikus művész élt és alkotott, értékeljék a szerencséjüket, hogy ilyen egyedülállóan szép környék lakói, és tegyenek is érte, hogy tovább szépülhessen.

Péter Zsuzsanna

Pasarét egyik hangulatos kis utcájában járunk. A lakáshoz, ahová igyekszünk, egy festői kerten át vezet az út – nem véletlen a jelző: festőművész házaspár él itt két gyermekével. Ezt tükrözi a kreativitásról és kitűnő szépérzékről árulkodó kert, illetve a kétszintes lakás, amelynek földszintje az otthon, emelete pedig a műterem, pontosabban két műterem: a nagyobb Soós Nóráé, aki nagyméretű vásznakra dolgozik, a kisebb Győri Mártoné, akinek képei is kisebb méretűek.

Első pillantásra rokonnak érzem a két művész alkotásait. A színvilág az oka – erősít meg első benyomásomban Marci –, mindketten erős színeket használunk, de két külön világ vagyunk. Erről a házigazda tárlatvezetésén hamarosan meg is győződhetek.

Reflektálni a közügyekre

– Nóri egyéni látásmódot alakított ki, képeit a transzparencia jellemzi – magyarázza a férj. – Az átláthatóság nála többrétegűséget jelent: egy absztrakt alapra kerülnek az egyes motívumok, figurák. Tematikájában nagyon erősen reflektál a közéletre. Folyamatosan figyeli a társadalomban zajló jelenségeket, erősen foglalkoztatja a feminizmus, a nőiség és anyaság témája. Képein megjelenik a hajléktalanság, a menekültkérdés, de még a koronavírus-helyzet gyermekekre gyakorolt hatása is. A 2008-as világgazdasági válságra reagálva kezdett buborékos képeket festeni, ami mára egyfajta brand lett, divatcikkeken, pólókon köszönnek vissza buborékfújós figurái.
Nóra egyediségének köszönhető, hogy a legjelentősebb kortárs magyar festők között tartják számon, számos országban állított már ki és dolgozott együtt a legnevesebb galériákkal. Nemrég érkeztek vissza a Műcsarnokban kiállított képei, és már készül a tavaszi bemutatóra, amelynek a Virág Judit Galéria ad otthont. Ott is látható lesz a Műcsarnokbeli, Absturz (Zuhanás) című kiállításának néhány darabja (maga a címadó festmény is), hiszen az ottani tárlatot a járvány miatt jórészt csak online lehetett megtekinteni. Érdekességként azt is megtudom, hogy a II. kerület polgármesterének irodáját szintén egy Soós Nóra-festmény díszíti.

Festészet és irodalom

Közben átsétálunk Győri Márton műtermébe, ahol valóban nemcsak méretében, de hangulatában és tematikájában is egészen eltérő műveket látunk, szám szerint elég keveset. Ennek oka, hogy míg Nóra rengeteget szerepel kiállításokon, addig Marci képeinek zöme magángyűjtőknél van. Utoljára tíz éve volt egyéni tárlata, legutóbb egy jótékonysági aukción állított ki, ahol a befolyt összegből állami gondozásban élő gyerekeket támogattak. Képeit közösségi oldalán lehet látni, sokszor kiteszi a még csak készülő festményeket és lelkes rajongói néha már a kép elkészülte előtt lecsapnak egy-egy Győri Márton-alkotásra. Nem csodálom – királykékjei, tűzpirosai és napsárgái engem is lenyűgöznek.
– Amíg Nóra a szó szoros értelmében kortárs művész, én modernistának tartom magam – vallja Marci. – Legalább egy évszázad van közöttünk – teszi hozzá tréfásan. Nagyon sok zsinagógát, zsidó tematikájú képet festek, és erősen hat rám közvetlen környezetem is. Pasarét mikrovilágát nagyon ihletőnek találom: az itteni utcákon sétálni olyan, mintha festményekben sétálnánk (a séta számomra szerves része a festészetnek), és őszintén csodálkozom azon, hogy ezek a csodálatos helyek nem köszönnek vissza a művészettörténetben, így hát festettem néhány pasaréti képet.
Emellett versek, irodalmi alkotások is inspirálnak, illetve festettem képet azok tiszteletére, akiket nagyra tartok: Kosztolányi, Kormos István, Amos Oz vagy újabban Umberto Eco.
Legutóbbi képem Zelk Zoltán Hajnali tornyok című verse nyomán készült. Ebben a kedves, rövidke versben kora reggel felébrednek a templomtornyok, először a kálvinista, azután a katolikus és így tovább, míg végül az álmos, kócos zsinagóga dörzsöli a szemét és kérdezi a többiektől, hogy mennyi az idő. Ez a metafora nagyon jól kifejezi zsidó identitásomat.

