Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Mindent megtesznek a gyermekekért

2019. március 11.

A soktornyos Tapolcsányi utcai kastélyról már olvashattak helytörténeti cikket lapunkban. Ezúttal az épület különleges lakóiról tudósítunk, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekekről és elkötelezett nevelőikről, akik támogatják őket.

Gerstenberger Ágost Emil építész 1910-ben építtette vállalkozása és családja részére a szecessziós villát, amit később József Ferenc királyi herceg vásárolt meg. Az épület ma a Közép-Budai Tankerületi Központ felügyelete alá tartozó Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégiumnak ad otthont. A gyerekjóléti szolgálat ajánlásával kerülhetnek ide hátrányos helyzetű gyerekek, akik hétfőtől péntekig tartózkodnak a kollégiumban. Ügyes-bajos dolgaikról saját szüleik dönthetnek, szemben a gyerekotthonokban élőkkel, akiket korábban kiemeltek családjukból, így kinevezett gyámjuk felel értük. A kollégiumban kulturált körülmények között tanulhatnak a fiatalok, akiknek a többsége II. kerületi lakos, de a főváros környékéről és vidékről is érkeznek ide. Sokféle különleges programon vehetnek részt: kézműves foglalkozásokon – selyemképeket festenek, ékszereket készítenek –, a villa műhelyében kerámiázhatnak, az edzőteremben sportolhatnak, csatlakozhatnak a kollégium kórusához és hangszeren is tanulhatnak, nyáron pedig táborozni viszik őket. A kisebbeket nevelőik kísérik iskolába és a programokra: edzésre, színházba, koncertre, kirándulásra, fellépésekre és versenyekre.

Havasi Tibor és Bozsoki Róbert

A gyerekek mindennapjairól az intézmény igazgatója, Havasi Tibor és a kollégium egyik nevelője, Bozsoki Róbert mesélt lapunknak, miközben körbevezettek minket a többemeletes épületben.

– 6–18 éves korig tudjuk fogadni a gyerekeket, állandóságot biztosítunk nekik. Ebben a gyönyörű kastélyban minden adott ahhoz, hogy fejlődni tudjanak – mondta az igazgató.

Elmesélte, hogy rengetegen érkeznek mélyszegénységből és bántalmazó családból, van olyan gyerek, akinek fogyatékossággal élők vagy szenvedélybetegek a szülei. Egy diáknak az édesanyja eltűnt, édesapja pedig kamionsofőrként nem tudta megoldania nevelését, ezért kereste fel a kollégiumot. Olyan testvérpár is lakik itt, amelynek vidéki otthonában nincs bevezetve az áram és a víz. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szállítja őket hétvégenként haza, hét közben pedig az artistaképzőben tanulnak, 12 éves, kivételes tehetségű gyerekek. A kollégium kapcsolatban áll segítő szolgálatokkal, hogy mindenben támogatni tudják diákjaikat. – 51 gyerek jár hozzánk. Büszke vagyok rá, hogy a hozzánk kerülők többségét meg tudjuk menteni. Amikor megérkeznek, mindig rendkívül zárkózottak, de kinyílnak, és felfelé húzzák egymást – magyarázta az igazgató. Hozzátette, ebben sokat segít az is, hogy teljes állású pszichológus dolgozik a kollégiumban és a sokféle fejlesztő program.

A kormány Kollégium Plusz programjának keretében évente több millió forinthoz jut az intézmény, ebből és a támogatók adományaiból finanszírozzák ezeket. De sok kerületi sportegyesület és kulturális intézmény is jelentős kedvezményeket biztosít számukra. A városrészben élő jószívű magánszemélyek is hajlandóak egy-egy gyerek tanulmányait anyagilag támogatni. Bozsoki Róbert, a kollégium nevelője beszélt arról, hogy a kollégiumban laknak gyermekotthonos fiatalok is. Szerinte nekik a legnehezebb túljutni a traumákon, de ha segítséget kapnak, sikerül. Korábban kezelhetetlennek minősített diákok a kollégiumban „megjavultak”.Mint kiderült, a gyerekek közül sokan szereznek diplomát, az orvosi és a Pázmány egyetemre is vettek fel tavaly diákokat.

A szakemberek szerint a legnagyobb siker az, hogyha a fiatalok hozzátartozóinak rendeződik a helyzete. – Az egyik család már átvette a kilakoltatásáról szóló papírt, amikor segítő kezet nyújtottunk. Törlesztették rezsitartozásukat, állást kapott az édesanya, két év múlva pedig hazamehetett a kislány – mesélték. Az itt élők szüleivel naponta többször is egyeztetnek a nevelők, és amiben tudják, támogatják őket. Szóba került a kollégium neves Lélekzuhany Gospel Kórusa is, amely hat gyerekotthon és a kollégium gyerekeiből, valamint a lelkes nevelőkből áll. Karácsonykor Oláh Ibolyával énekeltek, és a Készenléti Rendőrség zenekara kísérte őket. A szakemberek szerint az ilyen közösen átélt élmények a legértékesebbek.

NZSA

A kollégium címe: 1022 Tapolcsányi utca 4. Elérhetőségei: (06 1) 606-7432, (06 1) 606-7429, www.tapolcsanyi.hu.