Kölcsönhatások

Marci mindenhova könyvekkel megy, verseket olvas vagy elgondolkodik olyan kérdésekről, mint például fény és árnyék viszonya. Ezekből az irodalmi és filozófiai gondolatokból születnek alkotásai. Nóra képekben gondolkodik: nyitott szemmel jár az utcán, kezében a telefon, ha valami számára érdekeset lát, lefotózza, és sokszor ez adja az alapját egy-egy művének. Kettejük művészi kapcsolatát firtató kérdésemre a feleség ad választ:
– Önkéntelenül is inspiráljuk egymást, bár egészen eltérő a tematikánk. A festészet alapvetően magányos műfaj, de nekem nagyon sokat jelent, hogy a szomszédos műteremben egy olyan művész dolgozik, aki nagyon jól ismer engem, és óriási segítséget tud nyújtani, ha elakadok. Marci korábban nagyon erős színvilágú absztrakt képeket festett, ami az akkor még kialakulatlan stílusomra nagy hatással volt. Mostani figurális, többrétegű képeim alapja pontosan ez a nagyon színes, absztrakt, gesztus- és foltalapú festészet.
Marci kőkemény kritikus – teszi hozzá Nóra, – de nemcsak velem, saját magával is: ha nem tetszik egy kép, amit festett, képes egyszerűen kidobni.
– A festészet a világ legszabadabb foglakozása – veszi át a szót Marci –, ugyanakkor hihetetlen mennyiségű munkát igényel. Megfestettem például a bibliai Dániel és az oroszlánok történetét egy kis vászonra, amelyen Dániel figurája néhány centis volt. Az ő picike kezét nyolc órán keresztül festettem – már azt hittem soha nem készül el, mert sehogy sem tetszett. Vagy ezerszer szedtem le kis fültisztító pálcikával és vágtam neki újra és újra, mire végre sikerült.

Lokálpatrióták

Soós Nóra és Győri Márton amellett, hogy mindketten komoly és elkötelezett művészek, fontosnak tartják környezetük, szűkebb hazájuk ügyeit is. Így volt ez előző lakhelyükön, a XIII. kerületben, és így van ez itt, a II.-ban is, ahol hat éve találtak otthonra.
– Eddig akárhol éltünk, kerestük a kapcsolatot a helyi közösséggel, a képviselőkkel, a szomszédokkal – mondja Nóra, aki részt vett a II. Kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Karantélet címmel meghirdetett alkotói pályázatára beküldött munkák zsűrizésében. – Szerveztünk például garázsvásárt, ami nagyon sikeres volt, de sok egyéb ötlet is van a fejünkben, hogy hogyan tehetnénk még élhetőbbé, otthonosabbá kerületünket. Számunkra az otthon nem ér véget a bejárati ajtónál.
– Amit budai polgárként fontosnak tartok elmondani az itt élőknek – egészíti ki felesége gondolatatit Marci –, hogy becsüljék meg ezt a csodálatos városrészt, ahol annyi fantasztikus művész élt és alkotott, értékeljék a szerencséjüket, hogy ilyen egyedülállóan szép környék lakói, és tegyenek is érte, hogy tovább szépülhessen.

Péter Zsuzsanna